Furcsa csavarral zárta Áder János az ünnepi beszédét

Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált – mondta az MTI tudósítása szerint Áder János köztársasági elnök Szent István király ünnepén a Kossuth téren tartott tisztavatáson.

Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után „újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni”.

Hírdetés

Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban „nemzetünk, otthonunk, személyes életünk”, védjék meg „szabadságunk és önállóságunk”, és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.

Az elnök beszédében felelevenítette első királyunk szentté avatásának történetét, és az ennek idején uralkodó I. Szent László trónra lépését is. Kiemelte, hogy Szent László megerősítette a végeket, rendet teremtett az állam működésében, elűzte a külső ellenséget, úrrá lett a belső háborúságon, szövetségeseket keresett és talált.

A határvédelem fontosságára felépített beszéd ezek után váratlan fordulattal zárult. Áder János ugyanis gondolatait azzal zárta, hogy hiába sárgultak meg a krónikák lapjai, hiába telt el annyi idő, született és halt nemzedékek sora, és változott annyit a világ, a hazaszeretet fölött nem járt el az idő. Mint fogalmazott: „elég, ha ugyanúgy szeretjük ezt a közös hazát, ahogy szüleink és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a haza minden előtt” – zárta szavait.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »