Fülesgulyás és bőgatya

Fülesgulyás és bőgatya

Hát igen: a ZDF (Zweite Deutsche Fernsehen) német közszolgálati televízió szatírikus műsorában, a Heute Show-ban durván kifigurázták az EU-ban vétót emelt magyar és lengyel kormányt, azok vezetőit. Füles gulyás? A magyar ellenzék újjong a valójában nem létezhető – hiszen itt nincsen sajtószabadság – sajtójában.

Talán nem érdemelne az ügy nagy figyelmet, lehet felnagyítjuk: lám-lám nem zörög a haraszt, ugye?

De a műsor lényegi alapgondolata miatt mégis szólni kell. Ugyanis a belpolitikai és külföldi, főként az EU-ban megfogalmazott vádak, amelyek mind elvitatják a jogállamiságot hazánktól, valójában a harmadszorra is túlnyomó többséggel megválasztott országvezetést támadják. Az EU fontos posztjain álló bírálóink pedig készpénznek veszik – kritika nélkül – az ellenzék „súgását”. Nem Donáth Annát és társait idézem, hanem a szelíd mosolyú anarchistát, Tamás Gáspár Miklóst, mert ő legalább nyíltabban fogalmaz.

„A már 2010 előtt is nagyon súlyos alkotmányos, alapjogi, közigazgatási és más szerkezeti, illetve gazdasági, társadalmi egyenlőségi és morális bajokba keveredett „polgári demokratikus” köztársaságban (mindezek ellenére) fönnállt az alkotmányos kontroll az államhatalom fölött – bírói és más jogi (vö. ombudsman) úton, illetve szabad országgyűlési és helyhatósági választások és népszavazások, továbbá a nemzetközi jog révén – , aminek most aztán végét szakasztja a gyakorlatban osztatlan (ezért de facto alkotmányellenes) hatalom, amelynek az élén Orbán Viktor miniszterelnök áll.” Innen pedig egyenes út vezet a – megint csak valójában nem létezhető – baloldali sajtó konklúzióihoz:

„Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó… és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet…” 444.hu/2020/11/22/

A felhozott vádakat ezerszer megcáfoltuk. Érdemes feltenni úgy a kérdést, kissé jobb megértést, több empátiát felételezve a bírálóktól, hogy ez a rebellis, fülesgulyásos, bőgatyás magyar nemzet hogyan és miért tűrhetné el a zsarnokságot, mert ne legyen kétség, valójában ez a vád! Miért nem lázadnak fel elempéstül, tégéemestül? Miért csak füttyögő performanszok és kabaréba fúló éhségmenetek sikerednek? A gyávaságot persze nem merik 1956 Magyarországára, magyarjaira rásütni! Akkor hát gyengeelméjűek volnánk?

Hírdetés

Ezt sugallják. Pedig a regnáló magyar kormány a magyar nép politikai ösztönvilágának néhány alapértékét megértette, s igyekszik azokat jól képviselni. A legelső: Megmaradni, ahogy azt Sir Carteledge, Nagy Britannia volt magyarországi nagykövete hazánkról írt könyvében megírta. Ennek fő elemei: a migráció kérdésében a józan önvédelem, a jó szomszádsági politikával párosuló határon túli nemzetpolitika, a demográfiai indíttatású családpolitika, a munka-alapú társadalompolitika. A koalíciós kormányban szereplő KDNP pedig megfelelően képviseli a konzervatív-kereszténydemokrata értékeket.

A második: erős gazdaságot az EU-ban és kívüle! A Kossuth Rádióban minden délben harangszó idézi európai magyar történelmünket, múltunkat. Ahonnan a harang szól, sokuk a XVI. században elnéptelenedett… később újra benépesült. Ahogy Illyés Gyula megírta rólunk, sokfelől származó mai magyarokról: „a Haza a magasban van – és mélyen a lélekben”. Fidesz-KDNP kormányunk azt képviseli, hogy emeljük fel a fejünket! Lehet gúnyolódni, de mi tudjuk, hogy igazunk van.

Ha a külföldiek nem is, de ellenzéki politikusaink megérthetnék legalább a legfontosabb nemzeti érdekeinket!

Könyebb volna mindnyájunknak!

Patakfalvy Katalin

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »