Fülek Losonctamásival fogja segíteni a járás községeit

Fülek Losonctamásival fogja segíteni a járás községeit

Fülek és Losonctamási közel félmillió eurós nyertes projektje a hatékony közigazgatás megvalósítására irányul, és a Losonci járás területét próbálja felölelni.

Segíteni a járás falvait és városait az uniós pénzek lehívásában, és az önkormányzatok közötti szorosabb együttműködés kialakítása a járáson belül. Ez a kísérleti projekt célja, melyet a Füleken és Losonctamásiban létrehozott közös irodaként működő szakmai munkacsoport fog segíteni.

A következő európai uniós programozási időszak ugyanis nagyfokú integrációt vár el az önkormányzatoktól, ami az együttműködés, a közös gondolkodás, a kapacitások megosztása, a pénzügyi források összepótlása és közös feladatok megoldása felé irányítja az önkormányzatokat tevékenységük során.

A projektpartnerek három területen látják az együttműködés lehetőségét a következő években.

Hírdetés

„Szeretnénk együttműködni részben a területfejlesztési stratégiák megalkotásánál, a falu-városfejlesztési stratégiai dokumentációk megoldásánál. Részben pedig módszertani kézikönyveket is kidolgoznak majd a kollégák, melyek az építési eljárás, a hulladékkezelést hangsúlyozó környezetvédelem és a szociális szolgáltatások területével, valamint az idegenforgalommal és a régiónk fejlesztésében való kihasználásának lehetőségeivel fognak foglalkozni. Hiszen itt látjuk a legnagyobb integrációs lehetőségeket, amelyek kitörési pontok lehetnek a következő időszakra nézve”- részletezte Agócs Attila polgármester.

Nem utolsó sorban konkrét projektek megvalósításán is együttműködnek majd a bekapcsolt alkalmazottak.

„Olyan projektcsomagokat fogunk elsősorban ezekkel a személyzeti kapacitásokkal megtámogatni, amelyeknél ténylegesen látjuk az integrációs törekvést. Legyen az néhány település közös csatornahálózata, ivóvízhálózata, vagy az óvodai ellátás megoldása egy mikrorégióban, és ehhez hasonlók”- konkretizálta a polgármester, hozzátéve: már most elmondható, hogy a Fülek környéki falvak elkezdtek aktívan együttműködni az ötéves kötelező óvodalátogatás nyomán kialakuló kapacitás problémák megoldásában.

Ugyanígy a Losonci járás északi részén elkezdődött az együttműködés a területrendezési tervek összehangolásán, de a projektirodák keresik a lehetőségeket a roma polgárőrségek további fenntartására irányuló pályázatok megírására, összehangolására is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »