Fucsovics a második ötszettesét is megnyerte Wimbledonban, Marozsán és Gálfi búcsúzott

Fucsovics a második ötszettesét is megnyerte Wimbledonban, Marozsán és Gálfi búcsúzott

Fucsovics a második ötszettesét is megnyerte Wimbledonban, Marozsán és Gálfi búcsúzott Orosky Tamás2025. 07. 04., p – 14:31

Marozsán Fábián a második, Gálfi Dalma a harmadik fordulóban búcsúzott az angol nyílt teniszbajnokságtól.

A pénteki játéknap után Fucsovics Márton maradt az egyedüli magyar teniszező, aki még versenyben van egyesben Wimbledonban. A selejtezőből indult játékos az első körben az amerikai Alkesander Kovaceviet gyűrte le öt szettben, és ezt az eredményt ismételte meg a két napig tartó, második fordulós meccsén is.

Csütörtökön ugyanis a francia Gael Monfils elleni találkozó zárta a programot az All England Clubban, és a felek a teljes besötétedésig nem tudták dűlőre vinni a dolgot. Fucsovics jó kezdés után szó szerint összeomlott, de 1:2-es szetthátrányban, 3:5-ről is visszajött a meccsbe, rövidítésben behúzta a negyedik játszmát.

Az ötödikre pedig a péntek kora délutáni folytatásig kellett várni. Fucsovics 2:2-nél tudta elvenni a 38 éves rivális adogatását, ami el is döntötte a találkozót – inkább a nyíregyházi teniszező járt közelebb az újabb brékhez, mint a (világranglistán egyébként jóval előkelőbb pozícióban álló) francia az egyenlítéshez.

Fucsovics a 3. fordulóban az amerikai Ben Sheltonnal találkozik. 

Túl sok volt a hiba

A férfi mezőny másik magyarja, Marozsán Fábián honfitársánál korábban és ami lényegesebb, jóval gyorsabban letudta második körös meccsét. Bár a helyezésük alapján kiegyenlített meccsre lehetett számítani, a spanyol Jaume Munar 6:2, 6:3, 7:6-tal zárta rövidre a mérkőzést. 

„Nem volt jó meccs, sokat hibáztam, nem igazán találtam az ellenszert Munar játékára, aki magához képest is kiemelkedően játszott. Ezen a szinten már nem fér bele annyi hiba könnyű ütéseknél, amennyit rontottam, az ellenfelem jól használta ki a lehetőségeit. A harmadik szettben aztán javult a játékom, nála pedig talán volt egy kisebb hullámvölgy, egészen addig szinte hibátlanul teniszezett. Akkor viszont kicsit kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, stabilabb lettem én is, közel voltam a szépítéshez. Nem örülök, hogy 3:0-ra kikaptam, de most így jött ki sajnos a lépés” 

– nyilatkozta Marozsán, utalva arra, hogy tíz meccslabdát is sikerült hárítania.

Anisimova ellen is volt esély

Gálfi Dalma már a harmadik fordulóban lépett pályára pénteken, beállítva ezzel eddigi legjobb wimbledoni eredményét. Az amerikai Amanda Anisimova ellen jól kezdett, de a torna 13. kiemeltje gyorsan rebrékelt, majd másodszor is elvette ellenfele adogatását, megnyerve az első szettet.

A másodikban már hiába sorjáztak a bréklabdák, egészen 6:5-ig, ha sokszor nehezen is, de mindkét játékos hozta a szerváját. Ekkor azonban Anisimova keze megremegett, és jöhetett a sorsdöntő játszma. Ebben a favorit két brék után már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, első meccslabdáját fogadóként kihasználva győzött 6:3, 5:7, 6:3-ra.  

Kapcsolódó cikkünk London |

Jól alakult a keddi játéknap a magyar teniszezők számára az angol nyílt bajnokságon.

A férfiaknál tegnap mutatkozott be a főtábla mindkét magyarja: Marozsán Fábián nagyon rövidre zárta a meccsét. A világranglista 58. helyén álló magyar játékos kilencedik Grand Slam-főtáblás szereplésén a selejtezőből érkezett ausztrál James McCabe (181.) ellen egyértelmű esélyesnek is számított. 

Végigvitt brékek

Jól kezdett, rögtön az elején elvette ellenfele adogatójátékát, ő maga pedig magabiztosan szervált, így 26 perc alatt szettelőnybe került. McCabe a második játszma első játékát is elvesztette adogatóként, a magyar teniszező pedig annak ellenére is végigvitte előnyét, hogy 5:4-nél az ausztrálnak a mérkőzés során először volt bréklabdája. A meccs harmadik felvonása előtt McCabe szünetet kért, így néhány percig állt a játék, de aztán ugyanúgy folytatódott, mint az első és második játszmában, egy Marozsán-brékkel. Az előny ezúttal is végig kitartott, 5:3-nál a riválisnak már a meccsben maradásért kellett szerválnia. Nem járt sikerrel, a magyar teniszező a második mérkőzéslabdáját kihasználta, így pályafutása során először nyert a főtáblán Wimbledonban.

A második körben már nehezebb ellenfél vár Marozsánra, a 64 között a spanyol Jaume Munar (55.) lesz a riválisa. 

„Nehéz nap volt, mert nagyon meleg van, örülök, hogy három játszmában nyertem. Az első szett egész sima volt, jól adtam vissza ellenfelem szerváit, minden lehetőséget egyből kihasználtam. A második játszma közepétől nehezebb dolgom volt, az első szerváim százalékos aránya kicsit visszaesett, a meccs vége felé pedig már nem voltam olyan friss, mint az elején 

– idézte a teniszező szavait a menedzsmentje által jegyzett sajtóanyag.

 – A vezetőedzőm és az erőnléti edzőm is mondta a meccs után, hogy úgy látták, McCabe izgult az elején, többet hibázott, amit ki tudtam használni. Az is fontos, hogy mindhárom szettben végig tudtam vinni a korai brékelőnyömet, ami sosem egyszerű.”

Érdekes

A hétfői rekordmeleg időjárás ugyan már visszaváltott a megszokott britre, legalábbis ami az esőszüneteket illeti, de keddre is jutott így is meglepetés Wimbledonban: a nőknél búcsúzott a 3. kiemelt amerikai Jessica Pegula és az 5.-ként rangsorolt kínai Cseng Csin-ven, míg a férfiaknál a 7. olasz Lorenzo Musetti esett ki. Utóbbi tavaly elődöntőzött az All England Clubban, idén viszont már az első körben megállította őt a selejtezőből indult georgiai Nikoloz Baszilasvili. Este pedig megszületett a még nagyobb meglepetés: a harmadik kiemelt német Alexander Zverev öt játszmában kikapott a francia Arthur Rinderknech-től.

Csillaghullás Fortuna kegyeltje

Fucsovics Márton szerencsés vesztesként került a selejtezőből a főtáblára, és Fortuna ott is mellette állt: öt játszmában győzte le az amerikai Aleksandar Kovacevicet. Az első öt játékban mindketten hatékonyan szerváltak, ekkor azonban Fucsovics ráérzett Kovacevic játékára, és brékelni tudott (4:2). Továbbra is az ő akarata érvényesült, és 29 perc alatt úgy került szettelőnybe, hogy adogatóként összesen csak két pontot veszített. A folytatásban az amerikai teniszező felpörgött, de négy bréklabda sem volt elegendő számára, hogy elvegye Fucsovics adogatását. Jöhetett a rövidítés, ebben pedig az amerikai lényegesen jobb volt, és egyenlített. 

A harmadik felvonásban Fucsovics hengerelt, minden addiginál simábban, 6:1-re nyerte ezt a szakaszt. A negyedik szett kevés izgalmat hozott, 4:4-ig egyikük sem ingott meg, a következő játékban viszont a magyar játékosnak volt – szinte meccslabdának számító – bréklabdája, ezt viszont az ellenfél hárította. Aztán Fucsovics, számára a legrosszabbkor, 5:6-nál elveszítette adogatójátékát, így Kovacevic megint egyenlített. 

A záró szettben fokozódó izgalmak közepette, 2:2-t követően sorozatban három brék következett, ebből Fucsovics jött ki jól. A végjátékban a magyar játékos három meccslabdához jutott, amiből a másodikat tudta kihasználni, és lezárta a 3 óra 41 perces meccset. A következő körben a francia Gaël Monfils lesz az ellenfele, aki ugyancsak öt szettben verte honfitársát, Ugo Humbert-t.

Kapcsolódó cikkünk

A szlovákok egyetlen versenyzője, Rebecca Šramková már az első körben kiesett a wimbledoni teniszbajnokságon, de így járt Bondár Anna és a férfiaknál a 9. helyen kiemelt Danyiil Medvegyev is.

Bondár Anna a 14. helyen kiemelt Jelina Szvitolinával találkozott a torna egyik első mérkőzésén. A két játékos a Roland Garroson is találkozott, ám akkor az ukrán dolgát sokkal jobban meg tudta nehezíteni a 28 éves magyar játékos. A papírforma alapján azonban várható volt, hogy a Wimbledonban kétszer is az elődöntőig menetelő Szvitolina itt simábban nyerhet.

Bondár az első adogatását meg tudta nyerni, de másodjára már az ukrán brékelt és az előnyét végig is tudta vinni. A világranglista 13. helyén álló Szvitolina ugyan 2:5-nél is eljutott három játszmalabdáig, de ezeket nem tudta kihasználni, sőt a következő játékban a magyar játékos is elvehette volna ellenfele szerváját. Ez nem jött össze, de az ukrán is elrontott egy újabb szettlabdát, a következőnél azonban nem hibázott és 35 perc alatt előnybe került.

A második játszma még ennél is rosszabbul sikerült a magyar játékos számára, hiszen kétszer is elvesztette adogatását, és bár egy bréklabdáig ő is eljutott, négy játék után már 4:0 volt Szvitolina előnye. Ezt követően még egy játékot behúzott Bondár, de ezzel csak kozmetikázni tudott az eredményen és 1 óra 3 perc után egyesben búcsúzott Wimbledontól. 

„Tudtam, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár rám. A Roland Garroson két szoros szettben kaptam ki tőle, de tisztában voltam vele, hogy füvön nagyon jó eredményei vannak.

 Sajnos nem szerváltam jól, pedig ez lehetett volna a kulcsa annak, hogy szorosabb legyen a mérkőzés. 

Ez rányomta a bélyegét az egész játékomra és sajnos nem tudtam szorosabbá tenni a meccset” – nyilatkozta a Magyar Tenisz-szövetség oldalán Bondár Anna, akinek párosban a japán Ucsijama oldalán még lesz lehetősége javítani, bár ott az első kiemelt Siniaková, Townsend kettőse vár rájuk.

Nők: Szvitolina (ukrán, 14.)–Bondár A. (magyar) 6:3, 6:1; Haddad Maia (brazil, 21.)–R. Šramková (szlovák) 7:6, 6:4; Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Branstine (kanadai) 6:1, 7:5; Gálfi Dalma(magyar)–Harriet Dart (brit) 3:6, 6:3, 7:5.

Férfiak: Bonzi (francia)–Medvegyev (orosz, 9.) 7:6, 3:6, 7:6, 6:2; Royer (francia)–Cicipasz (görög, 24.) 6:3, 6:2-nél Cicipasz feladta, Jarry (chilei)–Rune (norvég, 8.) 4:6, 4:6, 7:5, 6:3, 6:4.

WIMBLEDON, 1. forduló Kiegyenlített csata

A világranglista 34. helyén álló Rebecca Šramková a nála tizennégy hellyel előrébb rangsorolt brazil Beatriz Haddad Maia ellen kezdett. Ő már jobban megdolgoztatta ellenfelét, hiszen az első szettben 2:2-nél brékelt, és úgy tűnt, meg is tudja tartani előnyét, ám három labdamenettel később egy maratoni játékban a 29 éves brazil visszabrékelt. Végül rövidítés döntött és először itt is Haddad Maia rontott, fordítani tudott és 1 óra 11 perc után szettelőnybe került.

A folytatásban is rendkívül kiegyenlített csatát hozott a mérkőzés, Šramková azonnal elvette ellenfele adogatását és 2:0-s előnybe került. Ezt követően viszont a szlovák kétszer sem tudta hozni a saját szervája utáni játékát, és ez megpecsételte a sorsát. 4:3-nál még ugyan volt két lehetősége is egalizálni, de nem élt a kínálkozó lehetőséggel, míg a brazil kihasználta első mérkőzéslabdáját és bejutott a második fordulóba, ahol Gálfi Dalma vár majd rá.

A világranglista 110. helyén álló magyar teniszező szetthátrányból fordított a brit Dart (152.) ellen, aki szabadkártyásként volt ott a főtáblán.

A 8. és a 9. kiemelt búcsúja

A nap meglepetését az orosz Danyiil Medvegyev okozta, aki négy játszmában szenvedett vereséget a világranglista 64. helyén álló francia Benjamin Bonzi ellen. „Nem gondolom, hogy rosszul játszottam volna ma. Halléban a döntőig meneteltem, vagyis jó formában voltam. Már ott is játszhattam volna vele, de Halys legyőzte őt. 

Akkor két labdát nem tudott egymás után a pályára ütni. Ma alig hibázott, talán egy-egy tenyerésnél, de fonáknál talán három ki nem kényszerített hibára emlékszem tőle. 

Remélem így folytatja, hiszen a sorsolást látva eljuthat a negyedik fordulóba is. De nem lennék meglepve, ha nem tudna folyamatosan így teljesíteni” – beszélt a vereségéről és az ellenfeléről a 9. helyen kiemelt Medvegyev. Rajta kívül a férfiaknál búcsúzott még a 20. helyen rangsorolt ausztrál Popyrin és a 16. helyen kiemelt argentin Cerundolo is, de hasonlóan nagy meglepetést okozott a 8. helyen kiemelt norvég Holger Rune is, akit a chilei Nicolas Jarry ejtett ki öt szettben. Utóbbi csak a 143. helyen áll az ATP aktuális rangsorában.

Kapcsolódó cikkünk

Hétfőn veszi kezdetét a 2025-ös év harmadik Grand Slam-tornája, a wimbledoni nyílt teniszbajnokság. A férfiaknál a két nagy esélyes mellett akad néhány trónkövetelő, a nőknél viszont többen is pályáznak a trófeára.

Aférfiaknál a legnagyobb kérdés, hogy az előző két év győztese, az idei Roland Garroson rendkívül emlékezetes döntőben győzni tudó Carlos Alcaraz tud-e triplázni. Ez korábban, az Open-érában csak Novak Djokovicsnak, Roger Federernek, Pete Samprasnak és Björn Borgnak sikerült.

Hírdetés

Kinek fekszik a fű?

A spanyol legnagyobb ellenfele minden bizonnyal a világranlistát vezető Jannik Sinner lesz. Az olasz, aki az idei Australian Openen nyerni tudott, szeretné végleg maga mögött hagyni az előző egy évét beárnyékoló doppingbotrányát. Ehhez saját árnyékán is túl kell lépnie, hiszen a fű nem számít eddig a kedvenc borításának (Wimbledonban még nem is döntőzött), ám a tavalyi, hallei tornán megmutatta, hogy füves pályán is képes jól játszani. Az ottani sikere alkalmával mutatott teljesítménye viszont nem biztos, hogy elég lesz.

Annál is inkább, hiszen ott van a mezőnyben a hétszeres győztes Novak Djokovics, aki ugyan már nem idézi korábbi formáját, de bármikor képes lehet legyőzni fiatal riválisait. 

A szerb ráadásul egy sikerrel utolérhetné a wimbledoni öröklanglistát nyolc győzelemmel vezető Federert. A 38 éves sztár egyébként a legutóbbi hat londoni tornán mindig döntős volt, és az Alcaraz elleni utolsó kettőt leszámítva, a többit meg is nyerte.

A jó szerva segíthet

Rajtuk kívül a britek nagyon bíznak benne, hogy Jack Draper révén hazai versenyző is bekerülhet a legjobbak közé. A 23 éves londoni játékosnak azonban eddig rendre az első héten véget ért a wimbledoni verseny, de most megtörhet a jég. Hasonló céljai vannak Alexander Zverevnek is, aki az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb játékosa, ám GS-en még nem tudott nyerni. Így ő ezen a vonalon törné meg rossz sorozatát. 

„Az övé a világ egyik legjobb szervája és nagyon jó állapotban van” 

– mondta róla Boris Becker, utalva arra, hogy döntős volt Stuttgartban és elődöntőig menetelt Halléban is. Összességében azonban a fű eddig neki sem jött be, hiszen Wimbledonban a negyedik forduló a maximuma és tornát sem nyert ezen a borításon.

Bárki odaérhet

A nőknél is a szokásos nevek jönnek fel először az esélyesek között. Arina Szabalenka és Iga Swiatek minden borításon a favoritok közé tartozik. Előbbi nyert már az Australien Openen és az US Openen is, a Roland Garroson idén döntőzött, de az angliai tornán egyelőre csak elődöntőig jutott. 

Az idei párizsi veresége után úgy tűnt, próbálja felszívni magát, ám ha az ottani fináléban mutatott ideges játéka egyszer Londonban is előjön, nagy bajban lesz. 

Swiateknek még ennél is rosszabb a füves mérlege, hiszen a negyeddöntő is csak egyszer jött össze számára, és egyébként sincs túl jó éve. Mivel azonban nem ő a fő esélyes, talán kicsit megbújva javíthat mérlegén.

Egy ilyen felsorolásban meg kell említenünk a világranglista második helyén álló Coco Gauffot, aki azonban a Roland Garros-győzelme óta csak egy mérkőzésen lépett pályára, és azt el is veszítette a kínai Vang Hszin-jü (Wang Xinyu) ellen. Utóbbi akár a torna egyik meglepetésembere is lehet, hiszen Berlinben a selejtezőből menetelt a döntőig, ahol Markéta Vondroušová győzte le. Így el is jutottunk egy másik titkos esélyeshez. A 25 éves cseh játékos ugyan csak a 73. a világranglistán, de biztosan megszorongatja majd a kiemelteket.

Az új csillag

Az előző győztesek közül a tavaly nyerni tudó Barbora Krejčíková és a kazah Jelena Ribakina is a favoritok közé tartozik. Utóbbi versenyző nehéz időszakon van túl, az edző stábjában is voltak változások és betegségek, sérülések is hátráltatták, de az idei évben már biztató volt a játéka.

Az igazi berobbanást azonban a 18 éves Mirra Andrejevától várják, aki februárban, Dubajban, még 17 évesen és 298 naposan, a legfiatalabb 1000-es tornagyőztes lett és többek között Ribakinát, Swiateket és Szabalenkát is legyőzve nyert Indian Wellsben is. Így a kérdés nála, hogy mennyire sikerült az elmúlt hetekben átállni a kemény borításról a füves pályára.

Kapcsolódó cikkünk

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság női döntőjében az első helyen kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka és a tizenkilencedik helyen rangsorolt amerikai Madison Keys találkozott egymással.

A világelső idegessége tükrözte, hogy mekkora is a tét számára. Szabalenka két kettős hibát és egy ki nem kényszerített hibát is ütött az első játékban és el is vesztette az adogatását. Keys ellenben higgadtan kezdett szerválni és behúzta a második pontot is. 

Az amerikai 1:3 után ismét brékelni tudott és bár elsősorban tenyeresei remekül ültek, előnyét nagy részben Szabalenka váratlan hibáinak is köszönhette. Az eddig egy GS-döntőt játszó Keys 1:5-nél bréklabdához jutott, amit Szabalenka egy ász értékű szervával hárított, majd nehezen de hozta a pontot. Az, hogy Keys is izgul 2:5-nél derült ki, amikor az első szettért adogatott és sokat hibázva elvesztette a szerváját. 

A 29 éves játékosnak egyszer már okozott gondot az idegesség. A 2017-es US Openen jó játékkal jutott döntőbe, ám ott sokat rontva, rendkívül simán, két szettben szenvedett vereséget honfitársától, Sloane Stephenstől. Azt követően pedig mostanáig nem játszott GS-döntőt az amerikai, aki most egy brékkel végül meg tudta nyerni az első szettet, 3:6.

Érdekes

Madison Keys utóbbi időben javuló játékában a szakértők szerint szerepe volt annak is, hogy ütőt és húrt váltott, ráadásul a húrozás sűrűségén is változtatott. A korábbi sűrűbb, 18/20-as húrozást, 16/19-es-re váltotta. A mérkőzés közben pedig Szabalenka volt aki több ütőjét is elküldte újrahúroztatni. Egyszer-egyszer a tévéközvetítésben is látszott, hogy a fehérorosz figyelte a húrozás keménységét amikor kiválasztotta melyik ütővel tér vissza egy szünet után. E mellett az sem mindegy, hogy valaki új, vagy már jó néhány labdamenetet megélt labdákkal tud szerválni. A labdákat az első hét játék után, majd ezt követően kilenc játékonként cserélik.

Apróságok dönthetnek

A második játszma kiegyenlítetten indult, mindkét játékos nehezen hozta a szerváját, de Szabalenka az ötödik szetten belüli bréklabdáját kihasználta és előnybe került, 2:1. A következő két játék is a címvédőé volt és egyre magabiztosabban játszott, miközben ellenfele elsősorban a második szervái után gyengült és fonák oldalról is kevesebb pontot hozott, 4:1. A fehérorosz a 36 perc alatt elvesztett első játszma után 45 perc alatt egyenlített, 6:2.

A két játékos 2023-ban az US Open elődöntőjében is találkozott egymással. Akkor Keys fél óra alatt 6:0-ra hozta az első szettet, a következő ketőtt azonban több mint két óra alatt rövidítésben Szabalenka tudta megnyerni.

A döntő játszmában mindkét játékos a jobbik arcát mutatta, legalábbis adogatóként. Mindkét játékos hozta a saját szervája után a pontokat, így 4:5-nél Szabalenka a mérkőzésben maradásért adogatott, de komolyabb gond nélkül egyenlített. Az amerikai is hozta a szerváját, majd két mérkőzéslabdához jutott ellenfele adogatásánál. Az elsőt még Szabalenka hárította, a másodiknál viszont már Keys nem hibázott és megnyerte pályafutása első Grand Slam-trófeáját, 5:7.

Érdekes

Arina Szabalenka közel volt ahhoz, hogy zsinórban háromszor nyerje meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, de nem tudta kihasználni a lehetőséget. Az Open érában erre korábban csak Martina Hingis (1997-1999), Szeles Mónika (1991-1993), Steffi Graf (1988-1990), Evonne Goolagong (1974-1976) és Margaret Court (1969-1971) volt képes. Utóbbi játékos az ausztrálok igazi legendája, ezt pedig az is mutatja, hogy az Australian Opennek otthont adó Melbourne Park egyik, 7500 férőhelyes nézőterű pályáját is róla nevezték el. A döntőt a közel kétszer akkora Rod Laver Arénában rendezték. 

A közelmúlt klasszisai közül Serena Williams vagy Victoria Azarenka is csak két győzelmet szerzett zsinórban Melbourne-ben, de például Caroline Wozniacki, Maria Sarapova, Kim Clijsters és Justine Henin is csak egyik jutott.

Legendák nyomában

Míg a fehérorosz dühösen földhözvágta az ütőjét és sírni kezdett, az amerikai örömkönnyekkel a szemében futott oda edzőjéhez és segítőihez. Keys ezt követően visszaült a helyére és nevetve várta amíg megépült a díjátadóhoz szükséges pódium, Szabalenka pedig bement az öltözőbe.

„Majd találkozunk jövőre – mondta a kupára nézve a 2023-as és 2024-es győztes. – Óriásit harcoltál, megérdemled a győzelmet te is és a csapatod is. Élvezd ki az ünneplést” – szólt másodjára ellenfeléhez Szabalenka, aki ekkor már mosolyogva tudott nyilatkozni.

„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik benne voltak abban, hogy ez a torna létrejöjjön. Tényleg igazán otthon érzem itt magam. Nem sikerült nyernem, de jövőre visszajövök és még többet meg fogok tenni a sikerért. Köszönöm a szurkolóknak, lenyűgöző hangulatot teremtettek, nagyon szeretek előttetek játszani. Mit is mondhatnék a csapatomnak? 

Őrültek vagytok ti is. Most nagyon utállak titeket, de köszönöm szépen amit értem tettetek, blablabla. 

Madison csodálatosan játszott, de jövőre még jobb leszek. Persze akármi is van, szeretlek benneteket” – nézett vissza a stábjára és zárta a tőle megszokott jópofa nyilatkozatát a 26 éves fehérorosz teniszező.

A győztesnek járó trófeát a már említett egyik rekorder, Evonne Goolagong adta át. 

„Megpróbálok nem sírni, pedig a határán vagyok. Arina, csodálatosan játszottál, nagyon nehéz téged legyőzni. Tényleg gyere majd vissza jövőre. Gratulálok neked és a csapatodnak is ehhez a csodálatos két héthez – kezdte Keys, aki le sem akarta már tenni a trófeát és végig a kezében tartva mondott köszönetet mindenkinek. – Nagyon jól éreztem magam, otthon éreztem magam Ausztráliában. Ez az első Grand Slam-trófeám, ez most mindent jelent nekem. Köszönöm mindenkinek, aki ilyen légkört teremtett itt. Hosszú ideig vártam erre, játszottam már GS-döntőt, de ott nem úgy sikerültek a dolgok ahogy akartam. 

Most sikerült… Nagyon-nagyon köszönöm.

Nagyon nehéz volt a sérüléseim után ezt végigcsinálni. Köszönöm az edzőmnek és férjemnek, akivel voltak nehéz időszakaink. Mindenkinek hálás vagyok, aki segített, hogy elérjem az álmomat. Találkozunk jövőre” – mondta a könnyeivel küszködő győztes, aki a szervezőknek, a szponzoroknak, a labdaszedőknek és minden szurkolónak is köszönetet mondott. 

Keys melbourne-i menetelése során legyőzte a két legnagyobb esélyest, a döntőben Szabalenkát, az elődöntőben Iga Swiateket (2.), de búcsúztatta a 28. kiemelt Szvitolinát, a 6. helyen rangsorolt Ribakinát és a 10. Collinst is.

Madison Keys (amerikai, 19.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:3, 2:6, 7:5 
 

Női döntő Kapcsolódó cikkünk

Egy meglepetést hozott az ausztrál nyílt teniszbajnokság két női elődöntője. Arina Szabalenka magabiztos játékkal nyert, míg a másik esélyes, Iga Swiatek hatalmas csatában búcsúzott.

Szabalenka egyik legjobb barátnőjével, a 11. helyen kiemelt spanyol Paula Badosával mérkőzött. Az előző két Australian Opent megnyerő 26 éves fehérorosz teniszező idegesen kezdett és azonnal el is vesztette az adogatását. Badosa viszont nem tudott 3:0-ra elhúzni és ezt követően bár jól játszott, csak megnehezíteni tudta ellenfele dolgát. Az első kiemelt a folytatásban saját szerváinál nem inogott meg és remek játékkal, két szettben másfél óra alatt bejutott a döntőbe.

„Remélem, hogy még a barátnőm. Tudom, hogy utálni fog 2-3 napig” – kezdte meccs utáni interjúját Szabalenka, aki ez után komolyra fordította a szót és elmondta, nagyon sokat jelentene neki, ha harmadszor is nyerni tudna, hiszen így a tenisztörténelem legnagyobbjai közé írnák be a nevét.

A másik ágon az eddig verhetetlennel tűnő lengyel Iga Swiatek a szokottnál bizonytalanabbul kezdett, de a sokat hibázó Madison Keys ellen így is hozta az első játszmát. A 19. helyen kiemelt amerikai gyermeteg hibákat vétett, de a második kiemelt Swiateket ez sem nyugatta meg és a második szettben teljesen szétesett az adogatása. Keys 27 perc alatt egyenlített. 

Az utolsó játszma hatalmas csatát hozott, bár mindkét játékos nagyon fáradtnak tűnt, fantasztikus labdemenetekkel jutottak el a rövidítésig, pedig Swiateknek egy mérkőzéslabdája is volt. Ott úgy tűnt a világelsőségre hajtó lengyel fog felülkerekedni, de nem tudta stabilizálni szerváját, így 29 éves ellenfele vérszemet kapva fordított és bejutott pályafutása második Grand Slam-döntőjébe.

„A végén már csak az idegek harca volt és azt vártuk kié lesz az utolsó pont, örülök, hogy az enyém lett – mondta Keys, aki beszélt következő ellenfeléről is. – Kemény ütésváltások lesznek a döntőben, de nem lesznek hosszú labdamenetek. Nagyon várom ezt a kihívást.”

Kapcsolódó cikkünk

Jannik Sinner és Arina Szabalenka a vasárnap rajtoló Australian Open teniszbajnokság legnagyobb esélyesei. Novak Djokovics egyedülálló rekorderré válhat, ha megnyeri a tornát. Viszont már a negyeddöntőben összefuthat a szintén nagy favorit Carlos Alcarazzal.

A vasárnap rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságon a világelsők és egyben címvédők számítanak favoritnak, a győzelemre éhes kihívók sora viszont a férfiaknál és a nőknél is kifejezetten hosszú.

Djokovics rekordra hajt

A 37 éves Novak Djokovics már nem tartozik a torna legnagyobb esélyesei közé, de a 7. helyen kiemelt szerb sztárnak továbbra is rendkívül nehéz megálljt parancsolni. Djokovics eddig 24 Grand Slam-trófeával rendelkezik, amivel jelenleg holtversenyben a sportág legsikeresebbjének számít Margaret Courttal egyetemben – azaz egy tornagyőzelem esetén egyedülálló csúcstartóvá válhat. A szerb teniszezőnek ehhez egyrészt el kell felejtenie tavalyi formáját, amikor sem Grand Slamet, sem egyéb tornát nem nyert, másrészt pedig fel kell készülnie, hogy ha minden a papírforma szerint alakul, már a negyeddöntőben összekerül a favoritnak számító Carlos Alcarazzal. A 21 éves spanyol teniszező szintén komoly motivációval rendelkezik, ugyanis már csak az AusOpen-trófea hiányzik a Grand Slam-gyűjteményéből. Ha megszerzi, minden idők legfiatalabb játékosa lesz, aki megcsinálja az úgynevezett karrier Grand Slamet.

Djokovics a napokban érdekes nyilatkozattal került a figyelem középpontjába, miszerint 2022-ben megmérgezték Ausztráliában, és traumát okoz neki az országba való visszatérés. A teniszezőt három éve, a koronavírus-járvány közepette kitoloncolták az országból az oltatlansága miatt, ráadásul hazatérése után egyéb gondjai is akadtak. 

„Egészségügyi problémáim voltak, és tudatosítottam, hogy mérgezést kaptam az ételtől, amit adtak. Eddig nem beszéltem róla nyilvánosan, hogy milyen tüneteim voltak, de amikor hazatértem Szerbiába, nagy mennyiségű ólom és higany volt a szervezetemben.ˮ 

Az ausztrálok egyelőre nem reagáltak az alapos késéssel érkező, de súlyos vádakra.

Sinner és Szabalenka?

Visszatérve az idei AusOpenhez, a férfiaknál a torna első számú esélyese a címvédő Jannik Sinner. Mivel Alcaraz és Djokovics a másik ágon vannak, az olasznak viszonylag könnyű útja lehet a döntőig. Sinner hiába keveredett tavaly ősszel doppingügybe, a teljesítményére nincs negatív hatással, hiszen az évzáró ATP-világbajnokságot is megnyerte. Sinner, Alcaraz és Djokovics mellett a férfimezőnyben a 2. helyen kiemelt német Alexander Zverevet és a hazai közönség segítségében bízó, nyolcadikként rangsorolt Alex de Minaurt sorolják a titkos esélyesek közé.

A nőknél a fehérorosz világelső, Arina Szabalenka a legnagyobb favorit, aki sorozatban harmadik Australian Open-győzelméért száll harcba. Egymás után három győzelemre utoljára Martina Hingis (1997–1999) volt képes Ausztráliában. Szabalenka első számú kihívója az ötszörös Grand Slam-torna-győztes lengyel Iga Swiatek, valamint az amerikai Coco Gauff lehet, aki novemberben úgy nyerte meg a WTA-világbajnokságot, hogy Szabalenkát és Swiateket is legyőzte.

Magyar és szlovák indulók

Ami a magyar indulókat illeti, a férfiaknál Fucsovics Márton elvérzett a selejtezőben, így Marozsán Fábián az egyetlen főtáblás, a nőknél pedig Udvardy Panna és Gálfi Dalma nem járt sikerrel a kvalifikációban, így csak Bondár Anna lesz az egyedüli induló. Marozsán és Bondár számára sem tűnik leküzdhetetlennek az első körös akadály: előbbi a brazil Seyboth Wild (76.) ellen kezd, utóbbi a kínai Vang Ja-Fannal (64.) méri össze erejét. 

A második fordulóban viszont már mindkettejükre nagyon nehéz ellenfél várhat: a papírforma szerint Marozsánra Tiafoe (17.), Bondárra pedig Kaszatkina (9.). Párosban Stollár Fanny és Babos Tímea is indul.

Ami a szlovákokat illeti, Rebecca Šramková az 1. fordulóban az amerikai Katie Volynetset próbálja legyűrni, hogy aztán a másodikban (várhatóan) farkasszemet nézzen Swiatekkel. Anna Karolína Schmiedlová kisebb meglepetésre már a selejtezőben elhasalt. A férfiaknál Lukáš Klein sikerrel vette a selejtezőt, és rögtön az első körben kiemelt ellenféllel találkozik az amerikai Sebastian Korda (22.) személyében.

Végezetül essen néhány szó az anyagiakról: a torna összdíjazása 96,5 millió ausztrál dollár (57,6 millió euró), ami nagyjából 12 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Egyesben minden főtáblás legalább 132 ezer ausztrál dollárt visz haza, amely máris 200 ezerre nő, ha valaki bejut a második fordulóba.

A férfi és a női győztesnek egyaránt 3,5 millió jár, az elődöntősök 1,1 milliót visznek haza.

Madison Keys (amerikai, 19.)–Iga Swiatek (lengyel, 2.) 5:7, 6:1, 7:6 (10-8)

Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Paula Badosa (spanyol, 11.) 6:4, 6:2

Női egyes, elődöntők Érdekes

Szlovákiából csak Rebecca Šramková lesz ott a főtáblán, aki a brazil Beatriz Haddad Maia ellen kezd. A világranglistán 21. helyen álló játékos az esélyes, de ha a 36. helyen álló szlovák menne tovább, a második körben a magyar Gálfi Dalma és a szabadkártyás Harriet Dart mérkőzésének győztesével találkozna. A további magyar teniszezők közül Bondár Anna a 14. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinával találkozik, aki háromszor is eljutott már a legjobb négyig GS-tornán. A férfiaknál a világranglista 58. helyén álló Marozsán Fábián a selejtezőből érkezett ausztrál James McCabe ellen kezd, a szerencsés vesztesként szintén főtáblára kerülő Fucsovics Márton pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet kapta a pénteki sorsoláson.

Magyar–szlovák csata a 2. körben?


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »