Friss információk a Szent Imre kórházban kialakult tűzről és az áldozatról

Friss információk a Szent Imre kórházban kialakult tűzről és az áldozatról

Tűz ütött ki Budapest XI. kerületében a Tétényi úton, a fővárosi Szent Imre kórházban vasárnap reggel.

A lángok a kórház egyik többszintes épületének földszintjén, egy detoxikáló helyiségben csaptak fel, 5 négyzetméteren, de a tűz összesen 100 négyzetmétert érintett, a kórház A épületének több szintje és helyisége pedig megtelt füsttel.

A tűzoltók és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre: 18 járművel több mint 70 tűzoltó, hogy az emberek mentésében is segédkezni tudjanak, továbbá 7 mentőegység, hogy ellássák és szükség esetén máshová szállítsák az épület kiürített részeiről az udvarra vitt betegeket. Végül 56 beteget kellett áthelyezni.

A lángokat egy vízsugárral eloltották.

Hírdetés

Délelőttre a rendőrség és a mentők is megerősítették, hogy egy halálos áldozata van a tűzesetnek. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét, két férfit és egy nőt pedig füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek.

Több beteget a kórházon belül helyeztek át más osztályokra, de négy embert a mentőknek kellett átszállítaniuk másik egészségügyi intézménybe.

A Blikk azt írta, hogy az A épületben, egyes információk szerint egy műszaki berendezés hibája miatt keletkezett tűz, ami bár nem volt túl nagy, percek alatt füst borította el az épületet, emiatt több tucat beteg és dolgozó szaladt ki az udvarra. A harmadik emeleti intenzív osztályon lévők azonban csak az erkélyekre tudtak kimenekülni, mert sok beteg oxigénre van kötve, ezért nem tudták sem levinni, sem otthagyni őket az ápolók és orvosok.

Az MTI tudósítója arról számolt be, hogy a munkálatok ideje alatt az épület emeleti ablakaiból plédeket dobáltak ki, hogy a tűz miatt a szabadba vitt betegeket megvédjék a hidegtől.

A Telex munkatársa a helyszínen úgy látta, hogy a sürgősségi bejáratán is látszik a füstnyom. Egy telefonszámot kapnak a portán a látogatók, érkezők, de be senkit nem engednek. Délelőtt 10 órára az utolsó tűzoltóautók is elvonultak a helyszínről.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »