Friss hírek a dunai hajószerencsétlenségről – A koreai mentőcsapat már úton van Budapestre

Friss hírek a dunai hajószerencsétlenségről – A koreai mentőcsapat már úton van Budapestre

A szakemberek jelenleg is vizsgálják, hogy biztonságos-e a búvároknak a merülés. Időközben újabb csónakok érkeznek a baleset helyszínére, fedélzetükön búvárokkal.

Korábbi cikkünk a témában:

Dunai hajószerencsétlenség: 7-en meghaltak, 21 embert továbbra is keresnek

A merülést nehezíti, hogy továbbra is árad a Duna, nagy a sodrása, a szakemberek a hétvégére várják atetőzést, hat méteren.

Mély gyász kezdődik Dél-Koreában

Az M1 tudósítója szerint egészen biztosan mély gyász kezdődik Dél-Koreában, hiszen az emlékekben még él a Szevol nevű komp 2014-es katasztrófájára, ami az ország délnyugati partjai közelében történt. Akkor az elmerült hajón 476-an utaztak, közülük 326 középiskolás diák. A mentés során mindössze 172 embert sikerült megmenekíteni.

Szöulból húszfős mentőcsapat indul Budapestre, közöttük veterán, nagy tapasztalattal rendelkező búvárok, akik a 2014-es dél-koreai kompkatasztrófa helyszínén is dolgoztak – jelentette az M1 Tokióban tartózkodó tudósítója.

Hírdetés

Szintén Magyarországra indulnak a baleset túlélőinek rokonai, mintegy negyvenen. Az országban

Megkezdhetik a holttestek kiemelését

Az M1 tudósítója a Margit-hídról jelentette, hogy a hatóságok ismét megnyitották a hidat a gyalogosforgalom előtt. Az elsüllyedt hajó három-négy méter mélyen fekszik, a kiemelésén dolgozó búvárok várhatóan hamarosan lemerülnek a roncshoz, és megkezdik a holttestek kiemelését.

Felborult és elsüllyedt egy hajó Budapesten a Dunán a Parlamentnél – Képek, videók

Emiatt ismét várható a híd lezárása a gyalogosforgalom elől.

Hat személyt kiengedtek a kórházból

Az M1 aktuális csatorna információi szerint a hajóbaleset hét sérültje közül hatot már kiengedtek a kórházból, egy személy továbbra is ellátásra szorul, őt bordatöréssel kezelik.

hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »