Friss fejlemény a tragikus ralibaleset ügyében

Friss fejlemény a tragikus ralibaleset ügyében

Az eset során négyen elhunytak, nyolcan megsérültek.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján, március 24-én vasárnap kicsivel fél egy előtt tragikus baleset történt. A pálya 1126-os számú úton, Lábatlan és Bajót között vezető szakaszán, a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott.

Hírdetés

A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

A baleset következtében három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten (köztük egy gyerek) életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrség hétfőn közölte: a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »