Fricz keményen kiosztotta Tóbiást

Fricz keményen kiosztotta Tóbiást

A szoci ex-elnök csak pislogott…

Mindig felmerül a kérdés: miként van az, hogy az MSZP-nek még a környékén – sőt, a fasorban – sem látni olyan fiatal politikust, aki tehetséges, karizmatikus, és esélyt ad arra, hogy vele kikecmeregjen a gödörből a párt?

Ugyanis valóban: egy nagy múltú párt kerülhet gödörbe – akár hosszú évekre is –, de ha valamelyest megőrzi arculatát, karakterét, mindig számíthat arra, hogy előbb vagy utóbb jön egy olyan új arc, aki a személyes karizmájával, új programmal és koncepcióval új korszakot kezd a párt életében.

Ilyen szerepet játszott például Felipe González a nyolcvanas évek Spanyolországában, aki a nagy múltú, de halódó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) élére állt és nemsokára győzelemre vitte a szocialistákat.

De ilyen volt a kilencvenes évek Nagy-Britanniájában az a Tony Blair, aki egy ideológiailag válságba került pártot vezetett el az 1997-es győzelemig, s említhető Gerhard Schröder Németországból, aki a szétesett német szociáldemokrata pártot rázta gatyába és lett 1998-ban kancellár Helmut Kohl hosszú uralkodása után. (Más kérdés, hogy hol vannak már ezek az urak is…)

Ám ehhez az kell, hogy tehetséges, fiatal és egyben baloldali értékrendű politikusok egyáltalán komolyan gondoljanak arra, hogy az MSZP-vel nekik bármilyen dolguk is van.

De ezt nem érzik – mert nem is lehet.

Éppen ezért sorakoznak az MSZP-ben olyan pártelnökök, akiknek még a nevét sem lehet megjegyezni, legyenek fiatalok vagy idősebbek. Korábban Molnár Gyula, most éppen valami Tóth nevű a párt élén – kit érdekel, hogy éppen ki az?

És most jön a hab a tortán: egy korábbi, szintén teljesen érdektelen megélhetési elnökről, Tóbiás Józsefről még az is kiderül, hogy tavaly szeptember óta a nem épp olcsó nyaralóhelyen, Tenerifén, a Kanári-szigeteken tengeti életét családjával együtt.

Hírdetés

Ez már Lendvai Ildikónak is sok volt.

Pedig valójában nincs mit csodálkoznia a volt elnök asszonynak: az MSZP már régóta ennyi és nem több. Megélhetési helyszín nagyon tehetségtelen, koncepciótlan, semmit, csak pénzt és kiváltságos életvitelt maguknak biztosítani akaró, gátlástalan embereknek.

Miért akarná ezt a pártot megváltani egy magyar González, Blair, Schröder, ha lenne ilyen?

Nem igaz tehát, hogy szegény szociknak nincs szerencséjük, csak balszerencse, hogy eddig nem dobott a gép nekik legalább egy kicsit tehetségesebb fiatal politikust – de előbb vagy utóbb úgyis dob egy ilyet, semmi baj.

Nos, ez az, ami nem igaz.

A tehetséges fiatalemberek, akik kacérkodnak a politikusi pályával, egyszerűen képtelenek az MSZP-be bármi jövőt, bármi komolyságot, bármi nemes célt belelátni – joggal. Látnak viszont Kunhalmi Ágnest, Tóbiást, Ujhelyit, na és persze látják Bangóné Borbély Ildikót. És iszonyatos marakodást a maradék suskáért.

És ennyi elég is: a tehetséges fiataloknak az MSZP nem opció.

A tehetségteleneknek viszont annál inkább: itt találják meg a saját „mozgásterüket”.

Látjuk.

Fricz Tamás – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »