Frenyó Zoltán (1955) katolikus filozófus negyven évig volt az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa, tizenöt évig a Tomori Pál Főiskola tanszékvezetője; tíz évig tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Eddig több mint 30 kötetet írt és szerkesztett. A Kairosz Kiadónál megjelent könyvében az „angyali doktorról” írt tanulmányai közül olvashatunk válogatást.
A szerző emlékeztet rá: Aquinói Szent Tamás kivételes tehetsége már ifjúkorában megmutatkozott. Földi élete nem egészen ötven esztendeig tartott, de olyan páratlan művekkel ajándékozta meg „az Isten szeretetén csüggő s a bölcsességet kutató keresztény testvéreit, mint amilyen a legfenségesebb katedrálishoz hasonlítható munkája”, a Summa theologiae, és még számtalan más, kegyelemben megírt „útmutató értekezés”.
Frenyó Zoltán leszögezi: Aquinói Tamás hatalmas élménye Arisztotelész volt. Őrá támaszkodott, őt továbbfejlesztve s a platóni filozófia sok tételét elvetve alakította ki a létet kutató, kiegyensúlyozott szellemvilágát. Újszerűsége heves vitákat váltott ki, hiszen a 13. század elején több magas állásfoglalás óvott Arisztotelész elméletétől.
A kötet írója a keresztény filozófia modelljeinek nevezi Szent Ágostont és Aquinói Szent Tamást. A legnagyobb figyelmet mindig ők ketten érdemelték ki, gondolatrendszerüknek pedig „bizonyos érvénye van máig hatóan”. Frenyó Zoltán megállapítja: más civilizációkkal szembeni nagy vívmányaként az európai keresztény szellem egészében véve kialakította hit és értelem alkotó egyensúlyát. Ágoston kijelentette: „értsek, úgymond, hogy higgyek, higgy, úgymond, hogy érts!” Illetve: „Tehát érts, hogy higgy, higgy, hogy érts!” Ezzel a korszakos, újító elvvel, amely kifejezi a hit és az értelem kölcsönösségét, Szent Ágoston kialakította a keresztény filozófia magvát. II. János Pál pápa ugyanebben a szellemben ezekkel az érzékletes szavakkal kezdi Fides et Ratio kezdetű, 1998-ban kelt enciklikáját: „A hit és az értelem két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére.”
Szent Ágoston meggyőződése volt, hogy a kereszténység éppen az igazi filozófia. Hasonlóan vélekedik Aquinói Szent Tamás is. E felfogás következtében a keresztény filozófia elkerüli az egyes filozófiák egyoldalúságait. A keresztény filozófia rendszer, s egyúttal nem rendszer, „racionalizmus és irracionalizmus egysége, fogalom és intuíció, hit és értelem, analízis és szintézis, élet és szellem, vita activa és vita contemplativa, világi és nem világi szemlélet és magatartás egysége, megannyi, a létszerkezetből adódó kettősség feloldója. A mindenkori keresztény gondolkodás ennek a belső elvnek és lelkületnek igyekszik megtalálni a formáját és megnyilvánulási módját”.
Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás alakjában és életművében a keresztény gondolkodás két, egymást kiegészítő szemléletét, avagy mintáját pillanthatjuk meg. Eszmevilágukban természetesen egyaránt vannak hasonlóságok és különbségek. Szétválasztásuk nem lehetséges abból a szempontból, hogy melyikük racionalista, és melyikük empirista. A maguk körülményei között mindkettőjükben mindkét elv érvényesül, csak nehezen összehasonlítható módon. Valódi különbséget láthatunk meg viszont abban, hogy Szent Ágoston – „részben és eleinte” – platonikus, Aquinói Szent Tamás pedig kifejezetten arisztoteliánus gondolkodó. Ez valóban két eltérő filozófiai mintát jelent. A tudós szerző azonban lényegesnek tartja megállapítani: míg Platón és Arisztotelész, bár egymást kiegészítő, de lényegében összeegyeztethetetlen önálló filozófiát jelentenek, addig Ágoston és Tamás egyaránt a keresztény filozófia keretein belüli filozófusok, „tehát…
Ezért lehet nagy átjárás közöttük, ezért látjuk Aquinói Szent Tamás rengeteg Ágoston-utalását, főleg a Summa theologiaeben és a Catena Aurea című művében.
A könyv írója megvilágítja: rendkívül figyelemreméltó egybevágó markáns véleményük a béke kérdéséről. Szent Ágoston a béke fogalmát és tartalmát elemezve az igazság elvéből indul ki: „Mind, akik békére vágytok, nézzétek az igazságot!… A béke a rend nyugalma.” Ágoston különbséget tesz a mennyei és a földi béke között, másrészt az igazak és a gonoszok földi békéje között. A földi békéről megállapítja: mindenki békét akar, de sokan csak alávetés utáni diadalmas békét, amelyben a békétlen lélek és a bírvágy törekszik győzelemre. Ágoston leszögezi: „A gonoszok békéjét nem lehet békének nevezni.” Szükségszerűnek tartja viszont, hogy „ami visszájára fordult, az is békességben legyen azoknak a dolgoknak valamiféle részében és részével, amelyekben létezik, vagy amelyekből áll, másképpen egyáltalán semmi sem létezhetne”.
Aquinói Szent Tamás a Summa theologiaeben fogalmazza meg, hogy minden lény valamiféle „békére” törekszik, és három eset lehetséges: a látszólagos és a valódi béke, az utóbbiban pedig a tökéletes és a tökéletlen béke. Az első eset a háborúzó ember saját érdeke szerinti békéje. A többire nézve írja:
Tamás kifejti: ennek a tökéletlen földi békének az érvényesülését a kegyelem, a jó akarat és az igazságosság segíti elő, de szüntelenül sok dolog zavarja és akadályozza. Ágoston osztályozása szerint tehát a béke fajtái: a gonoszok békéje; az igazak földi békéje; az igazak mennyei békéje. Tamás szerint a béke kategóriái: látszólagos béke; tökéletlen valódi béke; tökéletes valódi béke.
Könyvében Frenyó Zoltán arra is kitér, hogy az 1920-as években Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök három írásában is foglalkozott Aquinói Szent Tamással, és erőteljesen hangsúlyozta a skolasztika és Tamás szerepét az európai civilizáció védelme és építése terén. Prohászka rámutatott a kereszténység ellenségeire, amelyek kelet felől a manicheizmus és bogulizmus, a lét- és világmegvetés, az iszlámban az akkor megfigyelhető szubjektivizmus és tekintélytagadás, nyugat felől, mór földről az arab–zsidó filozófia és szellem voltak. Szent Tamás érzékelte a harc súlyát, s ezért foglalkozott az ellenséges eszmékkel, s ezek cáfolatával. Prohászka Ottokár, összefoglalva az „angyali doktornak” mint teológusnak a szerepét, leszögezte: „munkája a legnagyobb szellemi munkateljesítmények sorában áll, küzdelme az európai keresztény kultúra védelmében legalábbis olyan fokon áll, mint Martell Károlynak, a Cid s Roland lovagoknak a szaracén előrenyomulást megakasztó csodája”.
Frenyó Zoltán megjegyzi azt is: a 19. században a kereszténység a liberális és szocialista ideológia és politika támadásainak kereszttüzében élt. Terjedt már a kommunista ideológia is. Az eszme kidolgozója, Karl Marx egyik, Friedrich Engelshez intézett levelében kutyáknak nevezi a klérus tagjait, kifejezve határozott meggyőződését, hogy a papok ellen „energikusan fel kell lépnünk”. Ebből a korból s ebből a fojtogató légkörből nőtt ki az újtomizmus, amely a korszak egyik legjelentősebb filozófiai mozgalmává vált.
Frenyó professzor emlékeztet rá: az elmúlt években egymás után háromszor is megemlékeztünk a skolasztika „fejedelméről”: 2023-ban ünnepeltük szentté avatásának 700. évfordulóját, 2024-ben volt halálának 750., 2025-ben pedig születésének 800. évfordulója. A könyv írója tanulmányaival kapcsolódni kívánt az elmúlt évek felemelő ünnepeihez, tisztelettel adózva Aquinói Szent Tamás „messze sugárzó szellemének”.
Fotó: Kairosz Kiadó
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
