Frans Timmermans az unió egyik legkártékonyabb alakja

Frans Timmermans az unió egyik legkártékonyabb alakja

Ellen kell állni Frans Timmermans gyalázatos, szuperprofitra vágyó törekvéseinek.

 

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke az úgynevezett klímaadó bevezetését akarja rákényszeríteni a tagállamokra egy olyan időszakban, amikor az egekbe emelkedik a gáz ára, magával húzva a szén és az olaj árát is. Ha a lakosság által fizetendő adó bevezetésre kerül, az százezrek és milliók életét teheti tönkre, vagy kerülhetnek olyan adósságspirálba, ahonnan alig-alig van kivezető út.

De ez a szempont az alelnök számára nem lényeges, elhanyagolható. Munkáspárti (!) politikusként így magyarázta döntését: „Nem engedhető meg, hogy a szociális szempontok felülírják a klímavédelmieket.”

Igazi „baloldali” gondolkodás. Pontosan annyira az, amennyire Gyurcsány Ferencé és a DK-é…

Frans Timmermans jelenleg ugyan az unió bizottságának egyik alelnöke, de 2019-ben, a bizottság új tagjainak és vezetőinek megválasztásakor egy pillanatig arra is volt esélye, hogy ő legyen az elnöke – és nem Ursula von der Leyen. Egyes belső információk szerint volt egy olyan pillanat az Európai Tanács tárgyalásai során, amikor egy köztes szavazás során pusztán egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy ez be is következzen…

Ursula von der Leyen-nel sem jártunk jól, de Timmermans talán az egyik legkártékonyabb figurája a brüsszeli bürokráciának, ha ő lenne az elnök, a liberális, globalista víziók megvalósítását turbófokozatba kapcsolná – rákényszerítve akaratát a tagállamokra.

Frans Timmermans az, aki a 2015-ös tömeges migráció megindulásától kezdve követelte a kötelező kvóták bevezetését, s persze azt hangsúlyozta, hogy a menekültek befogadása jót tesz Európának, munkaerőt ad, javítja a demográfiai helyzetet, az etnikai keveredés nem káros, hanem egy rendkívül kedvező folyamat.

De ő volt az is, aki kijelentette: a nemzetállamoknak vége, a globalizmus időszaka jött el, s ezt tudomásul kell vennie azon államok vezetőinek is, akik ellen akarnak állni e folyamatnak.

Emellett pedig elszánt híve az Európai Egyesült Államoknak, egy birodalmi, a tagállamok szuverenitását megszüntető szuperállam létrejöttének.

Mindez persze nem véletlen: Timmermans maga jelentette ki, hogy nagyon jó barátság fűzi Soros papához. És tegyük hozzá: a barátságon túl bizonyára egyéb megbecsülésben is részesül a hajlott korú filantróptól… Vagyis, Timmermans a Soros-világhálózat egyik központi figurája, aki nagyon jó pozícióban van, ezért többet is tud elérni a nyílt társadalom víziójának megvalósításában, mint sokan mások a liberális kozmoszban.

Azonban döbbenetes, hogy mennyire egyformán jár az agya Timmermansnak, illetve a hazai „baloldali” ellenzék tagjainak. 

Hírdetés

Amikor ugyanis az Orbán-kormány 2013-ban rezsicsökkentésre szánta el magát, akkor magukat baloldalinak nevező politikusok keltek ki ez ellen. Többek között Szél Bernadett beszélt arról a parlamentben, hogy a gáz, a villany árának a csökkentése szembe megy a piaci törvényekkel, de hasonlóan nyilatkozott Varga Zoltán, a DK képviselője is. A „pálmát” azonban ezügyben is Gyurcsány vitte el, aki arról értekezett, hogy a haszon – mármint a nagy energiavállalatok haszna, a profit – nagyon fontos dolog, ez mozgatja a gazdaságot, enélkül nincs és nem lehet jólét. 

Túl azon, hogy ezek az okfejtések sziklaszilárd neoliberális gazdaságfilozófiai alapvetések és a legkevésbé baloldaliak, még csak nem is igazak. 

Az Orbán-kormány immáron nyolc éve kitart a rezsiárak befagyasztása mellett, tehát a „haszon” ellen van, és láss csodát, a magyar gazdaság az elmúlt évtizedek legnagyobb növekedését produkálja, jut végre pénz béremelésekre, a családok támogatására, jóléti programokra. 

Azt hiszem, a titok két dologban rejlik: egyfelől abban, hogy a stratégiai energiaszolgáltató cégek jelentős része újra nemzeti tulajdonba került, s így már megvalósulhattak a fogyasztóbarát lépések. Másfelől, amiről a „baloldali” Gyurcsány és társai beszélnek, az nem profit, hanem szuperprofit – amelyet a Gyurcsány- és Bajnai-kormány készséggel átengedett az akkori, külföldi cégeknek az áremelésekkel.

Timmermans e brutálisan fogyasztóellenes, embertelen koncepcióját azzal indokolja, hogy így lehet felgyorsítani az átmenetet a fosszilis energiáról a megújuló energiára. 

Mert, „mint tudjuk”, az emberi szén-dioxiod-kibocsátás az egyetlen oka a légkör felmelegedésének.

Ezzel csak egyetlen baj van: mindez színtiszta feltételezés, amelynek tudományos alapjai abszolút vitatottak. A globális felmelegedés okairól nem zárultak le a tudományos viták, s amíg ez nem történik meg, addig az ilyen döntések szigorúan ideológiaiak és nem szakmaiak, hátterük a klímahisztéria, az ember mindenáron való felelőssé tétele.

Aki egy bizonyítatlan, megalapozatlan vízió alapján kívánja megszüntetni egyik napról a másikra Európa hagyományos energiaellátását és így biztonságát, az bűnt követ el Európa és a népei ellen. 

Miként tette azt a nem jó emlékű Angela Merkel az illegális migránsok tömegeinek beengedésekor.

Ellen kell állni Frans Timmermans – de valójában Soros és a globális pénzügyi oligarchia – gyalázatos, szuperprofitra vágyó törekvéseinek is, mert Európa nem válhat egy elvakult ideológia áldozatává!

Borítókép: Képernyőkép (Facebook.com/frans.timmermans)

Fricz Tamás

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »