Franka Tibor zseniálisan osztotta ki a ballibeket

Franka Tibor zseniálisan osztotta ki a ballibeket

A brit Guardian szokatlanul feltűnő össz-szerkesztőségi állásfoglalást tett közzé, amelyben durva rosszallását fejezte ki a magyar országgyűlésben hétfőn elfogadott törvény, szerintük aggályos következményeivel kapcsolatban. Az illetlenségen túl – más, szuverén ország belpolitikájában lábatlankodni –, már a cikk címe is tanárian fenyegető, szándékos fals felütés: „Orbán magához ragadja a hatalmat.”

Először: Orbánnak nem kell magához ragadni a hatalmat, ugyanis legutóbb 2018-ban a magyar polgárok kétharmada bizalmat szavazott, ezáltal pedig erős és legális hatalmat adott a kezébe. Miért kellene magához ragadnia, azt, ami az övé! Igaz, hasonló hatalommal sem Angliában, sem másutt Európában egyetlen államférfit sem ruházott fel a hazája. Ilyen rémhírterjesztést viszont, a nagymúltú baloldali The Guardian némely kezdő zsurnalisztájáról még csak elképzelhetőnek tartok, de egy egész szerkesztőségről feltételezni, túlzott udvariatlanság lenne részemről.

Másodszor: Magyarország miniszterelnökének és kormányának a koronavírus-járvány terjedésével szemben eddig kifejtett tevékenységét, intézkedéseit és rendeleteit – közvélemény kutatások igazolják – Magyarország lakosságának ismét és immár több, mint kétharmada szükségesnek, megnyugtatónak és törvényesnek ítéli. Ez pedig – csak, hogy tisztázzuk az „Orbán magához ragadja a hatalmat” igazságtartalmát – így már duplán kétharmad. Mifelénk úgy van az, hogy aki a tisztességre, a boldogulásra, a jóra mutató szándékát keresztül viszi, az előttünk sohasem veszíti el a tekintélyét.

Harmadszor: A magyar parlamenti ellenzékkel egészen más a helyzet. Ők azért futkosnak fűhöz, fához, például Önökhöz is, mert itthon már elveszítették a tekintélyüket. Semmit sem csinálnak jól, de mindenről és mindenkiről rosszat mondanak. Róluk azt tartjuk: nehéz észt adni annak, akinek nincs akarata, még nehezebb akaratot adni annak akinek nincs esze. Parlamenti viselkedésükkel maradék becsületük is semmivé lett, mielőtt ők maguk valamivé lehettek volna.

Negyedszer: Mindezt Önök is jól tudják, mégis igazságként akarják „nemzetközivé” énekelni a magyar balliberális oldal – célzottan baloldali szerkesztőségek, pártok, politikusok, például Bernie Sanders amerikai szenátor és sokan mások számára kiagyalt hazugságait.

Hírdetés

Egy, a jövő esztendőben kétszáz éves újság, – még ha baloldali is – legalább élemedett korára adhatna. Gyanítom az Önök hitelességével kapcsolatos egyértelmű véleményünket, még a nagy múltú brit Sajtótanács (Press Council) sem gondolná másként. Magam inkább a ködös Albion egyik valóban kiemelkedő világító tornyának, bizonyos Winston Churchillnek, a brit sajtó tisztességét illető kijelentésével értek egyet: „Én mindig híve voltam a szabad sajtónak, bár néha egészen undorító dolgokat mondanak.”

Például, amikor hazudnak.

Franka Tibor – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »