Franciaországban nagyon nagy a demokrácia, de Izrael ellen azért inkább ne tüntessenek

Élesen elítélte csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő a Hamász palesztin szervezet és "más terrorcsoportok" által végrehajtott rakétatámadásokat, amelyek "súlyos veszélybe sodorják Tel-Aviv lakosságát, és aláássák Izrael állam biztonságát".

Közleményében a francia elnök az izraeli és a palesztin fél közötti tárgyalások egyértelmű újraindítását szorgalmazta, és jelezte, hogy Franciaország kész "ehhez a folyamathoz hozzájárulni, tiszteletben tartva mindkét oldal legitim törekvéseit".

Macron megbeszélést folytatott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, akit arra kért, vesse latba minden befolyását annak érdekében, hogy minél előbb helyreálljon a béke és a nyugalom Izraelben. Jelezte egyúttal azt is, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel is egyeztetni fog, illetve kapcsolatban áll Franciaország legfőbb térségbeli partnereivel, köztük például az egyiptomi államfővel is az ügyben.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter megtiltotta csütörtökön, hogy Párizsban demonstrációkat tartsanak a legújabb közel-keleti konfliktussal összefüggésben. A Twitteren a tárcavezető azt közölte, hogy az ilyen jellegű megmozdulások 2014-ben súlyosan megzavarták a közrendet.

Hét évvel ezelőtt tömegek tüntettek az izraeli hadsereg gázai övezeti offenzívája ellen. Zavargások is kirobbantak, randalírozók zsinagógákat és zsidó üzletek rongáltak meg.

Hírdetés

Nagy-Izrael miatt nem tud összeülni a BT

Elmarad az ENSZ Biztonsági Tanácsának péntekre tervezett rendkívüli ülése a palesztin-izraeli konfliktusról az Egyesült Államok ellenkezése miatt – jelezték diplomaták csütörtökön.

Egy forrás szerint Washington legkorábban kedden tartana virtuális tanácskozást, amivel az jelentősen veszítene sürgős jellegéből. Az ülések összehívásához a Biztonsági Tanács mind a 15 tagjának beleegyezése szükséges.

Az Egyesült Államok Izrael támogatója, amely nem szeretné, ha az ENSZ beavatkozna a konfliktusba.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »