Franciaországban is megszűnik a pozitív teszt miatt járó karanténkötelezettség

Franciaországban a javuló járványhelyzetre való tekintettel a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések enyhülnek, egyesek pedig meg is szűnnek február 1-től – közölte a szaktárca illetékes igazgatósága.

Az év eleje óta jelentősen javult az egészségügyi helyzet, jelenleg kevesebb mint 16 ezer fertőzöttet ápolnak kórházban, míg december végén még 25 ezren voltak.

A hivatalos közlönyben megjelent rendelet szerint a pozitív Covid-19-tesztet produkálók eddigi automatikus elkülönülési kötelezettsége megszűnik, a kontaktszemélyeknek pedig ezentúl nem kötelező tesztelniük magukat, de továbbra is "erősen ajánlott".

Hírdetés

A pozitív teszteredmény központi nyilvántartásban való regisztrálása sem kötelező ezentúl, a fertőzöttnek ezentúl ehhez előzetes beleegyezését kell adnia. A tájékoztatás szerint a nyilvántartás várhatóan június végén megszűnik.

Ezen kötelezettség megszűnésével a pozitív tesztet produkálónak ezentúl nem jár automatikusan betegszabadság, beleértve az otthoni munkavégzésben alkalmazottakat is. Mindezidáig elégséges volt egy pozitív Covid-19-teszt eredményének feltöltése a betegbiztosító internetes oldalára ahhoz, hogy a munkavállaló betegszabadságra jogosuljon. A könnyített betegszabadság igénylését a kormány többször is meghosszabbította, de a társadalombiztosítás 2023-as költségvetésében már az szerepel, hogy az intézkedés legkésőbb az év vége előtt megszűnik. A kormány a hivatalos közlemény szerint február 1-ben jelölte meg ennek dátumát. A betegbiztosító szerdától a kontaktszemélyek nyomon követését is megszünteti.

A Kínából érkezőket ellenőrző intézkedéseket a kormány meghosszabbította február 15-ig. Január 1. óta minden 11 évnél idősebb, Kínából Franciaországba repülőgépen beutazónak egy 48 óránál nem régebbi negatív Covid-19-tesztet kötelező bemutatni az induláskor. A beutazókat az érkezéskor is tesztelik a francia repülőtereken, és pozitív teszt esetén karanténkötelezettség érvényes rájuk. A Kínából érkező repülőjáratokon a 6 évesnél idősebb utasok számára a maszkviselés is kötelező.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »