Franciaország visszahívja a nigeri nagykövetét és kivonja a katonáit

Franciaország visszahívja a nigeri nagykövetét és kivonja a katonáit

2023. 09. 24.

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy a Niameybe akkreditált francia nagykövet “a következő órákban” hazatér, a francia csapatok pedig az év végéig távoznak Nigerből.

“Franciaország úgy döntött, hogy hazahozza a nagykövetét” – mondta a köztársasági elnök a France2 közszolgálati és a TF1 kereskedelmi televíziónak adott élő televíziós interjúban.

“Befejezzük a Nigerrel folyatott katonai együttműködésünket, mert már nem akarnak a terrorizmus ellen küzdeni” – tette hozzá, jelezve, hogy az országban állomásozó 1500 francia katona “a következő hetekben és hónapokban” kivonul, és a csapatkivonás az évvégére teljes lesz.

Franciaország mintegy 1500 katonát állomásoztat Nigerben az iszlamista fegyveres csoportok elleni harc céljából. A hatalmat július végén államcsínnyel átvevő tábornokok augusztus 3-án felmondtak több, Párizzsal kötött katonai együttműködési megállapodást, és egy hónapot adtak Franciaországnak arra, hogy kivonja az erőit Nigerből.

Sylvain Itte nagykövetet a nigeri vezetés augusztus végén kiutasította, de Párizs az augusztus 28-án lejárt határidő ellenére mindeddig nem kívánta visszahívni diplomatáját a nyugat-afrikai országból.

A katonai államcsínyt megelőzően Niger volt Párizs egyik utolsó partnere a Száhel-övezetben, ahonnan a mali junta és Burkina Fasóban csaknem egy éve hatalomra került hadsereg is kitessékelte a francia erőket.

Nigerben a francia nagykövet és a képviseleten dolgozók már egy ideje nem élveztek diplomáciai mentességet, s ha elhagyták volna a nagykövetség épületét, kitoloncolhatóak lettek volna, az élelmiszer- és a vízkészleteik is kifogyóban voltak. Mindezek ellenére Franciaország nem akart eleget tenni a junta felszólításainak, és Emmanuel Macron vasárnap este is megismételte, hogy a hatalomátvétel során elmozdított Mohamed Bazoum elnököt, akit július óta a feleségével és a fiával az elnöki rezidencián tartanak fogva, ismeri el “egyetlen legitim hatalomnak” az országban.

Párizsnak – amely arra számított, hogy a Nyugat-afrikai Államok Közössége (Ecowas) beavatkozik annak érdekében, hogy Mohamed Bazoumot visszahelyezzék a hatalomba – végül nem maradt más választása, mint távozni.

Hírdetés

Emmanuel Macron elismerte, hogy “ez az együttműködés végét” jelenti Nigerrel, de jelezte, hogy a csapatok kivonása “rendezett módon történik”, és hogy a francia kormány továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet.

“Egyeztetünk a puccsistákkal, mert azt akarjuk, hogy ez az egész nyugodt módon történjen” – tette hozzá.

A tíz éve kezdődött terrorellenes katonai művelet után a Száhel-övezetben Franciaország már csak Csádban van jelen, mintegy ezer katonával.

A francia államfő szerint ugyanakkor a terrorellenes francia hadművelet összességében sikeres volt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Franciaország Mali, Burkina Faso és Niger kérésére avatkozott be a térségben, mert “anélkül már ezen országok többségében helyi kalifátusok és dzsihadisták vették volna kézbe a hatalmat”. “Nem azért vagyunk jelen, hogy a puccsisták túszai legyünk” – hangsúlyozta a francia elnök.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a dzsihadista támadásoknak “naponta több tucat ember esik áldozatul Maliban”, és hogy Nigerben is kiújultak a hasonló jellegű támadások.

“Nagyon aggódom ezért a régióért” – mondta Emmanuel Macron.

“Franciaország, néha egyedül vállalt minden felelősséget, és büszke vagyok a katonáinkra, de nem mi vagyunk felelősek ezeknek az országoknak a politikai életéért” – tette hozzá.

Niger vasárnap lezárta a légterét minden francia repülőgép előtt.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »