Franciaország világbajnok – minden idők legabszurdabb döntőjén

Franciaország világbajnok – minden idők legabszurdabb döntőjén

Története során másodszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Franciaország azzal, hogy az oroszországi vb moszkvai döntőjében 4-2-re legyőzte Horvátországot.

Az első negyedórában a horvátok voltak kezdeményezőbbek, több támadást vezettek, jelentős időt töltöttek a francia kapu előtt, és szögletet is elvégezhettek, de nem tudták igazán zavarba hozni ellenfelüket. A franciák a 17. percben jutottak el először a horvát kapuhoz, akkor azonban egy darabig ott tudták tartani a labdát, és a Griezmann buktatásáért megítélt szabadrúgás Mandzukic csúsztatásával – a vb-döntők történetének első öngóljával – végül vezetést eredményezett a számukra.

Bő tíz perc elteltével egyenlítettek a horvátok: a franciák nem tudtak felszabadítani a 16-oson belül, a kavarodást határozottan lezárva Perisic lőtt a kapuba. Nem sokkal később viszont éppen az ő hibája miatt kerültek ismét előnybe a franciák: a támadó egy jobb oldali szögletnél úgy tisztázott, hogy kézzel is a labdához ért, a videoelemzés után megítélt büntetőt pedig Griezmann nem hibázta el.

Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a horvát csapat, beszorította kapuja elé ellenfelét, az elvesztett labdákat pedig rendre gyorsan visszaszerezte. Mbappé elfutásai azonban kétszer is gondot okoztak a horvát kapu előtt, a másodikból ráadásul gól is született, ezzel pedig a horvátok nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Ráadásul a helyzetük tovább romlott, gyakorlatilag reménytelenné vált néhány perccel később, amikor újabb francia gól esett.

Mandzukic ugyan Lloris rosszul sikerült cselébe belelépve szépített, és a horvátok igyekeztek támadásokat vezetni, de nem sok esélyük volt az egyenlítés kiharcolására, így a másodikként fejezték be a világbajnokságot.

Hírdetés

Az oroszországi vb bronzérmét az angolokat szombaton 2-0-ra legyőző belgák szerezték meg, történetük során először végezve az első három között.

A franciák harmadszor játszottak döntőt: húsz éve, otthon – ahol az elődöntőben a horvátokat múlták felül – nyertek a brazilok ellen, 2006-ban, Németországban viszont kikaptak az olaszoktól.

Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után a harmadik, aki játékosként és szakvezetőként is világbajnok lett.

A horvátok eddigi legjobb szereplése egy harmadik hely volt, melyet 1998-ban Franciaországban harcoltak ki. A franciákat még soha nem tudták legyőzni, négy vereség mellett kétszer döntetlent játszottak velük.

m4sport.hu

The post Franciaország világbajnok – minden idők legabszurdabb döntőjén appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »