Franciaország délnyugati részén is tüntetnek a gazdák, a kormány tárgyalni hívta a képviselőiket

Franciaország délnyugati részén is tüntetnek a gazdák, a kormány tárgyalni hívta a képviselőiket

A legjelentősebb francia mezőgazdasági szervezet, az FNSEA hétfő este bejelentette, hogy mindaddig folytatódnak a három nappal ezelőtt kezdődött forgalomlassító akciók, amíg a gazdák nem kapnak „konkrét válaszokat” a reménytelen helyzetükre. A kormány még a hét folyamán bejelentéseket ígért.

Csütörtök este óta több tucat gazda blokkolja a délnyugati A64-es autópálya egy szakaszát, és több tucatnyi tüntető foglalta el a szintén déli A9-es autópálya sávjait is. „Nagyon konkrét lépésekre van szükségünk, ezért azt mondtuk a miniszterelnöknek, hogy amíg nincsenek konkrét döntések (…) addig nem oldjuk fel az akciókat a helyszíneken” – jelentette ki hétfő este Arnaud Rousseau, az FNSEA elnöke, miután találkozott Gabriel Attal kormányfővel. Hozzátette, hogy az agrártársadalom „nem fog megelégedni kisebb intézkedésekkel”.

Marc Fesneau mezőgazdasági miniszter a találkozó után azt mondta: „a miniszterelnök világosan kifejezte azon szándékát, hogy gyorsan, még a héten, számos kezdeti bejelentést tegyen”.

A kormány nem titkoltan attól tart, hogy országos tiltakozás alakul ki, hasonlóan a németországi, a hollandiai, a brit vagy a romániai gazdatüntetésekhez.

Hírdetés

Rendőrségi források szerint egyelőre csak néhány száz gazda tiltakozik Franciaországban, de „amennyiben a hatóságok nem adnak válaszokat, az akciók radikalizálódására is várható”. Az AFP hírügynökség által idézett forrás szerint a gazdatüntetés népszerű a lakosság körében, mert a tiltakozók eddig „nem követtek el hibákat”, hanem inkább „ingyenessé tették az autópálya-kapukon az áthaladást”, „semlegesítették a sebességmérő kamerákat”.

„Számunkra az igazi válság a mezőgazdasági termékek ára és az alacsony jövedelem” – mondta Laurence Marandiere, a Confédération paysanne nevű gazdaszervezet szóvivője az AFP-nek, és „az évtizedek óta alkalmazott politikát, az ultraliberalizmust” vádolta a gazdák lecsúszásáért, amit szerinte az egymást követő kormányok és az FNSEA közti összejátszás okoz. Az elmúlt években az FNSEA, a legnagyobb mezőgazdasági termelők szakszervezete számos megállapodást kötött a kormánnyal, például a víz vagy a növényvédőszerek adójáról.

A mezőgazdasági miniszter szerint jelenleg a legégetőbb kérdések között szerepelnek az ipari termelőkkel és a nagy üzletláncokkal folytatott kereskedelmi tárgyalások annak érdekében, hogy a termelőket jobban megfizessék, a „számos ágazatot érintő válságok”, valamint az adminisztrációs feladatok egyszerűsítésére irányuló kérelmek. A tüntető gazdák ezen kívül követelik, hogy ne legyen több tilalom a növényvédőszerekre, a traktorok üzemanyagárának emelését állítsák le, valamint a természeti katasztrófákat követően gyorsabb legyen a kártalanítás.

Gérald Darmanin belügyminiszter jelezte, hogy „a rendfenntartó erők (egyelőre) nem tervezik a blokádok felszámolását, mert nem történt rongálás”. A kormány igyekszik óvatosan fellépni a gazdákkal szemben, hogy elkerülje egy újabb társadalmi tiltakozás kialakulását. Az előző miniszterelnök, Élisabeth Borne decemberben bejelentette, hogy lemond a növényvédőszerekre és az öntözésre kivetett adók emeléséről, ami viszont a környezetvédelmi szervezetek és a vízügyi szervezetek nemtetszését váltotta ki. Franciaországban az ágazat azt is rossz néven veszi, hogy többször elhalasztották az Emmanuel Macron államfő által több mint egy éve megígért törvénytervezetet a mezőgazdaságról, amelynek célja a generációváltás ösztönözése lenne, miután a félmillió gazdából álló agrárnépesség elöregedőben van.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »