Francia vizsgálóbizottság előtt a magyar nagykövet

Magyarország migrációs politikájáról és határvédelemmel kapcsolatos tapasztalatairól számolt be a francia szenátus vizsgálóbizottságában Károlyi György párizsi magyar nagykövet – mondta el a diplomata a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Hangsúlyozta, hogy a francia törvényhozás jobboldali többségű felsőházában alapvetően kedvezően állnak Magyarországhoz.

Hírdetés

A nagykövet elmondása szerint a testület elnöke kimondottan magyarbarát, ennek is köszönhető, hogy kedden már harmadszor hallgatták meg. Károlyi György ezúttal a szenátus novemberben alapított vizsgálóbizottsága előtt tartott beszámolót; a testület célja, hogy márciusig jelentést készítsen az európai határok védelméről és a schengeni övezet jövőjéről.

Károlyi György így kifejthette a magyar kormány által az Európai Bizottság elé beterjesztett Schengen 2.0 akciótervet, és beszámolhatott a magyar határvédelmi szervek munkájáról, a tapasztalt problémákról.

Elmondása szerint Károlyi György hangsúlyozta: Magyarország migrációs politikáját nem lehet különutasnak nevezni, hiszen a kormány a problémák megoldását szorgalmazza a tüneti kezelés helyett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »