Francia tábornok: Franciaországnak fel kell készülnie „gyermekei elvesztésére”

Francia tábornok: Franciaországnak fel kell készülnie „gyermekei elvesztésére”

Éles bírálatok kereszttüzébe került csütörtökön Fabien Mandon tábornok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke, miután kijelentette: Franciaországnak fel kell készülnie arra, hogy egy Oroszországgal vívott esetleges fegyveres konfliktusban „elveszítheti gyermekeit”.

Az AFP hírügynökség és a Politico beszámolója szerint Mandon a francia polgármesterek éves párizsi közgyűlésén fogalmazta meg figyelmeztetését kedden. A tábornok felszólította a városvezetőket, készítsék fel a lakosságot arra, hogy „szenvedéseket kell majd elfogadniuk annak érdekében, hogy megvédhessék azt, akik vagyunk”.

Anyagi erő megvan, a szellemiség hiányzik

Mandon értékelése szerint bár Franciaország rendelkezik azzal a gazdasági és demográfiai erővel, amely Oroszország elrettentéséhez szükséges, a társadalomból hiányzik a fenyegetéssel való szembenézéshez szükséges „szellemiség”.

„Ha hazánk azért tétovázik, mert nem áll készen elfogadni – legyünk őszinték – gyermekei elvesztését, vagy a gazdasági károkat, mivel a védelmi termelés élvez majd prioritást, akkor veszélyben vagyunk”

– figyelmeztetett a tábornok.

Az AFP elemzése rámutat, hogy a francia hatóságok igyekeznek felkészíteni a lakosságot egy olyan háborúra vagy válsághelyzetre, amely áldozatokat követelne tőlük. Ez azonban nehezen kivitelezhető egy politikailag megosztott társadalomban, amely földrajzilag távol érzi magát a frontvonaltól, és amelyet a nukleáris fegyverek elrettentő ereje hamis biztonságérzettel ringat el.

A NATO-tagállamok közül többen is azzal a forgatókönyvvel számolnak, hogy Moszkva 2030-ig valamilyen formában támadást intézhet a Szövetség ellen.

Heves politikai reakciók

Mandon kijelentései azonnali felháborodást váltottak ki a francia politikai paletta mindkét szélén – írja a Politico.

Hírdetés

Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) vezetője teljes egyet nem értésének adott hangot. Véleménye szerint nem a tábornok feladata „előrevetíteni azokat az áldozatokat, amelyek diplomáciai kudarcainkból fakadnának”.

Fabien Roussel, a kommunisták vezetője „elviselhetetlennek” nevezte a háborús retorikát, és emlékeztetett arra, hogy Franciaország-szerte 51 000 emlékmű őrzi a háborúkban elesettek emlékét. Érdemes megjegyezni, hogy tavaly az LFI és a kommunisták voltak az egyetlen parlamenti csoportok, amelyek Ukrajna katonai támogatása ellen szavaztak.

A jobboldal és a koalíciós partnerek is bírálták a kijelentést

A politikai spektrum másik oldalán is éles visszhangot váltottak ki a szavak.

„Az embernek készen kell állnia arra, hogy meghaljon a hazájáért… de az adott háborúnak igazságosnak, érthetőnek, vagy elkerülhetetlennek kell lennie, amennyiben a nemzet puszta túlélése forog kockán… Nem hiszem, hogy sok olyan francia lenne, aki kész elmenni és meghalni Ukrajnáért”

– idézte az AFP a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) alelnökét.

Sébastien Chenu, az RN parlamenti képviselője kifejtette meggyőződését, miszerint Mandonnak „semmilyen legitimitása” nem volt ilyen kijelentéseket tenni, egyúttal aggodalmának adott hangot, hogy a szavak Emmanuel Macron elnök gondolkodásmódját tükrözik.

Christian Estrosi, Nizza polgármestere szintén sokkolónak nevezte a tábornok nyilatkozatát. A kritika azért is fajsúlyos, mert Estrosi a középjobb Horizons párt tagja, amely egyébként Macron kormánykoalíciójának része.

„Valóban a vezérkari főnök feladata lenne így felzaklatni az országot? Ez a gyengeség jele”

– vélekedett a városvezető.

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Benoit Tessier, Pool via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »