Gyomorforgató!
1920-ban fizetett prostituáltakkal igyekeztek biztosra menni a párizsi békekonferencián, száz évvel később egy francia „történész” hölgyet húztak elő a farzsebből, hogy kielégítse buja vágyaikat.
Kétségünk ne legyen felőle, a román rablóállam is gőzerővel készül Trianon, a békediktátum centenáriumára. Nemcsak az úzvölgyi temetőgyalázáshoz hasonló incidensek és az egyre szaporodó magyarellenes feliratok, falfirkák jelzik a szomorú tendenciát, de a politikusi megnyilvánulások is.
„Amíg vannak politikusok, akik próbálnak kioktatni minket, hogy hogyan adjunk területi autonómiát a magyaroknak, addig el is fogom mondani minden nap, hogy Románia a Tiszáig tart”
– üzente minden magyarnak trianoni gúnyhatáron innen és túl a minap Traian Basescu volt román államelnök. Csak úgy miheztartás végett.
A kék-sárga-piros pakliból persze nem hiányozhat a jól bevált francia kártya sem: míg 1920-ban a hírhedt Clemenceau miniszterelnök ármánykodásának révén lopták, szégyenítették meg országunkat és nemzetünket, addig
Persze nincs új a nap alatt, hiszen a legújabb kutatások szerint is több mint legenda, hogy anno a békekonferencián is biztosra mentek, midőn fizetett prostituáltakkal szolgálták ki a döntnököket, akik aztán heves élvezetükben jól szét is verték a térséget úgy egyszer s mindörökre.
Catherine Horel francia „történész”, a Horthy című kötet szerzője a román Historia oldalnak – fordítása a Főtér portálon olvasható – arról vartyog, hogy mi, magyarok vagyunk a felelősök Trianonért, ezt azonban igyekszünk eltagadni, miközben tehetetlen, kiszolgáltatott áldozatnak állítjuk be magunkat, vagyis viktimizációba menekülünk. Hájjal kenegeti a román közvéleményt a francia masszőz, aki szerint a magyar politikai elit úgy hangol a Trianon-centenáriumra, hogy rendre ugyanazt a mérget fecskendezi a magyar társadalomba, ezzel hangolja a szomszédos országok ellen. A „tudós” asszonyság szerint hazánk és nemzetünk ez által valamiféle felhergelt, zavaros, önkívületi állapotba jut, melynek zaklatott és zaklató megnyilvánulásai persze békés és baráti szomszédait sújtják.
De idézzünk is egy részt szó szerint, mintegy lenyomataként, hogy hamisítják a történelmet a szemtelenül franciázó románok a fürge és játékos gall ujjak segítségével!
„Egy valós drámai eseményt változtattak eszközzé és ez a gond. Egyrészről eljutottak a viktimizációhoz, ahogy ön is mondja, és a külföldieket vádolták, mert Magyarországon azt mondták: ‘Ez a szövetségesek, a franciák, Clemenceau bűne’, vagy azt mondták, hogy ez a nemzetiségek bűne, Versailles bűne, az országon belüli nemzetiségeké, vagy a zsidóké, vagy mindenkié. De ‘mi, magyarok – mondták – semmiért nem vagyunk hibásak, mi csak elviseljük egy igazságtalanság hatásait’.
Egy sokak számára traumát okozó történelmi eseményből kiindulva felépítik majd a mind a magyarországi, a Magyarországon belüli magyar társadalmat, mind a szomszédokkal meglévő kapcsolatokat megmérgező viktimizációs elméletet.
Tapasztalható, hogy rendszeresen újra elültetik, újra befecskendezik ezt a mérget a magyar társadalomba és nem tudnak kikerülni ebből a helyzetből, ez a gond. Egyértelmű. Azt hiszem, hogy jövőre, a trianoni szerződés aláírásának centenáriuma alkalmából újra egy igazi delíriumnak lehetünk majd tanúi e viktimizációs elméletekkel kapcsolatosan.”
Abba e helyütt már ne is menjünk bele, hogy a románok francia segédmunkása Horthyt kisstílű és kis formátumú, karizma nélküli paprikajancsiként, a két világháború közötti magyarságot pedig antiszemita, náci masszaként festi le, hiszen Trianon-hazugságának mesteri technikája már így szétrobbantotta a dák dákót.
Az igazság persze ezúttal is ideát van. Bárhogyan is fecskendezi mérgét Horel asszony, a tényeken nem változtat: száz évvel ezelőtt felsőbbrendű gőggel, lenéző gúnnyal, mocskos szándékok, elferdített információk és páros lábbal tiport etnikai elvek mentén csonkították meg, végezték ki az ezeréves történelmi Magyarországot a szemforgató, aljas győztes nagyhatalmak és magyar vérre szomjazó Kárpát-medencei szövetségeseik. A diktátum igazságtalansága száz éve üvölt: Budapestet, a magyarságot hazudták az első világégés főbűnösének, és úgy rabolták el a tökéletes földrajzi, gazdasági, geopolitikai egységként működő történelmi Magyarország területének és lakosságának kétharmadát, hogy 3,3 millió magyart hajtottak a gúnyhatárokon kívülre.
A Trianon-diktátorok aljasságát az sem befolyásolta, hogy a nyugati politikusok és értelmiségiek higgadtabb, bölcsebb része már akkoriban jelezte: Magyarország megcsonkításával orvosolhatatlan történelmi, politikai bűnt követnek el.
„Egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul, mint a magyar néppel, egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét és raboltak ki jobban. Magyarország népének felosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja”
– ismerte el 1924-ben Francesco Nitti, a trianoni diktátum korának olasz miniszterelnöke.
„A teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt”
– vallotta be 1928-ban Lloyd George, aki nyolc évvel azelőtt brit miniszterelnök volt.
Hát így.
Az igazság és a tények ellen beoltott Catherine Horelnek talán egyetlen igaz, őszinte mondata van:
„Létezik érdeklődés, de sok előítélet, feltételezés és nagy tudatlanság is van a Közép- és Kelet-Európát elemző francia szakértők esetében.”
Ő maga is belefulladt előítéleteibe és tudatlanságába. Így lett a francia delíriumból román káröröm. Legfőbb ideje a kijózanodásnak Párizstól Bukarestig: nem kellene több sót szórni a sebbe. Bőven lenne mit jóvátenni…
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
