Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és arbei választott püspök a 19–20. századi magyar katolicizmus nagyformátumú egyénisége, a történettudomány kiváló ismerője és művelője, a vatikáni magyar történeti kutatások úttörője és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
magyarkurir
1843. február 27-én Frankl Vilmosként látta meg a napvilágot Ürményben, egy Nyitra vármegyei településen. Nevét csak 1874-ben cserélte a magyarosabb hangzású Fraknóira. Apja Frankl Sándor, a gróf Hunyady család jómódú uradalmi orvosa, anyja pedig Gerstl Johanna volt. Szülei katolikus hitre tértek igy öt is ebben a hitben megkeresztelték.
Életében ez a fordulat meghatározónak bizonyult, ugyanis már serdülőkorában a papi hivatásra készült Esztergomban az ún. kisszeminárium növendéke lett. Ezzel párhuzamosan a történettudomány iránt is élénken érdeklődött.
Első sikerelményét a Magyar Tudományos Akadémia pályázata jelentette számára 1858 decemberében. Ezen a Cassiodorustól, a híres római államférfitől kölcsönzött jeligével (Perdius et pernox, azaz Egész nap és egész éjjel) megírt pályamunkája az Akadémia díját nyerte el.
Fraknói a papi hivatás mellett a történettudomány iránt is elköteleződött. Első történészi munkája 1861-ben A magyar nemzet műveltségi állásának vázlata az első fejedelmek korában és a kereszténység behozatalának története címen jelent meg. Könyvét Scitovszky János bíboros hercegprímásnak, esztergomi érseknek ajánlotta,aki elözöleg pécsi püspök volt. Írt Magyarország történetéről szóló gimnáziumi tankönyvet, és politikai tartalmú cikkeket is közzétett.
Egyetemi tanulmányait 1864 nyarán fejezte be: bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Scitovszky érsek a nagyszombati gimnáziumba küldte tanítani, ami egyben azt is jelentette, hogy a korábbi városi életét fel kellett adnia. Történelmet, filozófiát és latin nyelvet oktatott.
A nagyszombati tartózkodása lehetőséget nyitott arra, hogy megkezdje forrásgyűjtését a tudós érsekről, Pázmány Péterről. A Pázmányról és koráról szóló háromkötetes munkája 1868–1872 között látott napvilágot, 1871-es akadémiai székfoglalóját pedig Pázmány Péter római diplomáciai küldetéséről tartotta meg. Az 1616–1637 közötti magyar közéletére és politikai viszályaira olasz és spanyol levéltárakban gyűjtött forrásokat. A téma később is foglalkoztatta: 1886-ban a Magyar Történelmi Életrajzok című sorozatban publikálta Pázmány-monográfiáját.
Egy év nagyszombati tanítóskodás után 1865. július 23-án pappá szentelték, és Scitovszky érsek az esztergomi papnevelő (Papnövelde) intézetbe helyezte át. Itt egyháztörténetet és bölcsészetet oktatott.
Történetírói pályáját Ipolyi Arnold egyengette, neki köszönhetően 1867-ben került be a Magyar Történelmi Társulat választmányába.
1870-ben szintén pártfogója közreműködésével helyezték át a fővárosba, ahol a Szent István Társulatnál egy enciklopédia szerkesztésére nyert megbízást.
Ezzel szinte egy időben, 27 évesen vált a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd három évvel később rendes tagjává. 1874 végén felajánlották számára a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtáránál megüresedett könyvtárőri állást, amelyet el is fogadott. E munkakörben öt éven át dolgozott. A könyvtár anyagának publikálására 1876-ban hozta létre a Magyar Könyvszemlét, a magyarországi könyvészet és a hazai könyvtárak közlönyét.
A Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának előadójaként az Országgyűlési Emlékek kiadását intézte. Ez az 1874 és 1899 között megjelenő, összesen 32 kötetes sorozat főként a 16–17. századi magyarországi és erdélyi rendi országgyűlések iratait tárta a nyilvánosság elé. Röviddel ezt követően az MTA II. osztályának titkára lett, 1879 májusában pedig az MTA főtitkárává választották. Tisztségét 1889-ig viselte, majd további három éven át másodelnökként tevékenykedett. A magyar tudományos élet központjával később is állandó kapcsolatban maradt: 1892-ben az MTA igazgató tanácsának tagságában, 1907-ben pedig tiszteletbeli tagjai között találjuk.
Egyházi karrierje fokozatosan ívelt felfelé: 1878-ban elnyerte a nagyváradi káptalan egyik irodalmi kanonoki stallumát ez azt jelentette, hogy az anyagi gondokat maga mögött hagyva szentelhette magát a tudományos kutatásoknak: beutazva Európát felkereshette az értékes történeti forrásokat rejtő, elsősorban itáliai, spanyol, illetve német egyházi és állami levéltárakat, sőt mecénási tevékenységet is folytathatott. A 19. század derekán ilyen kiterjedt és rendszeres kutatóutakra csak kevés elszánt történész vállalkozhatott. Legtöbb útja Rómába, pontosabban a Vatikánba vezetett, ahol az 1870-es évek közepétől több alkalommal kutatott. Az Ipolyi Arnoldtól – aki akkor éppen besztercebányai püspök volt – kapott ajánlás segítségével az első kutatók egyike lehetett, akik bejutottak a Vatikáni Titkos Levéltárba.
Rómában egy tudományos munkát koordináló, és a kutatóknak szállást adó intézmény megalapítása azonban számos nehézségbe ütközött: mivel Fraknóinak nem sikerült kellő támogatást szereznie a magyar egyházi vezetőktől, saját egyházi javadalmából és jelentős magánvagyonából az 1890-es években a Via Gabriele Faloppio és a Piazzale del Policlinico sarkán felépíttette villáját, amelyet mecénásként megnyitott a tehetséges magyar történészek előtt. A magánalapítás keretében létrehozott Római Magyar Történeti Intézetben működött például Karácsonyi János, Kollányi Ferenc, Lukcsics József vagy Fejérpataky László.
Később Fraknói mindkét római villáját az államnak ajánlotta fel, amely a történeti intézet fenntartását és további működtetését az MTA felügyelete alatt magára vállalta.
Az elsö világháborút követöen Magyarország a trianoni békeszerződés következtében a Monarchia egyik súlypontját alkotó erős Közép-Európai hatalomból (Osztrák->Magyar M>onarchia) kis állammá vált, amely azonban az oktatás színvonala és a tudományos teljesítménye révén kiemelkedett az átlagból.
Fraknóit is érzékenyen érintette a trianoni határok meghúzása: a nagyváradi egyházmegye, és így a káptalan javainak egy része és birtoka külföldre kerültek. Élete utolsó éveit így Budapesten, szűkös anyagi körülmények között töltötte, de még ekkor is a tudományos kutatás kötötte le gondolatait.
1924-ben halt meg.
Emlékére alapitották a róla elnevezett Fraknói Vilmos dijat: a dijat a nemzeti kulturális örökség minisztere 2000-ben létesítette.
wikipedia
Azon egyéneknek adományozható, akik munkássága kiemelkedö a teológia, filozófia vagy az egyhaztörténelem terén.
Makovitzky József
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »