Főszerkesztő Úr! Leközölsz-e egy interjút, vagy nem?

Főszerkesztő Úr! Leközölsz-e egy interjút, vagy nem?

A pénteki Magyar Hang azzal büszkélkedik a címlapján, hogy közöl egy olyan interjút Kiss-Rigó László püspökkel, amit az érintett állítólag „letiltott”.

Ha így van, hát így van.

Lehet ezzel egyetérteni és kritizálni, de van az úgy, hogy az alany – látván a kész szöveget, sőt, annak megjelenési módját – úgy dönt, hogy az adott beszélgetés ebben/abban a formájában ne jelenjen
meg.

Az újságíró ez esetben két dolgot tehet, vagy tiszteletben tartja az interjúalany kérését, vagy nem. Utóbbi esetben konzultál a főszerkesztővel, aki dönt. A Magyar Hang esetében György Zsombor a
főnök. Azaz, ő eldöntötte, hogy bizony abból címlap-sztori lesz, hogy a püspök úr „letiltatta” az interjúját az újságban. Láthatólag és alapvetően is Kiss-Rigó László lett volna a címlapon, de most még
azt is oda lehetett írni, hogy: LETILTVA!

Ez hozza-vonzza igazából az olvasót!

György Zsombor és a Magyar Hang szerint az rendben van sajtóetikailag, ha ők egy „letiltott”, azaz az interjúalany által visszautasított beszélgetést leközölnek.

Szerintem meg nem. El is mondom, hogy miért. Egyszerű.

Kiss-Rigó László többször is kijelentette, hogy egyetért a mostani kormány politikájával, sőt (és ez tudjuk, hogy ördögtől való) Orbán Viktorral is szokott találkozni, sűrűn. Láss csodát!

Hírdetés

De most nézzük a letiltott interjút, készítője Bodacz Péter, aki az egész beszélgetés alatt, mint kérdező (Kálmán Olga babérjaira tör) csak azzal van elfoglalva, hogy a püspök urat és a miniszterelnököt milyen kapcsolat köti össze. Ami, valljuk be, egy ellenzéki lapban egy kérdést megér, de tízet?

Többször idézi a kérdező a G-napot (2016. február 6. – amikor Simicska Lajos ordenáré módon fakadt ki a miniszterelnökre és sajtóbirodalmát ballib irányba állította), amire a püspök úr csak úgy felel,
hogy ő nem politikus, ezt kérdezzék meg tőlük. És végül a lényeg a „letiltott” és leközölt interjúból. Mivel a Magyar Nemzet megszűnt (2018. április 10-én húzta le a rolót Simicska Lajos tulajdonos), milyen lapokat járat a Szeged-Csanádi Egyházmegye?

A püspök úr a saját nevében válaszol:

„Magyar Időket, Nemzeti Sportot, Békés Megyei Hírlapot és Délmagyarországot veszek.” Hát már ez is bűn? Úgy látszik, az! Bodacz újságíró úr végül beviszi a legaljasabb ballibsi kérdést ( ó, istenem, hányszor láttuk, hallottuk már?!), így hangzik:

„A Magyar Hanggal épp azt a keresztény-polgári szellemiséget igyekszünk tovább vinni, amelyet volt szerencsénk a Fidesztől függetlenül ápolni…”

Igen? Tényleg? A szerzők között Havas Henrikkel, az állandóan író Puzsér „nemzet tréfája” Róberttel?

Nem is beszélve a főszerkesztőről, György Zsomborról, és a sok árulóról, akiket most nem is nevesítek, mert nem lenne elegáns – ott van arra a Magyar Hang impresszuma.

Csókol benneteket:
Eleméry T. Olivér

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »