Forsthoffer Ágnes látogatást tett a Katolikus Karitász balatonakali táborában

Forsthoffer Ágnes látogatást tett a Katolikus Karitász balatonakali táborában

Különleges vendéget köszönthettek a Karitász balatonakali táborában: Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló országgyűlési elnököt, aki azért tett látogatást, hogy személyesen is megismerje a tábor mindennapjait, találkozzon a gyermekekkel, és betekintést nyerjen a Katolikus Karitász nyári programjába – adta hírül honlapján a segélyszervezet augusztus 7-én.

Forsthoffer Ágnest Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója; József Imre, a szervezet szakmai igazgatóhelyettese; Decsi-Bíró Adrienn, a Karitász felzárkóztatási ágazatának vezetője, valamint Lőrincz Pál OSB, a Katolikus Karitász lelki igazgatója fogadták, és a látogatás során végigkísérték a tábor programjain.

A látogatás ugyanakkor hamar túlmutatott a tábor bemutatásán. A vendéget érdekelte mindaz a munka is, amelyet a szervezet a nehéz helyzetben élő családok és emberek támogatásáért végez. A vizit során így tartalmas eszmecserére nyílt lehetőség a Karitász jelenlegi feladatairól, eredményeiről, kihívásairól és jövőbeni terveiről is.

A délelőtt középpontjában azonban mindenekelőtt a gyermekek álltak. A közel negyven, Borsodszirákról érkezett táborozó udvari játékokkal és sportprogramokkal kezdte a napot, majd a Karitász tavaly megújult közösségi terében tábori Ki mit tud? műsorral köszöntötték a vendéget. Táncos, verses és más kreatív produkcióikkal örömteli és közvetlen hangulatot teremtettek, és megmutatták mindazt a tehetséget és lelkesedést, amely végigkísérte a tábori hetet.

A délelőtt egyik legmeghatóbb pillanata a hálaüzenetek elhelyezése volt. A gyermekek személyes gondolataikat, köszöneteiket és a táborhoz kapcsolódó legfontosabb élményeiket fogalmazták meg. Többen azért adtak hálát, hogy életükben először juthattak el a Balatonhoz, mások számára a sümegi várban tett látogatás vagy a lovaglás jelentette a hét egyik legemlékezetesebb programját.

Forsthoffer Ágnes a közös programokba is bekapcsolódott: együtt táncolt és játszott a gyermekekkel, így közvetlenül is megtapasztalhatta a tábor közösségi erejét és felszabadult hangulatát. A tábori zászló közös aláírására is sor került, amit minden táborozó aláírt és szép emlék lesz a gyerekeknek.

Hírdetés

A gyermekek egy közös döntésben is részt vehettek: szavazással választották ki, hogy dinnyét vagy fagylaltot szeretnének-e a közös finomsághoz. A házelnök maga is részt vett a szavazásban, amely játékos formában mutatta meg a gyermekek számára a közös döntéshozatal élményét.

A program a tábor bejárásával folytatódott. Forsthoffer Ágnes megtekintette a faházakat és a közösségi tereket, valamint megismerhette azokat a fejlesztési terveket is, amelyek célja, hogy a következő években még több gyermek tölthessen el itt egy tartalmas, élményekben gazdag hetet.

A bejárás során kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt a Katolikus Karitász munkájáról. Szó esett a szervezet aktuális programjairól, a rászoruló családok támogatásáról, az elért eredményekről, valamint azokról a kihívásokról is, amelyekkel segítő munkájuk során nap mint nap találkoznak.

Forsthoffer Ágnes köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a tábor létrejöttéhez és működéséhez, és elismeréssel szólt arról az elkötelezettségről, amellyel a Karitász munkatársai és önkéntesei a gyermekekért és a nehéz helyzetben élőkért dolgoznak.

A látogatás közös ebéddel és jégkrémezéssel zárult, amely további lehetőséget adott a személyes, kötetlen beszélgetésekre.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »