Kezd felforrósodni a hangulat Hamburgban, a pénteken kezdődő G20 csúcs helyszínén. 100 ezer globalizáció-ellenes, anarchista, szélsőbaloldali tüntetőt várnak a városba, és közülük legalább 8 ezer kifejezetten hajlamos az erőszakra, ők mindenképpen valami nagy balhéról álmodnak. Már hétvégén is voltak kisebb tüntetések, tegnap este pedig már a vízágyúkat is be kellett vetniük a német rendőröknek. Valószínűleg a következő napokban is hasonló lesz a folytatás.
Vízágyúkkal oszlatták fel a tüntetőket a német rohamrendőrök kedd éjszaka Hamburgban.
A több ezer demonstráló azért vonult utcára, mert a német hatóságok meg akarják tiltani sátortáboraik felállítását a köztereken. Nagyon valószínű, hogy a városba érkező, várhatóan százezer fős tömegben csaknem 8000 olyan tüntető is lesz, akik erőszakos akciókra készülnek a pénteken kezdődő G20-as csúcstalálkozó alatt.
Hamburgban tartják ugyanis a világ 19 legfejlettebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet vezető politikusainak találkozóját, amelyen részt vesz Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Kína, Törökország, Szaúd-Arábia, Kanada és még 13 ország állam- és kormányfője.
A 36 órás rendezvény biztosítása érdekében 20 ezer rendőrt vezényeltek Hamburgba, köztük holland és osztrák terrorelhárítókat is.
A határellenőrzést is visszaállították: minden autót átkutatnak a rendőrök, hogy kiszűrjék a radikális baloldali aktivistákat és a lehetséges terroristákat.
Betontömböket is elhelyeztek Hamburg fontosabb kereszteződéseiben, hogy megakadályozzanak egy, a berlini karácsonyi vásárban történt gázolásos merénylethez hasonló terrortámadást.
A rendkívüli intézkedésekre azért van szükség, mert ezúttal nem egy jól védhető kisvárosban, hanem Németország második legnagyobb településén, Angela Merkel szülővárosában rendezik meg a csúcstalálkozót. A helyiek közül sokan ezt elhibázott döntésnek tartják. Ez a hamburgi lány például annyira megelégelte a biztonsági korlátozásokat, hogy inkább vidékre utazik a hétvégére. Mások azt mondták: félnek a város utcáin.
„Kényelmetlenül érzem magam. 21 éve élek itt és még sohasem tapasztaltam hasonlót. Folyamatosan helikopterek köröznek a fejünk felett, rengeteg a rendőr és a rohamkocsi. A beosztottaim azt mondták: félnek” – panaszkodott egy hamburgi férfi.
Volt aki ennél jóval keményebb kritikát fogalmazott meg.
„Nem tudom, melyik volt az az idióta aki Hamburgba szervezte a csúcstalálkozót” – méltatlankodott egy nő.
A hamburgi találkozó több okból is jelentős. Pénteken fog ugyanis elnöki minőségében először találkozni Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik várhatóan az ukrán és szíriai háborúról, valamint a terrorellenes együttműködésről fognak egyeztetni.
Továbbá a hamburgi lesz az első olyan csúcstalálkozó, amelyen a klímavédelemről is tárgyalnak a világ vezető hatalmai azóta, hogy az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »