Forróságban frissítő fröccs. Nem is akármekkora!

Forróságban frissítő fröccs. Nem is akármekkora!

Az idei 12. Szímői Fröccsnapokon – mint minden évben – most is fröccsrekord született. A jelenlévők a Magyarországi Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendjének közreműködésével 223 liter gyöngyöző fröccsöt készítettek annak emlékére, hogy pontosan 223 éve született Szímőn Jedlik Ányos, a szikvíz atyja.

A helyi szövetkezet által adományozott, jól behűtött olaszrizlinget kisfröccs arányban keverték a helyi üzemben készített szikvízzel. Hagyományosan Bób János polgármester öntötte az első üveg bort az óriáskehelybe, valamint az utolsó üveg szikvizet is, majd megkóstolta a fröccsöt. Megöntésében a politikai pártok, szervezetek és testvértelepülések képviselői, a környékbeli polgármesterek, intézményvezetők, a rendezvény szervezői és a főzőverseny közreműködői segítkeztek. A meleg, nyári időben a hatalmas pohárból gyorsan fogyott a fröccs, melyből becsületkassza használatával csapolhattak a vendégek. Az összegyűlt pénzt a gúgi Szent Vendel kápolna felújítására fogják felhasználni.

Nézzünk szét a rendezvényen a fényképek segítségével.

 

 

Hírdetés

 

 

 

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »