Forró: Nem ilyen eredményt szerettem volna elérni

Forró: Nem ilyen eredményt szerettem volna elérni

Kettészakadt az ország, az szavazatok 80 százalékát két elnökjelöltre adták le – summázta nem sokkal éjfél után (vasárnapra virradóra) Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az államfőválasztás első körének részeredményeit. Eszerint Forró 3 százalék alatti eredmény fog elérni.

A pártelnök azt hangsúlyozta, hogy sikerült megelőznie egy exkormányfő (Igor Matovičot) és egy volt külügyminisztert is (Ján Kubišt), ugyanakkor a „társadalom megosztottságát” és az elvárttól elmaradó mozgósítást jelölte meg viszonylag gyengébb eredménye okaiként.

„Ebből tanulnunk kell. Az eredmény nem olyan, mint amit szerettem volna. De, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban a legjobb eredményt hoztam”

mondta Forró.

Hírdetés

Hozzátette, hogy a Magyar Szövetség most már „minden energiáját az EP-választásokra fogja fordítani”.

Azt is elmondta, hogy a párt elnöksége most megvitatja, hogy kit fognak támogatni az elnökválasztások második körében és döntést hoznak.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »