Forró Krisztián Pellegrini új tanácsadója

Forró Krisztián Pellegrini új tanácsadója

Forró Krisztián Pellegrini új tanácsadója Kacsinecz Krisztián2025. 05. 20., k – 15:17

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség volt elnöke lett Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök új tanácsadója a nemzetiségi közösségek ügyeiben.

Feladata az lesz, hogy aktívan keresse a lehetőségeket valamennyi nemzetiségi közösség helyzetének javítására – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.

„Célom annak az eszmének a támogatása, hogy Peter Pellegrini a Szlovák Köztársaság valamennyi lakosának elnöke, valamint annak elősegítése, hogy a közösségek olyan környezetben élhessenek, ahol egyenrangú szlovák állampolgároknak érezhetik magukat” – fogalmazott Forró, aki a köztársasági elnök regionális kiszállásaira is elkíséri majd. 

A hivatal pontosította, hogy az új tanácsadó már egyeztetett Horony Ákossal, a kormány nemzetiségi kisebbségekért felelős kormánybiztosával, akivel a jövőbeni együttműködésről tárgyaltak. 

„Ennek első eredménye egy kerekasztal összehívása lesz a nemzetiségi közösségek képviselői számára, amelyre 2025 júniusának végéig kerül sor az Elnöki Palotában” – áll a közleményben.

Hírdetés

Szövetség: egy ilyen politikai csillagállást vétek lenne elszalasztani

Pozitív hír, hogy hosszú huzavona után az államfő végre teljesítette korábbi ígéretét. Bízunk abban, hogy ezzel a döntéssel is közelebb kerülünk ahhoz, hogy Szlovákiában hatályon kívül helyezzék azokat a dekrétumokat, amelyekbe kapaszkodva 2023-tól ismét földeket koboznak el az örökösök felmenői magyar és német nemzetisége miatt 

– reagált a Magyar Szövetség a kinevezésre. 

A párt elsősorban a szlovák közvélemény és politikum tájékoztatása terén szeretne együttműködni a nemzetiségi tanácsadóval, hasonlóan, mint Horony Ákossal, a kisebbségi kormánybiztossal.

Meggyőződésünk, hogy Horony Ákos, a magyar párt jelöltjeként, Forró Krisztián, a Magyar Szövetség korábbi elnökeként is egyetért azzal, hogy egy ilyen politikai csillagállást vétek lenne elszalasztani.

– zárul a Szövetség állásfoglalása.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »