Forró Krisztián: Magyarként indulni az államfői posztért nem hátrány

Magyar nemzetiségűként indulni az államfői posztért Szlovákiában nem hátrány, jelentette ki Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke a TASR TV-ben.  Polgári jelöltként indul, de élvezi pártja támogatottságát is. Hozzátette: nem zárkózik el más politikai entitások esetleges támogatásától sem.

Hírdetés

keleti részén kevesebb a csatornázás is, az infrastruktúra, a közutak és a vasutak tekintetében pedig azt látjuk, hogy Szlovákiának ez a része elmaradottabb, mint az északi részek” – mutatott rá Forró. Hozzátette: az államfőválasztás első fordulójában a választás előtti viták keretében leteheti az asztalra ezeket a követeléseket. Amennyiben a kisebbségi jelölt nem jut be a második fordulóba, Forró szerint pontosan ezekkel az igényekkel szembesítheti a két sikere jelöltet.
Ha nem jutunk be a második fordulóba, akkor odaállunk azok elé a jelöltek elé, aki bejutottak, és elmondjuk, hogy van itt egy ilyen közösség, amely ilyen eredményeket ért el, és azt szeretnénk, ha ránk és arra a régióra, ahol élünk is gondolnának” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnöknek elsősorban a kormány és a parlament ellensúlyát kell-e megteremtenie, vagy ezekkel az intézményekkel kell-e együttműködnie, Forró kijelentette: a köztársasági elnöknek igyekeznie kell a feszültséget elkerülni, nem pedig kelteni. Az államfő ne feszültséget keltsen, hanem éppen ellenkezőleg, ha kell, összefogjon, integráljon, leküzdje a nézeteltéréseket” – állította.

Mint mondta, a Magyar Szövetség már készül az európai parlamenti választásokra is. „Véleményem szerint az államfőválasztás az európai parlamenti választásokra is óriási hatással lesz. A jelöltlistánk már készül, február 24-én lesz az országos tanácsülésünk ezzel kapcsolatban” – tette hozzá Forró.

Forrás: Ma7.sk

The post Forró Krisztián: Magyarként indulni az államfői posztért nem hátrány appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »