Forró Krisztián a szlovák külügy jegyzékéről: A hontalanság időszaka számunkra nem lezárt történet

Forró Krisztián a szlovák külügy jegyzékéről: A hontalanság időszaka számunkra nem lezárt történet

A szlovák külügy éles diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak, reagálva Kövér László magyar házelnök hétfői látogatására, aki beszédet mondott a kitelepített magyarok somorjai emlékművének felavatásán. A szlovák diplomácia reakciójáról Forró Krisztiánt, az MKP elnökét kérdeztük.

Ivan Korčok külügyminiszter szerint „az a mód, ahogyan Magyarország vezető tisztségviselői folyamatosan történelmi kérdéseket vetnek fel, ellentmond annak, hogy Magyarország deklarálta: jó kétoldalú kapcsolatokra törekszik”. Magyarán tekintsük a történelem lezárt fejezetének a hontalanság időszakát. Hogyan vélekedik erről?

A felvidéki magyar közösség számára a történelem ezen szakasza nem lezárt történet! Számunkra a beneši időszak akkor zárul le, ha a szlovák törvényhozás, a köztársasági elnök és a kormányfő bocsánatot kér tőlünk, és méltányos anyagi és erkölcsi kárpótlást biztosít számunkra.

Egyoldalúan nem lehet lezárni a múltnak ezt a fejezetét, hiszen a kollektív bűnösség árnyéka még a gyermekeinken is ott van, s ez elfogadhatatlan.

Hírdetés

Ahhoz, hogy a jövőre tudjunk összpontosítani, a múltat le kell zárni, de nem úgy, hogy a vitás kérdéseket a szőnyeg alá söpörjük.

Az MKP határozott hangú nyilatkozatban tiltakozott a szlovák diplomácia eljárásával szemben. Mégis mit tehet ezen felül a magyar képviselet annak érdekében, hogy a felvidéki magyarságot megkövesse a múlt sérelmeiért a szlovák állam?

Ez a példa is mutatja, mindaddig,

amíg a felvidéki magyarság nem tud egységesen fellépni, s a szlovák törvényhozásban képviselni a közösség érdekeit, nélkülünk döntenek rólunk, a minket érintő ügyekről.

Ezért is elengedhetetlenül szükséges az egységes fellépés és az erős parlamenti képviselet.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »