Forró a helyzet a görög–macedón határon

Forró a helyzet a görög–macedón határon

Ismét tiltakoztak szombaton az immár három napja a görög–macedón határon veszteglő bevándorlók – főként irániak, pakisztániak és bangladesiek –, amiért nem engedték őket át a határon a Szerbia és Macedónia által bevezetett szigorítások miatt.

Csütörtökön Belgrád és Szkopje úgy döntött, hogy csak a konfliktusövezetből – Szíriából, Irakból és Afganisztánból – érkezőket engedik át a határon, így számos más nemzetiségű bevándorló a határ görög oldalán rekedt az Idomeni-Gyevgyelija határállomásnál.

Az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója szerint szombaton több mint ezer migráns volt a határátkelőnél, többségükben irániak, pakisztániak, marokkóiak, algériaiak, bangladesiek és szomáliaiak.

Többen a határ megnyitását követelő angol nyelvű transzparenseket tartottak a kezükben, másoknál „Nagyon sajnáljuk Franciaországot, de nem vagyunk veszélyesek”, illetve „Mi is menekültek vagyunk” felirat volt.

Rasszizmusra panaszkodnak

Hírdetés

Pénteken több bevándorló „Szabadság”, „Nem a rasszizmusra” feliratú táblákkal a kezében a sínekre ült, akadályozva a Görögország és Macedónia közötti vasúti közlekedést.

Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter szombaton Idomenibe látogatott, ahol a helyi hatóságokkal tanácskozott a határon kialakult helyzetről. A miniszter emlékeztetett: Szlovénia kezdte a migránsok szűrését, ami „dominóhatást” gyakorolt a két szomszédos országra, Szerbiára és Macedóniára.

A miniszter szerint egyes országok képviselőit bizonyosan a jövőben sem engedik át a határon. Görögországnak van terve arra, hogy segítséget nyújtson ezeknek az embereknek, hogy Idomeniből az ország más részeibe, illetve befogadóállomásokra utazhassanak. Hozzátette: Alexisz Ciprasz kormányfő vezetésével szombat este értekezletet tartanak a kérdésről.

Eldobják papírjaikat

A görög–macedón határra érkező bevándorlók 70 százaléka szíriai vagy iraki. A terepen dolgozó civil szervezetek szerint más nemzetiségű migránsok gyakran semmisítik meg személyi okmányaikat, és hamis adatokat közölve kérnek új papírokat a görög hatóságoktól.

Az Idomeni és Gyevgyelija közötti határátkelőt használják legtöbbet azok a bevándorlók, akiknek sikerül Törökország földközi-tengeri partvidékéről a görög szigetekig eljutniuk. Az év eleje óta 800 ezer migráns érkezett a tengeren Európába.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »