Forrnak az indulatok Madocsán

Forrnak az indulatok Madocsán

A Paks 2 beruházástól pár kilométerre fekvő faluban kavicsbányát nyitna egy cég. A helyiek ellenzik a beruházást és népszavazást kezdeményeznének az ügyben

Egy 139 hektáros területen szeretne kavicsbányát nyitni egy szekszárdi székhelyű cég. 42 évig termelnének, a legnagyobb bányamélység 27 méter lenne. A helyiek nagy része ellenzi a beruházást.

Nem engedném meg, az biztos, mert ezzel tönkreteszik még Madocsát is, úgy hogy egyáltalában nem, nem engedném meg. Ilyent egyáltalában nem – mondta egy helyi lakos, Sziliné Kárász Erzsébet.

A tervezett bánya közelében védett Natura 2000-res terület valamint üdülő övezet van.

Hírdetés

Ha itt megépül a kavicsbánya, Madocsán van Magyarország második legnagyobb vízbázisa, akkor az teljesen tönkremegy. A talajból kimegy az összes víz, el fog tűnni a víz a földből – mondta egy másik helyi, Kovács Ferencné.

A területnek több mint száz tulajdonosa van. Nekik azt ígérik az első negyven eladónak hét, a többieknek négymillió forintot fizetnek hektáronként, de a föld bányászati célra történő átminősítését is vállalniuk kell. A gazdák egy része helyi népszavazást kezdeményezett az ügyben. Az íveket már hitelesítették, de a gyűjtés még nem kezdődött meg.

A beruházók, akik erőteljesen kormány közelinek mondhatóak, egyszerűen semmibe veszik egy településnek az akaratát. Tehát pontosan mutatja, hogy a Fidesz-kormánynak mi a terv e a magyar vidékkel. ez belepasszol abba a képbe, amit hallottunk, hogy kétezer fő alatt meg akarják szüntetni az önkormányzatiságot és rájuk erőltetni bármit, amit akarnak – nyilatkozta Bencze János, a Jobbik megyei elnöke.

A beruházók írásban arról tájékoztattak, a kitermelt kavicsot a Dunán szállítanák el. Mivel Magyarországon komoly hiány van ebből az anyagból és a Paks II. beruházás alig tíz kilométerre van, a kitermeléshez akár nemzetgazdasági érdek is fűződhet. Kerestük Madocsa polgármesterét, de nem akart nyilatkozni. Pár napja az egyik napilapnak azt mondta, ha ez bekövetkezik, semmit nem tudnak tenni a bányanyitás ellen


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »