Forradalmi Gárda: az iráni rakéták könnyűszerrel elérik a Perzsa-öbölben lévő amerikai hajókat

Még a rövid hatótávolságú iráni rakéták is könnyűszerrel elérik a Perzsa-öbölben lévő amerikai hajókat – jelentette ki pénteken az iráni Forradalmi Gárda parlamenti ügyekért felelős tisztségviselője.

Mohammad Száleh Dzsokar, akit a Fársz félhivatalos hírügynökség idézett, hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok nem engedhet meg magának egy újabb háborút, mert az ország rossz állapotban van, ami a személyi állományt és a társadalmi feltételeket illeti.

Washington már figyelmeztette térségbéli szövetségeseit, hogy „Irán, vagy szövetségesei” megpróbálhatják megtámadni az öbölben lévő hajózási útvonalakat, amelyeken a világ olajexportjának harmada halad keresztül.

Dzsokar szerint egy esetleges fegyveres konfliktus veszélybe sodorná a világ energiaellátását. „Ha ez bekövetkezik, a világ szenvedni fog” – tette hozzá.

Hírdetés

Raszúl Szanai-Rad, az iráni fegyveres erők parancsnokságának politikai ügyekben illetékes tisztségviselője a Mehr félhivatalos hírügynökségnek nyilatkozva becstelenséggel vádolta meg Donald Trump amerikai elnököt, mert szerinte Trump úgy akar tárgyalni, hogy közben fegyvert fog Teheránra. „Az amerikai vezetők miközben tárgyalásokról beszélnek, nyomást gyakorolnak és szankciókat vezetnek be (…) ez olyan viselkedés mintha fegyvert fognának valakire, s barátságot és párbeszédet kérnének” – jelentette ki Szanai-Rad. „Az amerikai vezetők viselkedése egy politikai játszma, amely fenyegetésekből és nyomásgyakorlásból áll, miközben nyilvánosan készséget mutatnak a tárgyalásokra, hogy békés képet mutassanak magukról, megvezetve ezzel a közvéleményt” – fűzte hozzá.

A feszültség tovább nőtt a Perzsa(Arab)-öböl térségében, miután Irán bejelentette, hogy nem teljesíti egyes önként vállalt kötelezettségeit abból a megállapodásból, amelyet 2015-ben kötött a nemzetközi közösséggel.

Az amerikai sajtó először a múlt héten közölt – hírszerzési forrásokra hivatkozó – jelentéseket arról, hogy Irán rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított a Perzsa(Arab)-öbölben. Ez a hírszerzési információ volt a hivatkozási alap az amerikai kormányzat számára ahhoz, hogy egy repülőgép-hordozót és B-52-es vadászbombázókat vezényeljen a térségbe.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »