Fordulat a szatmári kettős gyilkosság ügyében, nem a házaló árusok követték el a bűncselekményt

Fordulat a szatmári kettős gyilkosság ügyében, nem a házaló árusok követték el a bűncselekményt

Váratlan fordulatot vett a Szatmár megyei Felsőberekszón elkövetett kettős gyilkosság ügye, miután a nyomozó hatóságok immár nem a magyarországi házaló árusokat, hanem egy helybeli visszaeső bűnözőt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A mintegy két és fél ezer lelkes szatmári községben kedden történt emberölés során két, 54 és 63 éves helybeli nőt gyilkoltak meg, mindkét holttestet az egyik áldozat házában fedezte fel egyikük sógora. A szatmárnémeti ügyészség által lefolytatott nyomozás kezdeti szakaszában a gyanú két magyarországi házaló árusra terelődött, aki a gyilkosság elkövetésének időpontjában a településen tartózkodott, és az egyik áldozatnak el is adott néhány paplant.

Hírdetés

Az ügyészek eleinte azt hitték, hogy a két debreceni férfi követte el a bűncselekményt, mégpedig anyagi haszonszerzés céljából.

Csakhogy a kedden őrizetbe vett szőnyeg- és paplanárusokat csütörtökön szabadon engedték a hatóságok, és a gyilkossággal egy helybeli férfit gyanúsítottak meg. A PresaSm portál értesülései szerint a 45 éves, büntetett előéletű Marin P-ről van szó, aki állítólag tudott arról, hogy az egyik áldozat nagyobb összegű eurót tart otthon, és kirabolta a nőt. A másik, a szomszédasszonyához átlátogató áldozatot a feltételezések szerint amiatt gyilkolta meg, mert tetten érte a bűncselekmény közben.

Nem hivatalos információk szerint a feltételezett elkövetőt 2015-ben hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték emberölési kísérlet miatt, miután agyba-főbe verte a feleségét. Büntetése egy részének letöltése után, a „miniamnesztiaként” emlegetett törvénynek köszönhetően tavaly májusban feltételesen szabadult, majd külföldön vállalt munkát. Itt együtt dolgozott egy felsőberekszói nővel,  és tőle szerzett tudomást arról, hogy egyik későbbi áldozata – aki munkatársnője rokona volt – nagy összegű készpénzt tart otthon. A nemrég hazatért feltételezett elkövetőhöz állítólag a Máramaros  megyei rendőrség nyomkövető kutyája, Teba vezette a nyomozókat.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »