Fordulat a Ducký-váltók ügyében: az SPP-nek milliókat kell fizetnie egy ciprusi cégnek

Fordulat a Ducký-váltók ügyében: az SPP-nek milliókat kell fizetnie egy ciprusi cégnek

A Legfelsőbb Bíróság hétfőn (január 12.) pontot tett az úgynevezett Ducký-váltók ügyének végére. A testület hatályon kívül helyezte a Pozsonyi Kerületi Bíróság 2022-es ítéletét, amelyet tévesnek ítélt meg. A döntés értelmében a Szlovák Gázműveknek (SPP) 350 millió cseh koronát (több mint 14,38 millió eurót), valamint a kamatokat és a perköltséget kell megfizetnie egy ciprusi vállalatnak. A végösszeg így megközelíti a 40 millió eurót. Az SPP jelezte: rendkívüli felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be. A hírről az STVR számolt be.

A gázszolgáltatónak a ciprusi bejegyzésű Stroden Management Limited társaság részére kellene kifizetnie a váltók ellenértékét. A vállalat azonban közölte, hogy nem nyugszik bele az ítéletbe, és rendkívüli jogorvoslattal él.

„Az SPP nem azonosul a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának botrányos döntésével, amely hatályon kívül helyezte a Pozsonyi Kerületi Bíróság korábbi, az SPP javára hozott ítéletét az úgynevezett Ducký-váltók ügyében. A társaság továbbra is minden eszközzel védi jogait és érdekeit az illetékes bíróságok és állami szervek előtt. Az írásos határozat kézhezvétele után azonnal benyújtjuk a rendkívüli felülvizsgálati kérelmet”

nyilatkozták a gázszolgáltató képviselői.

A vállalat álláspontja szerint az SPP, és ezzel a Szlovák Köztársaság vagyona nincs veszélyben. Hangsúlyozták: ebben az esetben a felülvizsgálati kérelemnek automatikusan halasztó hatálya van, ami azt jelenti, hogy a ciprusi postafiókcég nem indíthat végrehajtást az SPP vagyona ellen. A további jogi lépésekről az írásos indoklás alapos áttanulmányozása után döntenek.

Az SPP kitart hosszú évek óta képviselt álláspontja mellett, miszerint valamennyi Ducký-váltót csalárd módon bocsátották ki, így azok kivétel nélkül érvénytelenek. A társaságot eddig egyetlen esetben sem kötelezték jogerősen fizetésre.

Hírdetés

A Ducký-váltókkal kapcsolatos, eddig lezárult perekben a bíróságok minden esetben az SPP javára döntöttek, legutóbb közel négy éve. A csődbe ment Union bankból a váltókhoz jutó ciprusi cég azonban fellebbezett, erről döntött most hétfőn a Legfelsőbb Bíróság.

Nem ez az első kedvezőtlen fordulat: 2018 novemberében a Legfelsőbb Bíróság egyszer már döntött az SPP ellenében a váltók ügyében. A vállalat akkor jelezte, hogy 30 millió eurót veszíthet, és akkor is felülvizsgálati kérelemmel élt.

Az öt váltó eredeti névértéke 350 millió cseh korona volt. Az elmúlt közel 28 év során azonban a kamatok miatt az összeg csaknem a háromszorosára, átszámítva több mint 40 millió euróra duzzadt.

A mai napig nem tisztázott, hogy Ján Ducký pontosan hány váltót írt alá az 1990-es évek végén, mekkora összértékben, és hol találhatók ezek az értékpapírok, mivel azokat nem vezették be szabályosan az SPP könyvelésébe. A volt gazdasági minisztert és a gázművek egykori vezérigazgatóját 1999. január 11-én gyilkolták meg.

spravy.stvr.sk

Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »