Fordulat a budapesti patkánymentesítés ügyében, vizsgálatot indít Tarlós István

Fordulat a budapesti patkánymentesítés ügyében, vizsgálatot indít Tarlós István

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azt mondta, meg kell hallgatni Karácsony Gergelyt is, aki tagja a közbeszerzési bizottságnak, és „aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében”.

Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság.

A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – „meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében” – olvasható a Szeneczey Balázs közleményében.

Mint írta, a patkánymentesítés fenntartásának közbeszerzési eljárása kapcsán indult közigazgatási perben a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatának bírósági felülvizsgálata történt meg, amelyben a testület megfelelőnek ítélte a fővárosi önkormányzat eljárást lezáró döntését a Bábolna Bio Kft., mint ajánlattevő jogorvoslati kérelmével szemben.

Hírdetés

A felperes Bábolna Bio Kft. nem a fővárosi önkormányzatot, vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárást lezáró döntését

– hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes. Mint írta, a Fővárosi Törvényszék a döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy a tényállás további felderítése szükséges, amely meghaladja a közigazgatási peres eljárás kereteit. Így a bíróság a testületet a jogorvoslati eljárás újbóli lefolytatására utasította hat kérelmi elemből négy esetében. A döntés gyakorlatilag a döntőbizottság jogorvoslati eljárását hosszabbítja meg, illetve éleszti fel. A bíróság nem foglalt állást a referenciák megfelelősége, az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség tekintetében, az kizárólag eljárásjogi hiányosságokat állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről – olvasható a közleményben.

Szeneczey Balázs kiemelte: az ítélet a Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozóan tartalmaz kötelezést, a fővárosi önkormányzatnak, mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A döntés a megkötött szerződés hatályát nem érinti, a megkezdett célzott intenzív irtás folytatható.

Karácsony Gergely szerint „egy tipikus fideszes mutyi forgatókönyvének összes elemét látni lehet a fővárosi patkánymentesítésre kiírt közbeszerzési pályázatnál. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje azt állítja, hogy az ügyben Tarlós István főpolgármester minden megnyilvánulása hazugság volt. Trippon Norbert, a Fővárosi Önkormányzat Közbeszerezési Bizottságának szocialista elnöke közölte, a testületet „nagyon durván becsapták”, ezért kezdeményezi a bizottság rendkívüli ülésének összehívását az ügy tisztázása érdekében, ahol meghallgatnák Tarlós Istvánt és Szeneczey Balázst is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »