Fordítva a hintalovon

Fordítva a hintalovon

Nehéz értelmezni a ferencvárosi polgármester kampányát.

Nehéz értelmezni a ferencvárosi polgármester kampányát. Baranyi Krisztina pár napja egy, a magyarságba és a Fradiba egyszerre belerúgó „modern műalkotást” helyeztetett ki a kilencedik kerületi Ferenc téren. Mint írta, „Public art pályázatunk idei első helyezettje a Turul-G című szobor! A mondabeli Turul elragad egy G-osztályú Mercedes terepjárót.” Ahogyan borítékolni lehetett, három napra rá lerombolták az alkotást – vagyis az egésznek a provokáción túl nem sok értelme volt, viszont lehetett egy jót nácizni. „Bíztam abban, hogy most nem azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, úgyis jönnek a nácik és tönkreteszik egy művész munkáját… Nekik lett igazuk” – írta hétfői posztjában. (Sokat elárul Baranyi szellemiségéről, hogy tavaly ugyanitt állíttatta fel a hasonló sorsra jutott szivárványszínű Szabadság-szobrot.)

Hírdetés

Tavaly, amikor a Fradi elnöke, Kubatov Gábor azt kérte, kapja vissza a klub az önkormányzatnak befizetett adót (utánpótlás-nevelésre és tömegsportra kellett volna a pénz), Baranyi nemet mondott. „Botlábúak­nak és kitartottaknak” csúfolja a klub futballistáit – miközben ma is ugyanabban a teremben tartja a testületi üléseket, ahol 1899-ben aláírták az FTC alapító okiratát… Az se igazán érthető, miért szedette le az ülésterem faláról a testvérvárosi címereket – mások mellett Beregszász, Pöstyén, Királyhelmec, Magyarkanizsa és Sepsiszentgyörgy jelképe esett áldozatul. (A Humen magazin homoszexualitás-érzékenyítő plakátjainak és a szivárványos zászlónak ellenben jutott hely a hivatal épületén.)

Meg lennék lepve, ha Ferencváros közönsége június kilencedikén újabb ámokfutó ciklusra kérné fel a kerületével öt éve háborúskodó delnőt.

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »