Forbes: Orbán Ráhel ma már befolyásosabb, mint az édesanyja

Idén is összeszedte a Forbes, hogy ki az 50 legbefolyásosabb magyar nő a gazdaságban, a közéletben, a médiában és kultúrában, sőt, ezúttal egy pluszkategóriát is összeválogattak.

A közéleti kategóriában négy év után először nem lett az első a miniszterelnök felesége. Lévai Anikó ezúttal a Forbes szerint már csak az ötödik, és még a saját lánya, Orbán Ráhel is megelőzi: Tiborcz István felesége, a kormányfő elsőszülött gyermeke a negyedik lett.

Az első helyet ezúttal Bártfai-Máger Andrea, a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter szerezte meg, ugyanakkor több év után visszakerült a listára Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke is. A közéleti szereplők befolyásossági rangsorán újonc Varga Judit, az európai kapcsolatokért felelős államtitkár és Kecskemét kormánypárti polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is.

A 2019-es Forbes-lista üzleti kategóriájának élén Dávid Ilona Volán-vezért Hegedüs Éva, a Gránit Bank tulajdonos-elnöke váltotta. Visszatért Heal Edina, aki két éve még a Google vezetőjeként, most a Republic Group operatív igazgatójaként került a listára. Arra, amelyen ezúttal már befolyásos üzletasszonyként szerepet kapott Mészáros Lőrincné Kelemen Beatrix, aki az Echo tévé éléről a Life és az Ozone csatornákhoz "igazolt".

Hírdetés

A kulturális kategóriában "Andy" Vajna halála után is megingathatatlannak látszik az erősorrend; Havas Ágnes szakmai alapon folytathatja a munkáját a Nemzeti Filmalap élén, ahol tavaly összesen 6,8 milliárd forintos támogatást osztott szét, így ismét őt találta a Forbes a legbefolyásosabbnak. Kultúra kategóriában új szereplő Keserü Ilona, aki a Magyarországon élő és alkotó festőművész nők között, az elmúlt tíz év eladásait tekintve kiemelkedő, 36,1 millió forintos aukciós bevételt tud felmutatni.

A média kategóriáját idén is Vidus Gabriella RTL-vezér nyerte, a listán ugyanakkor feljebb lépett, és már dobogós a Centrál Médiacsoportot vezető Mészáros Kinga.

A Forbes ötödik válogatása bővült egy új kategóriás listával, a szakterületükön egyedülállót alkotókéval, amelyen L. Ritók Nóra, Ürge-Vorsatz Diána, Mészáros Antónia, Gyurkó Szilvia, Polgár Judit, Székely Kriszta, Pataki Ági is szerepel.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »