Főrabbi: Európa bele fog halni a bevándorlásba

Főrabbi: Európa bele fog halni a bevándorlásba

Lord Jonathan Sacks korábbi brit főrabbi szerint a nyugati civilizáció az összeomlás szélén áll, csakúgy, mint egykor az ókori Görögország vagy a Római Birodalom.

A Nyugat-Európa szerte csökkenőben lévő születési ráta végül a kontinens bukását okozza, ha Európa nem talál vissza keresztény gyökereihez, és nem vállalnak több gyermeket a családok, véli az egykori brit főrabbi, akit a bevándorlásról kérdezte a brit Telegraph.

Sacks emlékeztetett a történészek véleményére, akik szerint mindkét civilizáció hanyatlása a csökkenő születési aránnyal kezdődött. A rabbi szerint ugyanez a sors várhat a jelenlegi Európára is, mert a modern generáció nem vállalja gyermeknevelés felelősségét – figyelmeztetett a rabbi.

„Túlságosan a jelen élvezetére koncentráltak, és nem hozták meg azokat az áldozatokat, amelyek a jövő építéséhez lettek volna szükségesek. És a történelem mindig ismétli önmagát” – vont párhuzamot az ókori és a jelenlegi állapotok között a rabbi.

A csökkenő születési ráta, a szétszakadó családi egység, a növekvő szakadék a maroknyi leggazdagabb, és a többi ember között, mind olyan válságot jelentenek Nagy-Britanniában és más európai országokban is, amelyet sem az államok, sem a piac nem képesek megoldani, így az európai társadalom végül beleroppan majd a demográfiai válságba.

Minderre a tömeges bevándorlás sem lehet megoldás szerinte, mert az újonnan érkezők integrálása súlyos problémákba ütközik.

„Ha Európa csak a példátlan mértékű bevándorlással kívánja fenntartani a népesség létszámát, abba a kontinens bele fog halni” – mondta a korábbi főrabbi.

Az európai integráció elve sikertelenségre van ítélve, mert ha egy civilizáció elveszíti a kultúráját, az emlékezetét és az identitását, akkor nem lesz mihez integrálódniuk az érkezőknek.

Lord Sacks úgy érzi, Nagy-Britannia lassan elveszti nemzeti emlékezetét és a kulturális identitását, ehhez a digitális korszak is hozzájárul, amelyben rövidebb ideig képesek koncentrálni az emberek, és sokkal nehezebben képesek ezáltal megérteni a történelmet- mondta el a korábbi főrabbi.

A Sacks szerint a megoldás a demográfiai változás lehetne, amihez a már elhagyott keresztény hit újra felfedezése lehetne a kulcs, amely évszázadok óta nagyra becsüli a család intézményét.

Némi malíciával tette hozzá, hogy éppen az ateista Charles Darwin mutatta ebben az utat, amikor az állatvilágot vizsgálva ara következtetésre jutott: hogy az egyes fajok sikerének a záloga a szaporodás.

A korábbi főrabbit abból az alkalomból kérdezett a brit Telegraph, hogy elnyerte a vallási Nobel-díjkén is számon tartott Templeton-díjat. Az elismerést vallási és spirituális teljesítményért ítélik oda évente, 2016-ban Lord Jonathan Sacks a dalai láma, Teréz anya, Alekszandr Szolzsenyicin, vagy Desmond Tutu érsek nyomdokaiba lépett.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »