Fontos tájékoztatást küldött az MVM a fogyasztóknak, a számlázást is érinti

Fontos tájékoztatást küldött az MVM a fogyasztóknak, a számlázást is érinti

Módosítja a szerződési feltételeket az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A cég erről emailben értesítette a fogyasztókat.

A módosítások alapvetően technikai jellegű változtatásnak minősülnek – írja az MVM. Azért van benne néhány kisebb, de fontos érdekesség.

Ilyen, hogy a „felhasználó elhalálozása esetén nem szükséges halotti anyakönyvi kivonat bemutatása, ha arról egyéb hivatalos úton tudomásunk van”.

A felhasználóváltozás esetén megtörtént annak egyértelmű kimondása, hogy a bejelentés egyben felmondásnak is minősül, továbbá annak lehetővé tétele, hogy felhasználóváltozás esetén a bejelentés egyben ajánlatkérésnek minősülhessen.

Hírdetés

Módosul a kötbér kérdése is.

Azt írták, hogy a szerződésszegés miatt kiküldött értesítők esetén megvalósul a fizetendő kötbérnek az annak alapjául szolgáló külön díjhoz igazítása, felhasználói szerződésszegés miatt elektronikusan kiküldött küldemény esetén érvényesítendő kötbér mértékének növelése, továbbá a felhasználó miatt meghiúsult kikapcsolás különálló esetként kezelése.

A számlázásnál az előre fizetős mérőre vonatkozó szabályozást rögzítették a nem szociálisan rászorult felhasználók tekintetében is.

Az MVM azt kéri, hogy a további részletekért mindenki nézze meg az üzletszabályzatot.

Nyitókép: MVM

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »