Bátorkeszin közösségi kezdeményezés indult a szőlőültetvényeket fenyegető fitoplazma terjedésének megfékezésére. A gazdákat arra kérik, figyeljék a kabócák megjelenését, készüljenek fel a védekezésre, és a kijelölt időpontban egyszerre permetezzenek.
A dél-szlovákiai szőlőterületeket is fenyegető aranyszínű sárgaság, vagyis a szőlő fitoplazmás betegsége ellen indult helyi összefogás Bátorkeszin. A Bátorkeszi FitoplazmaVész Facebook-oldal azért jött létre, hogy segítse a gazdák tájékoztatását a védekezésről, a fertőzött tőkék kezeléséről, valamint az elhagyott parcellák felszámolásának fontosságáról.
A kezdeményezők arra figyelmeztetnek, hogy közeleg a szőlőkabócák elleni védekezés egyik legfontosabb időszaka. Arra kérik a szőlőtulajdonosokat és gazdákat, hogy időben szerezzék be a megfelelő, engedélyezett rovarölő szereket, hogy amikor szükség lesz rá, a védekezés egyszerre és hatékonyan történhessen meg.
A probléma súlyát jelzi, hogy az ÚKSÚP (Pozsonyi Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet) május elején külön figyelmeztetést adott ki az aranyszínű sárgasággal kapcsolatban. A hivatal közlése szerint a karanténnal érintett járásokban a szőlőtermesztők kötelesek betartani az elrendelt növényegészségügyi intézkedéseket, a kezeléseket pedig az ÚKSÚP jelzései alapján, kizárólag engedélyezett növényvédő szerekkel végezhetik.
Kép forrása: Bátorkeszi FitoplazmaVész Facebook-oldal
Mint azt korábban írtuk, a szőlő aranyszínű sárgasága azért különösen veszélyes, mert a fertőzött tőke nem gyógyítható, a betegség pedig az amerikai szőlőkabóca közvetítésével terjed. A fertőzött növények felszámolása, a kabóca elleni összehangolt védekezés és az elhagyott ültetvények rendezése ezért kulcsfontosságú. Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a szakemberek a dél-szlovákiai szőlőtermesztés egyik legsúlyosabb növényegészségügyi fenyegetéseként tekintenek a kórra.
Figyelni kell a levelek fonákját
A bátorkeszi oldal bejegyzése szerint a kabócák folyamatos monitorozása most különösen fontos. Erre két módszert ajánlanak: a levelek rendszeres ellenőrzését, valamint sárga ragacslapok kihelyezését.
A levélvizsgálatnál elsősorban az alsó leveleket kell figyelni, a kabóca ugyanis a levél fonákján található. A kezdeményezők a bejegyzéshez fotókat is mellékeltek a kabóca különböző fejlődési alakjairól, hogy a gazdák könnyebben felismerjék a kártevőt. Tájékoztatásuk szerint jelenleg az L3-as fejlődési stádiumban járnak.
A sárga ragacslapok a rajzás megfigyelésében segíthetnek, ugyanakkor a bejegyzés arra is figyelmeztet, hogy ezek sok más rovart is összegyűjtenek. Az amerikai szőlőkabóca ráadásul nagyon apró, kifejlett állapotban is mindössze körülbelül öt milliméteres, ezért nehéz észrevenni.
Kép forrása: Bátorkeszi FitoplazmaVész Facebook-oldal
A bátorkeszi csoport csatlakozott egy környékbeli megfigyelési kezdeményezéshez is, amely az úgynevezett 100 leveles módszerrel követi a kabócák jelenlétét. Az ÚKSÚP módszertani anyagaiban is szerepel a 100 leveles megfigyelési módszer, valamint az, hogy a megfigyelést az alsóbb leveleken kell kezdeni, és legalább hetente ajánlott elvégezni.
A védekezés akkor hatékony, ha egyszerre történik
A Bátorkeszi FitoplazmaVész oldal a gazdák munkáját azzal is segíti, hogy közzétette a 2026-ban amerikai szőlőkabóca ellen engedélyezett permetezőszerek tájékoztató listáját. A készítmények között szerepelnek ökológiai gazdálkodásban is használható szerek, kímélő gazdálkodásban engedélyezett készítmények, piretroid típusú rovarölők, valamint hobbikertészek számára elérhető kis kiszerelésű termékek is. A táblázat külön jelzi a készítmények hatásmódját és azt is, hogy mely fejlődési alakok – tojás, lárva vagy imágó – ellen ajánlottak.
A bejegyzés ugyanakkor arra is figyelmeztet: a lista tájékoztató jellegű, felhasználás előtt minden esetben ellenőrizni kell az aktuális engedélyokiratot, és a növényvédő szert kizárólag az előírásoknak megfelelően szabad alkalmazni. A közös védekezés szempontjából nemcsak a megfelelő szer kiválasztása, hanem az időzítés is döntő jelentőségű.
Eddig még nem találtak kártevőt
A bátorkeszi kezdeményezők jó hírként közölték, hogy a faluban eddig nem találtak amerikai szőlőkabócát, és a környező településeken is csak elvétve fordult elő. Ugyanakkor arra figyelmeztetnek: nem szabad elbízni magunkat, mert idővel várhatóan megjelenik a kártevő.
A védekezés szempontjából a legfontosabb az összehangoltság. A bejegyzés szerint a csapat nagy része már preventíven védekezett, de a kijelölt időpontban akkor is szükség lesz az egységes permetezésre, ha valaki néhány nappal korábban már elvégezte a kezelést.
Az ÚKSÚP májusi jelzése szerint a szőlőkabóca elleni védekezés első szakasza május közepére esett, az N3-as nimfastádium elleni kezelés várható időpontját pedig május 23. és 29. közé jelezte. A következő permetezésre ezt követően 10-14 nappal, nagyjából június 6. és 12. között lehet szükség, míg a kifejlett egyedek elleni harmadik beavatkozás várhatóan július elejére esik.
A bátorkeszi oldal működtetői arra kérik a gazdákat, hogy jelezzék ha kabócát találnak, és lehetőség szerint küldjenek róla fényképet Messengerben vagy hozzászólásban. Mint hangsúlyozzák, minden visszajelzés fontos lehet a védekezés pontos időzítésében.
A kezdeményezők azt kérik, a szőlőtulajdonosok folyamatosan kövessék az oldalt, mert ott jelzik majd, amikor néhány napon belül egységesen szükségessé válik valamennyi szőlőterület permetezése.
A cél egyértelmű: megelőzni, hogy a fitoplazma tömegesen megvesse a lábát a bátorkeszi és környékbeli szőlőkben. A betegség elleni küzdelemben ugyanis nem elegendő az egyéni védekezés. A szőlőkabóca nem ismeri a telekhatárokat, ezért csak közös figyelemmel, gyors jelzéssel és összehangolt fellépéssel lehet esély a dél-szlovákiai ültetvények megóvására.
SZE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


