Fontos hír érkezett a 3-as metróról

Fontos hír érkezett a 3-as metróról

Elkezdték a szakemberek a felújítás alatt álló északi szakasz tesztjét. A Metróért Egyesület elnöke, Bíró Endre az InfoRádiónak elmondta, sikeres tesztek esetén a március végén vagy április elején elindulhat az utasforgalom a Dózsa György út és Újpest-Központ között, ahol az összes megálló új külsőt kap.

Bíró Endre elmondta, az első szerelvény kedd délután ment át az északi szakaszon, ez az első olyan lépés, amely nagyon közel viszi az egész projektet ahhoz, hogy az utasok is használhassák a 3-as metrót – fogalmazott az InfoRádióban a szakember.

A Metróért Egyesült elnöke arról is beszélt, hogy a mostani, úgynevezett integrált dinamikus próba gyakorlatilag a használatbavételi eljárás magas szintje. Minden olyan berendezést kipróbálnak – az áramellátástól kezdve a vágánykapcsolatokon és a váltóberendezésekig -, amely szükséges ahhoz, hogy az utasforgalom elindulhasson.

Továbbra is zajlanak munkálatok a vonalon, de ezek a közvetlen vasútforgalommal már nincsenek kapcsolatban,

Hírdetés

viszont az állomásokon még bőséggel vannak feladatok, például burkolási vagy a mozgólépcsőkkel kapcsolatos munkák – tette hozzá Bíró Endre.

Sok újdonságot hoz majd az átadott északi szakasz, például a külső burkolás és a járófelület is megváltozik. A tesztek kedden kezdődtek, valamennyinek sikeresnek kell lennie az utasforgalom megindulásához, és olyan munkák sem lehetnek már hátra, amellyel az utasok közvetlenül találkoznak, vagyis a mozgólépcsőknek vagy a peronokon lévő bútorzatnak is készen kell állnia. A szakember szerint, ha minden jól megy, március végén átadható lesz a 3-as metró megújult szakasza.

Az InfoRádió novemberben számolt be arról, hogy az eredetileg tervezett januári határidő helyett, márciusban végeznek az északi szakaszon. 2017. novemberében kezdődött a Lehel tér és Újpest-Központ közötti állomások rekonstrukciója. A megújult Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út állomásokon várhatóan március végén indulhat újra az utasforgalom, a teljes vonalszakasz korszerűsítésének tervezett átadása pedig 2022-ben lehet.

Tarlós István főpolgármester február 21-én, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, nincs olyan információja sem a kivitelezőktől, sem a projektigazgatóságtól, amely alapján arra lehetne számítani, hogy nem indul meg az utasforgalom március végén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »