Fontos három pontot szerzett Komárom Rózsahegyen

Fontos három pontot szerzett Komárom Rózsahegyen

Kiegyenlített mérkőzésen, maximális hatékonysággal szerzett három pontot a Komáromi FC az MFK Rózsahegy otthonában szombat délután.

A lila-fehérek ezúttal gyakorlatilag csak egy helyzetet tudtak kialakítani, de azt sikerült is gólra váltaniuk. Az 52. percben Tamás Nándor használta ki a hazai védő, Daniel Köstl hibáját, és juttatta vezetéshez a vendégeket.

A rózsahegyiek ezt követően próbáltak változtatni az álláson, ám sikertelenül. Egyetlen egyenlítési lehetőséget sem tudtak kidolgozni.

A hazai futballisták három mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata ezzel megszakadt, míg Komárom zsinórban harmadik meccsén szerzett pontot: két döntetlen után ezúttal három ponttal térhetett haza.

Ondřej Smetana, a Ružomberok (Rózsahegy) edzője: „Egyetlen helyzetben mutatott határozatlanság miatt veszítettük el a mérkőzést. Ha összességében értékelem, pontosabbnak kellett volna lennünk és jobb minőségű játékot kellett volna nyújtanunk. Nem is annyira a támadás-előkészítő fázisban, ahol a srácok képesek voltak kijátszani az ellenfelet, hanem az utolsó húsz-harminc méteren. Ott nagyobb nyomást és több veszélyes helyzetet kellett volna kialakítanunk. Kevés volt a gólhelyzet. Az ellenfél blokkba rendeződött és besűrítette a területeket, ami megnehezítette a dolgunkat. Átmenetekből sem volt annyi, hogy többet kihasználhattunk volna a nyitott védelem ellen. Összességében nem voltunk elég agresszívak és jók. Komárom egyetlen helyzetbe sem került, egyet pedig mi ajándékoztunk nekik.”

Radványi Miklós, a Komárom edzője: „Részünkről ez egy taktikailag nagyon jól megvívott mérkőzés volt. A hazaiak erősségeit, amelyekre készültünk, a játékosok kiküszöbölték. Rózsahegy lőtt ugyan két érvénytelenített gólt, de ezen kívül semmibe sem engedtük bele őket. Stabil védekezésből akartunk kiindulni és gyors ellentámadásokat vezetni. Hála Istennek, egy kontratámadás sikerült, és ebből született a mérkőzés egyetlen gólja. Ezt követően nagyon jó játékszervezéssel és a játékosok szoros követésével nem adtunk teret a hazaiaknak, akik így egyetlen gólhelyzetet sem tudtak kialakítani.”

Mai győzelmével a KFC felugrott a 8. helyre.

Ružomberok – Komárno 0:1 (0:0)

Hírdetés

Gól: 52. Tamás. Sárgalap: Král, Grygar – Ganbold, Rudzan, Ožvolda

Játékvezetők: Ziemba – Kmec, Hrebeňár

Nézők: 737

MFK Ružomberok: Ťapaj – Köstl (62. Král), Endl, Mojžiš (71. Tučný) – Gomola (62. Šulek), Múdry (82. Chobot), Grygar, Bačík, Selecký – Fila (71. Kelemen), Hladík

Komáromi FC: Száraz – Šmehyl, Pillár, Špiriak, Rudzan – M. Šimko, Ožvolda (88. Palán) – Ganbold (68. Bayemi), Žák, Tamás (78. Kiss) – Mashike (79. Boďa)

A lila-fehérek legközelebb jövő héten, október 25-én Trencsén vendégeként lépnek pályára, majd 29-én a Slovan elleni halasztott bajnoki pótlásával zárják a hónapot.

Körkép.sk/KPA

Nyitókép: facebook.com/KFC Komárno


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »