Fontos figyelmeztetés autóvásárlóknak

Fontos figyelmeztetés autóvásárlóknak

A chiphiány miatt az új autók helyett a használtat keresik inkább, de ott meg érdemes nagyon óvatosnak lenni.

A folyamatos alkatrészhiány miatt a gépjárműpiacon egyre nagyobb szerepet kap a használt autók importja, mert a kevesebb és nehézkesebb előállítás, valamint a szállítási problémák pedig egyre feljebb srófolják az új járművek árát. A DataHouse legfrissebb adataiból kiderül, hogy továbbra is pörög a használtautó-import. Novemberben 11 963 külföldről behozott, használt személyautót regisztráltak az országban, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új gépkocsiból csak 9495 darabot helyeztek forgalomba, az egy évvel korábbinál 28 százalékkal kevesebbet.

„Nem mindegy, hogy magánszemélytől vagy használtautó-kereskedőtől vásároljuk a kiszemelt négykerekűt” – mondta a Magyar Nemzetnek Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) ügyvezető elnöke. Az előbbi esetben minden a magánszemély feleken múlik, míg a másodikban az autókereskedőt elvileg a gyakorlata szerinti céges szabályok és jogi feltételek kötik.

A fogyasztóvédelmi szakember arra hívta fel a fogyelmet, hogy ha már kiválasztottuk az igényeinknek és a pénztárcánknak megfelelő járművet, mindenképp tájékozódjunk arról, kivel is kötünk üzletet, mert ha esetleg az autóval kapcsolatban a későbbiekben problémánk lenne, az eladó személye meghatározó abból a szempontból is, hogy mennyire kompromisszumkész, vagy csak a független jogorvoslati fórumban bízik.

Hírdetés

Ezért javasolja, hogy mindenképpen vizsgáltassuk át az autót megbízható szakemberrel is. Emellett a vevő feltétlenül szerezze be az autó szervizkönyvét, illetve internetes ügyfélkapuja használatával kérdezze le az alapadatait a díjmentesen elérhető Jármű Szolgáltatási Platformról.

A gépjármű állapotát érdemes részletesen rögzíteni a szerződésben, amikor csupán azt írják a szerződésbe, hogy „megtekintett állapotban” vette meg az új tulajdonos az autót, akkor utólag nehézkes bizonyítani a kifogásokat. Baranovszky György azt is javasolja, hogy az adásvételi dokumentációhoz csatoljanak fényképeket is.

Ha a megvásárolt járművel problémák merülnek fel, és megállapítják, hogy a hiba már a vásárlás előtt fennállt, de arról a vevő nem kapott megfelelő tájékoztatást, akkor késedelem nélkül vegye fel a kapcsolatot az eladóval. Jobbik esetben sikerül megegyezni a feleknek a költségek viseléséről. Ha erre mégsem kerülne sor, jogi személy eladó esetén fordulhatunk a kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testületekhez, amelyek ingyenes, gyors eljárás keretében nyújthatnak megfelelő jogorvoslatot, illetve ezt követően vagy ehelyett a polgári eljárások is nyitva állnak – mondta a FEOSZ elnöke.

A panaszos fogyasztó fordulhat a Magyar Autóklubhoz vagy akár a FEOSZ tagszervezetéhez is, de természetes személy eladó esetén csak a bíróság lehet az egyetlen út a vásárló igazának a bizonyítására. A bíróság is csak akkor ad helyt a panaszos igényének, ha a hiba független a jármű használtságától, illetve a probléma súlya jóval túllépi a gépkocsi korától elvárható állapotot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »