Fontos döntést hozott a Tisza Párt

Fontos döntést hozott a Tisza Párt

A Tisza Párt úgy határozott, hogy a képviselőjelöltek kiválasztásának nyilvánosság előtt zajló részét csak novemberben indítják el.

Magyar Péter szerint az intézkedésre az érintettek személye és családja védelmének érdekében volt szükség. A pártvezető kifejtette, mi várható a következő hetekben.

A Tisza Párt elnöke a közösségi oldalára írta ki, hogy „pártja egyszerre fogja bejelenteni az összes egyéni választókerületben azt a 3-3 jelöltet, akiket a szervezet közössége és az adott választókerület lakosságának bizalmába ajánlanak”.

Hírdetés

Az Index szerint arról is beszámoltak, hogy a pozíciókra tízezren jelentkeztek, akik közül ezret meghallgattak, a kiválasztási folyamat a végéhez közeledik. Kiemelte, óvatosnak kell lenniük, miután lejáratások érték Forsthoffer Ágnes alelnököt, valamint kirúgtak egy mentős vezetőt. Emellett megemlítette az öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrkapitányt is. A pénteki tüntetésen Márki-Zay Péter polgármester a portálnak azt nyilatkozta:

a Tisza Párt örülhet annak, hogy nincsenek előre bejelentett jelöltjei.

A pártvezető kijelentette, a Tiszában úgy döntöttek, hogy a szervezet „minden emberi erőforrását a Nemzet Hangja szavazásra és az utcai jelenlétre, valamint a Tisza Szigetek és a több tízezres önkéntes hálózatuk bővítésére és a Tisza Világ applikáció minél szélesebb rétegekhez való eljuttatására fordítja”.

Hozzátette, hogy az érintettek személye és családja védelmének érdekében a kiválasztási folyamat nyilvánosság előtt zajló részét jelentősen lerövidítik, és csak november elején indítják el. Azt is megemlítette, hogy a Fidesz több képviselőjelöltjét lecserélheti. Ami ismert, hogy Magyar Péter indul el Hegyvidéken.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »