Fontos bejelentést tett Vitézy Dávid

Fontos bejelentést tett Vitézy Dávid

Építési engedélyt kaptak az új Közlekedési Múzeum első épületei – közölte a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Vitézy Dávid közösség oldalán arról számolt be, hogy egy újabb lépéssel közelebb került az új Közlekedési Múzeum megépítése, ugyanis megkapták az első építési engedélyt. Elsőként a kőbányai ingatlan északkeleti szegletében található négy kisebb épület kapott engedélyt, melyeket az Északi Járműjavító korábbi épületeiből megmentenek.

A négy épület:

Hírdetés

  • Az 1950-es években épült, ikonikus hidegháborús óvóhely.
  • Egy XX. század elején épült, vasúti hangulatot idéző földszintes épület
  • A mozdonymérlegház, ami új funkciót kap
  • A Dízelcsarnok mögött közvetlenül a terület egyetlen, a második világháborút túlélt épülete, egy vasúti hangulatú raktár

A főigazgató emlékeztet arra, hogy a kormány szeptember 24-én megjelent határozatában döntött arról, a területen a kármentesítési és bontási munkálatok már jövőre megkezdődhetnek, az erre vonatkozó kivitelezési tender kiírásán már dolgoznak. Ezután hamarosan megindulhat majd a most engedélyt szerzett négy kisebb épület rekonstrukciója is. A nagy, központi múzeumépület tervezése még zajlik, ott az építési engedélyek megszerzése 2022 elejére tervezett.

Az új Közlekedési Múzeum terveinek elkészítésére kiírt nemzetközi tervpályázaton 2019-ben a zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro világhírű építészirodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki győztesnek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »