Fontos a nyájimmunitás, a gyerekek egészsége elsődleges Károly Beáta2025. 09. 11., cs – 09:57
Az a célom, hogy türelmesen elmagyarázzam az embereknek, miért fontos a védőoltás – mondta Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter a parlamentben tartott sajtótájékoztatón. A gyerekek kötelező védőoltásának kérdésében egyetért Tatiana Červeňová országos tiszti főorvos véleményével.
„A gyerekek oltásának alapvető célja a nyájimmunitás erősítése, és ebben teljes mértékben egyetértek a tiszti főorvossal, aki azt mondta, hogy az oltás megkérdőjelezése addig hőstett, amíg el nem veszítjük a kollektív immunitást. Természetesen az állam, és én magam is tehetünk még többet ezen a téren. A következő hetekben több találkozóra is sor kerül, ahol arról fogunk beszélni, hogyan lehetne javítani a felvilágosítást, és hogyan vállalhatnának hatékonyabb szerepet ebben a kérdésben az egészségbiztosítók”
– tette hozzá a miniszter.
Az oltás kényes téma – fogalmazott.
„Egészségügyi miniszterként fontos számomra, hogy megértessem a kételkedőkkel, milyen fontos a védőoltás az egészség védelme szempontjából”
– fogalmazott Šaško.
Tatiana Červeňová kijelentette, a kötelező védőoltások elutasításával veszélybe kerül a gyerekek egészsége és élete. Az oltás megkérdőjelezése csak addig hőstett, ameddig elég gyerek megkapja a kötelező védőoltást, és fennáll a kollektív immunitás.
„Szlovákiában a kötelező védőoltásnak köszönhetően sikerült felszámolni a gyermekbénulást. Az oltással megelőzhető más betegségek is jelentősen visszaszorultak. A kötelező oltás elutasításával nemcsak a saját gyerekünket tesszük ki a betegség kockázatának, hanem más, az fertőzésre érzékeny gyerekeket is, akik életkoruk, vagy egészségi okok miatt nem kaphatnak oltást”
– nyilatkozta Červeňová.
A védőoltás nemcsak az egyént, hanem a körülötte élőket is védi. Ezt nevezzük nyájimmunitásnak, ami úgy működik, mint egy védőernyő – ha elég embert oltanak be, a betegség nem képes terjedni. Ez az ernyő azokat is megvédheti, akiket egészségi okokból nem lehet beoltani – például az újszülötteket, az időseket, a legyengült immunrendszerű betegeket vagy az allergiásokat
„Akkor van baj, amikor lyukak keletkeznek ezen a képzeletbeli védőernyőn, azaz ha az oltási arány a kritikus szint alá esik. Ilyenkor kezdenek olyan betegségek visszatérni, amelyeket már nem tartottunk veszélyesnek. És jelenleg pontosan ez történik a világ számos országában”
– figyelmeztetett a ŠÚKL.
Roman Dorčík, a ŠÚKL igazgatója rámutatott, Szlovákiában is vannak olyan esetek, amikor az alacsony átoltottság miatt visszatérnek a fertőző betegségek, például a szamárköhögés.
„Mindig könnyebb megelőzni a betegséget, mint kezelni és megküzdeni az esetleg maradandó következményekkel”
– mondta, és hozzátette, a védőoltással megelőzhető, hogy a beteg kórházi kezelésre szoruljon vagy belehaljon egy olyan betegségbe, ami védőoltással megelőzhető.
Szakemberek tájékoztatása szerint a legkisebb gyerekek a legveszélyeztetettebbek, azok akik még nem kaphatták meg az oltást. Az ő immunrendszerük még gyenge, nem képes védekezni a fertőzések ellen.
„2025-ben három halálesetet történt szamárköhögés miatt, olyan gyerekek haltak bele a betegségbe, akik még túl kicsik voltak ahhoz, hogy be lehessen oltani őket ”
A ŠÚKL közölte, az oltás nem magától értetődő dolog, évtizedek tudományos munkájának eredménye, és ma az emberek egészségét és életét védi. A védőoltás nem gyógyítás, hanem megelőzés. Az intézet rámutatott, hogy sok téves információ kering az interneten a vakcinákkal kapcsolatban, például, hogy autizmust okoznak, vagy mérgeket tartalmaznak.
A szakemberek közölték, ezeknek a téveszméknek semmilyen tudományos alapjuk nincs, csak félelmet keltenek és bizalmatlanságot szülnek az orvostudománnyal szemben.
„A vakcinák a legalaposabban ellenőrzött gyógyszerek közé tartoznak. Számos klinikai vizsgálaton és ellenőrzésen esnek át, hogy biztonságosak és hatékonyak-e, és a forgalomba hozásuk után is folyamatosan figyelemmel kísérik őket”
– tette hozzá Dorčík.
A ŠÚKL tájékoztatása szerint nem minden oltás alkalmas mindenki számára. Mindig a kezelőorvossal kell konzultálni, aki ismeri a beteg kórtörténetét, és tudja, hogy a védőoltás beadható-e a páciensnek.
„Az emberek túlnyomó többsége jól tolerálja a vakcinákat, és az oltások előnyei jelentősen meghaladják a kockázatokét”
– tette hozzá az intézet.
(TASR)
Kapcsolódó cikkünk
Mi számít láznak egy gyermek esetében? Mikor szükséges lázcsillapítót adni?
Mi számít láznak egy gyermek esetében?
A testhőmérséklet ingadozása a nap folyamán az egészséges embereknél is megfigyelhető (reggel alacsonyabb és estefelé fokozatosan emelkedik). Hőemelkedésről 37–37,9 °C közötti testhő esetén beszélünk. A 38 fok feletti láz a gyermekeknél gyakori és sokszor aggasztó tünet. Számos tévhit övezi, és az interneten is sokszor félrevezető információk keringenek a lázcsillapítással kapcsolatban. A szülőnek nem szabad pánikolnia, ha gyermeke belázasodik.
Miért és mikor jelentkezhet a láz?
A láz általában a szervezet védekező reakciója valamilyen fertőzésre. A test természetes válasza, hiszen hatékony védekezést biztosít a kórokozók ellen, fokozza az ellenanyagok produkcióját. Felléphet láz védőoltás beadását követően is, illetve gyógyszerek hatására, ízületi gyulladás, gyomor-, bélrendszeri, autoimmun vagy daganatos betegségek esetén is.
Mikor szükséges lázcsillapítót adni?
Amennyiben a gyermek aktív, jókedvű, eleven, jól viseli a lázat, nem indokolt a láz gyógyszeres csillapítása. Ha a beteg gyermeknek rossz a közérzete, fájdalma van, irritált, nem akar inni, javasolt lázcsillapító gyógyszer adása. Megelőző céllal ne adjunk lázcsillapítót a gyermeknek (a lázcsillapításnak nincs szerepe a lázgörcs megelőzésében).
Milyen módszerek javasoltak a láz csillapítására gyógyszer nélkül?
A hideg vizes borogatás, hűtőfürdő a gyógyszerekkel ellentétben nincs hatással a szervezet hőközpontjára, és a didergés miatt akár még magasabbra szökhet a láz. Ennek ellenére a kíméletesen alkalmazott, tolerálható fizikális hűtés (langyos víz) magas láz esetén gyógyszeres lázcsillapítással kombinálva eredményes lehet. Soha ne hűtsünk jéghideg vízzel! Vacogás, kékülés és a keringészavar tüneteinek fokozódása esetén azonnal hagyjuk abba a borogatást! Szívbeteg páciens esetén tanácsos a fokozott óvatosság. Általános ajánlás, hogy láz esetén ne használjunk vastag, meleg takarókat, ruhákat, mivel rontják a hőleadó képességet. A helyiségben se legyen túl meleg, gyakran szellőztessünk. Figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, és időben észleljük a kiszáradás jeleit. Az evést ilyenkor nem kell erőltetni – elég a testhő normalizálását követően könnyű étellel kínálni a gyereket. Biztosítsunk kellő mennyiségű pihenést és nyugalmat, ne menjen közösségbe a lázas gyermek.
Milyen hőmérő típus mér a legpontosabban?
Egyéves kor alatt a végbélben, később már hónaljban is mérhető a testhőmérséklet hajlékony végű, digitális hőmérővel. A végbélben való mérés esetén fél fokot számoljunk le a kapott értékből (tehát ha a lázmérő 39 °C-ot mutat, akkor az 38,5 °C-nak felel meg). Az érintésmentes homlok- vagy halántékmérők sok esetben pontatlanok, hiszen a mért értéket befolyásolhatja például az izzadt bőr, a levegőmozgás és a szoba hőmérséklete egyaránt. A homlokmatrica (homlokon való lázmérésre szolgáló lapocska) használata csak tájékozódásra alkalmas, nem ad pontos eredményt.
Milyen lázcsillapító gyógyszerek ajánlottak a különböző korosztályoknak?
Gyermekek esetén a paracetamol és ibuprofén hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek ajánlottak. Különböző formában – kúp, tabletta, szirup – szerezhetőek be. A paracetamolt tartalmazó készítmények minden korosztály számára alkalmasak, 4-6 óránként adhatóak (max. 5x naponta), fájdalmat is csillapítanak. A májbetegségben szenvedő páciensek ugyanakkor fokozott óvatossággal alkalmazzák. Az ibuprofént tartalmazó gyógyszerek 3 hónapos kor felett, 6-8 óránként adhatóak (maximum 4x naponta), fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásuk is van. Amennyiben a gyermek kevés folyadékot fogyaszt, hány, hasmenése van, vagy vesebeteg, nem javasolt a használatuk. A szalicilátot tartalmazó készítmények adása 15 éves kor alatt nem javasolt!
Mi az a lázgörcs, mikor jelentkezhet?
A lázgörcs gyermekkorban gyakori. Jellemzően a láz felszálló szakaszában jelentkezik. Kiváltó oka a láz hátterében álló fertőzés. Leggyakrabban 6 hónapos és 6 éves kor közötti gyermekeknél figyelhető meg. Egy gyereknél akár többször is jelentkezhet, illetve gyakori a családi halmozódás is. A lázgörcs hirtelen indul, laikus számára ijesztő tünetekkel járhat: a gyermek eszméletét vesztve megfeszül, végtagjai rángatóznak, szemei fennakadnak, pár másodpercig levegőt sem vesz, akár el is lilulhat.
Hogyan csillapítsuk?
Általában néhány percen belül lezajlik a görcsroham, de a gyermek többnyire nem lesz rögtön tudatánál, kába, sok esetben pedig mélyen elalszik, a történtekre általában nem emlékszik. A roham alatt elharaphatja a nyelvét, és olykor vizelet- vagy székletürítés is észlelhető. A lázgörcs nem epilepsziás roham. Akár sokszori előfordulása esetén sem romlik a gyermek szellemi képessége, és későbbi viselkedése sem változik.
Kapcsolódó cikkünk
A gyermek játszik, majd egyszer csak odajön, és arra panaszkodik, hogy viszket a bőre. Közelebbről megnézve kiütést veszünk észre, amilyennel korábban még nem találkoztunk, vagy éppen ellenkezőleg, folyamatosan visszatér. Ismerős a helyzet? A kisgyermekeknél többféle kiütés is előfordulhat, amelyek leggyakrabban az arc, nyak, könyök, fenék, kéz és hát területén jelentkeznek. Nézzük meg, milyen típusú kiütések jelenhetnek meg a gyermek bőrén, és hogyan kezelhetjük őket.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Orvosi vizsgálatra van szükség, ha a kiütést olyan tünetek kísérik, mint a láz, étvágytalanság, túlzott ingerlékenység, sírósság, fényérzékenység, tikkelés vagy egyéb neurológiai problémák. Mivel a kiütés csupán egy betegség tünete, mindig szükséges meghatározni az okát, és csak ezután kezdhető meg a kezelés.
Pelenkakiütés
Ez a kiütés a baba fenekén alakul ki a nedves környezet miatt, amelyet a vizelet és széklet irritáló hatása okoz. A kezelés során hasznos lehet, ha a babát időnként pelenka nélkül hagyjuk, védőkrémeket használunk, például pelenkakiütés elleni kenőcsöt. A krémet minden pelenkázás után érdemes alkalmazni, nem csak akkor, ha már probléma van, mivel a kenőcs a bőr védelmét szolgálja, így megelőzi a kiütés kialakulását. Érdemes új pelenkát kipróbálni, és gyakrabban cserélni azt, hogy a baba bőre száraz maradjon. Minden pelenkázás után tiszta vízzel mossuk le a baba bőrét.
Periorális dermatitisz
Ez a kiütéstípus a száj körüli területen jelenik meg, és nemcsak gyerekeket, hanem felnőtteket is érinthet. Általában a nyál vagy más irritáló tényezők okozzák. Gyakran előfordul, amikor a babának nőnek a fogai, és emiatt túlzottan nyálzik. A kezelés legfontosabb lépése a kozmetikumok mellőzése, fluormentes fogkrém használata, és ha nincs javulás, bőrgyógyász felkeresése.
Újszülöttkori akné
Az úgynevezett acne neonatorum általában a baba életének második hetében jelentkezik, és gyakran előforduló probléma, különösen a fiúknál. A fő oka a faggyúmirigyek túlzott aktivitása, amelyek emiatt megnagyobbodnak, elzáródnak és begyulladnak. Bár ez az állapot ijesztő lehet a friss szülők számára, nincs ok aggodalomra – az akné legtöbbször kezelés nélkül, spontán elmúlik 2-3 hét alatt. Súlyosabb esetekben bőrgyógyász paraffinos fürdőt vagy speciális gyógyszertári olajoldatot írhat fel. Hasznos lehet még kamilla- vagy apróbojtorjánteás borogatás is. A bőr túlzott krémezése azonban ronthatja a helyzetet.
Melegkiütés
A babáknál viszonylag gyakran előforduló kiütéstípus, amelynek oka a nem teljesen kifejlett hőszabályozás. A baba bőre túlzottan izzad, ami kiütésekhez vezet. Az izzadságkiütés megelőzése érdekében ügyeljünk a helyiség megfelelő hőmérsékletére, és kerüljük a baba túlöltöztetését. A kezeléshez zabpehelyfürdőt, viszketést csökkentő készítményeket vagy (orvosi ajánlás esetén) hidrokortizonos kenőcsöt alkalmazhatunk.
Krónikus bőrbetegségek
Ide tartoznak az autoimmun eredetű krónikus betegségek, mint a pikkelysömör, lupus, ekcéma, seborrhea stb. Ezek kezelését mindig orvos határozza meg.
Fertőző betegségek
Herpeszes fertőzések, kanyaró, bárányhimlő, skarlát vagy rózsahimlő esetén a gyermekorvos felkeresése elengedhetetlen, mivel ezekhez gyakran láz és egyéb tünetek társulnak. Bárányhimlő esetén hipermangános fürdő és tannintartalmú emulzió segíthet a viszketés enyhítésében.
Kiütések megelőzése
A kiütések elkerülésének legjobb módja a megelőzés. Használjunk bababarát mosószereket, minimális mennyiségű kozmetikumot, és válasszunk pamut- vagy biopamut ruházatot. Ha a családban előfordult már ekcéma, probiotikumok, atópiás bőrre való kozmetikumok használata, illetve az új ételek fokozatos bevezetésekor a baba reakcióinak figyelése segíthet a megelőzésben. Javasolt, hogy az új ételeket fokozatosan, legalább három napig próbáljuk, mielőtt újabb ételt vezetünk be. Az anyatejes táplálás a lehető leghosszabb ideig ajánlott, ennek hiányában hipoallergén tápszer használata javasolt.
Csecsemőkori akné
Ez a kiütéstípus 2 éves korig jelenik meg, és szintén gyakoribb a fiúknál. Tanácsos felkeresni az orvost, hogy kizárja az egyéb fertőző betegségeket, amelyek ebben a korban gyakoriak. Súlyosabb esetekben, ha bakteriális gyulladás is fennáll, az orvos helyi antibiotikumokat írhat fel (PR)
Szerző: PharmDr. Lenka Čorbová gyógyszerész, Dr. Max gyógyszertár, Bártfa
Ajánlott termékek
DR. MAX PROBIOMAXIK BABY
10 ML Ezek a cseppek újszülöttek számára is alkalmasak. Lacticaseibacillus rhamnosus BIFOLAC™GG és Limosilactobacillus reuteri LR92 baktériumtörzseket tartalmaznak, összesen legalább félmilliárd élő baktériumot (0,5×10⁹ CFU*) napi adagban.
DR. MAX APRÓBOJTORJÁN ÉS DR. MAX KAMILLA
50 G Szálas gyógynövényteák, amelyek valódi kamillavirágot (Matricaria recutita) vagy apróbojtorján hajtását (Agrimonia eupatoria) tartalmazzák. Külsőleg is alkalmazhatók fürdőként vagy borogatásként. Hozzájárulnak a bőr normál állapotának fenntartásához.
DR. MAX BABAKRÉM PELENKAKIÜTÉS ELLEN
125 ML Ez a krém halolajat tartalmaz, és a pelenkától bepállott bőr ápolására szolgál. Segít megnyugtatni a bőrt, és puhává, rugalmassá teszi azt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


