Fontolgatja lemondását Toroczkai László

Fontolgatja lemondását Toroczkai László

Támadják jobbikos párttársai Toroczkai Lászlót az ásotthalmi rendelet miatt – értesült a Magyar Idők. Forrásaik szerint az alelnök azt fontolgatja, hogy lemond pártbeli posztjáról. Toroczkai László nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit. Úgy tudják, a szerdai elnökségi ülésen napirenden lesz az ügy. A lap információi szerint az elnökségben az alaptörvény-módosítás elutasítása miatt is vita van.

Kemény bírálat érte a pártvezetésből az ásotthalmi rendelet miatt Toroczkai Lászlót – számolt be a Magyar Időknek egybehangzóan több Jobbik-tag. Úgy tudják, emiatt az alelnök azt fontolgatja, hogy lemond a pártban betöltött tisztségéről, mert nem kíván „biodíszletként” működni az elnökségben – fogalmaztak a lap forrásai. Elmondták azt is, hogy az országgyűlési képviselők jelentős része, sőt a kommunikációs stáb is negatív tartalmú üzenetekkel, e-mailekkel és telefonhívásokkal bombázza az alelnököt.

Ásotthalom önkormányzata olyan rendeletet hozott, amely szerint nem lehet a településen mecsetet építeni, közterületen megtiltják a burka, a burkini és a csador viselését, illetve szintén közterületen tiltják a homoszexuális propagandát.

A Magyar Idők informátorai szerint a többi közt azt is sérelmezte a pártvezetés, hogy Toroczkai nem egyeztetett előzetesen a határozatról Vona Gáborral. Azt is a szemére vetették, hogy kellemetlen perceket okozott a pártelnöknek, aki éppen a ciprusi nagykövettel tárgyalt, amikor újságíróktól értesült a rendeletről.

Az, hogy nem tetszik mindenkinek az ásotthalmiak kiállása, már múlt pénteken világossá vált, amikor Staudt Gábor frakcióvezető-helyettes egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre személyes véleményét hangoztatva azt válaszolta, hogy az ásotthalmi rendelet „nem feltétlenül szerencsés irány”. Jakab Péter, a párt egyik szóvivője ugyanakkor hivatalos álláspontként azt fogalmazta meg, hogy a Jobbik tiszteletben tartja az ásotthalmiak döntését, és helyi ügyként kezeli azt. A Jobbik elnökségéből a nyár elején menesztett Novák Előd a Facebook-oldalán kiállt Toroczkai mellett. Mint fogalmazott: „Le a kalappal Toroczkai László e példamutató kezdeményezése előtt, mely egy fontos jogi eszköz hazánk megvédéséhez.”

A lap forrásai arról is beszámoltak, az elnökségben már korábban, más kérdéskörben is vita bontakozott ki. Toroczkai László bírálta azt a döntést, hogy a Jobbik frakciója nem szavazta meg a betelepítést tiltó alaptörvény-módosítást. Információik szerint az alelnök azért is háborodott fel, mert a migrációellenes politikájában a Jobbik őt használta fel hiteles arcként. – Hogy nézzek most az emberek szemébe, mit mondjak az ásotthalmiaknak, akik szenvedtek és szenvednek a migránsok miatt? – ezt hangoztatta Toroczkai ismerőseinek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »