Folytatódnak a személyi cserék a minisztériumokban Tilajcsík Dóra2025. 03. 21., p – 10:42 Pozsony |
Robert Fico kabinetje pénteken délelőtt rendkívüli ülést tartott, hogy pontot tegyenek a minisztériumokban zajló személyi cserék végére.
A kormányfő, Robert Fico (Smer) és miniszterei pénteken délelőtt 10 órakor találkoztak, hogy véglegesítsék a kormány átalakításával kapcsolatos személyi cseréket. Azt követően, hogy Samuel Migaľ csütörtökön délelőtt hivatalosan is átvette a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs tárca vezetését elődjétől, Richard Rašitól (Hlas), rögtön jelezte, hogy változások egész sora vár a minisztériumra.
Senkit nem lepett meg, hogy Migaľ azzal a javaslattal érkezett a pénteki tanácskozásra, hogy a kabinet adja áldását Radomír Šalitroš államtitkári kinevezésére. A beruházási tárca eddigi államtitkára, Michal Kaliňák a belügyi tárca kötelékében folytatja karrierjét, ahol ugyancsak államtitkárként segíti majd Matúš Šutaj Eštok munkáját. A kormánynak egyébként arra is rá kellett bólintani, hogy kettőről háromra emelkedjen a belügyekért felelős államtitkárok száma.
Samuel Migaľ hivatalvezetője pedig az a Michal Belák lesz, aki korábban a volt egészségügyi miniszter, Zuzana Dolinková tanácsadójaként is tevékenykedett.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »