Folytatódik Székesfehérváron a „Zene-szó” koncertsorozat

Folytatódik Székesfehérváron a „Zene-szó” koncertsorozat

A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar idén is folytatja a 2022-ben közösen indított „Zene-szó” elnevezésű koncertsorozatát, melynek megvalósítására együttműködési megállapodást írt alá Spányi Antal megyéspüspök és Ruff Tamás igazgató sajtótájékoztató keretében május 5-én a püspöki palotában.

Spányi Antal a sajtótájékoztatón elmondta: „A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen április 30-án, Ferenc pápa magyarországi látogatásának utolsó találkozóján az egyetemi és kulturális élet képviselőihez intézett beszédét az alábbi gondolattal kezdte: »A kultúra bizonyos értelemben olyan, mint egy nagy folyó: összeköt, átfolyik az élet és a történelem különböző területein, összeköti azokat, és lehetővé teszi, hogy az ember eligazodjon a világban, magához öleljen távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket, és gyarapítja a társadalmat.«

A Székesfehérvári Egyházmegye fontos feladatának tekinti, hogy bekapcsolódjon a helyi kulturális élet folyamába, különösen a püspöki székváros, Székesfehérvár közösségének szellemi, lelki gyarapítása érdekében.

Évtizedek óta számos értékes kezdeményezésben örömmel veszünk részt Székesfehérvár kulturális életének szinte minden területén. A teljesség igénye nélkül említhetem a zene, az irodalom, a művészetek és az építészet köréből a Versünnepet, a Múzeumok Éjszakáját, vagy az Ars Sacra Fesztivált és a Kulturális Örökség Napjait.

Örömömre szolgál, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum közös szervezésében 2022-ben elkezdett „Zene-szó” című koncertsorozat idei folytatására és fejlesztésére vonatkozó közös szándékunkat együttműködési megállapodás megkötésével pecsételhetjük meg. Biztos vagyok benne, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a koncerteken szereplő vendégművészek tudásuk legjavával fogják megörvendeztetni Székesfehérvár zeneszerető közönségét. Az együttműködési megállapodással közösen vállaljuk, hogy ehhez minden szükséges feltételt biztosítunk” – fogalmazott a megállapodás aláírása kapcsán Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.

Hírdetés

A tavaszi és az őszi koncertnek a Szent Imre-templom, míg a nyári zenei esteknek az Egyházmegyei Múzeum udvara ad otthont.

Az alábbi videóban a főpásztor, Smohay András múzeumigazgató és Ruff Tamás részletesebben is beszél a várható műsorról:

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »