Folytatódik Fico merénylőjének pere, vallomást tettek a kormányfő testőrei

Folytatódik Fico merénylőjének pere, vallomást tettek a kormányfő testőrei

Folytatódik Fico merénylőjének pere, vallomást tettek a kormányfő testőrei Tokár Géza2025. 09. 19., p – 12:15

Több érintett vallomásával folytatódik a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatos bírósági tárgyalás, immár a negyedik alkalommal. Fico testőre, régiós tévések is megjelentek a bíróság előtt.

A lévai nyugdíjast terrortámadás címén akár életfogytiglani börtönbünetésre is ítélhetik, de kérdéses, hogy elfogadják-e az érvelését, miszerint nem megölni, hanem „csak” súlyosan megsebesíteni szerette volna a kormányfőt. Ebből a szempontból kulcsfontosságú lehet, miként ítélik meg a viselkedését a lövöldözés szemtanúi. 

A mai nap folyamán levetítették Cintula beszélgetését is egy ügynökkel, amely azt követően készült, miután a támadót kórházba szállították, de a sajtót kizárták erről az eseményről – ugyanis azonosítható maradt a hivatalos személy hangja. A nyugdíjas által elmondottak kulcsfontosságú szerepet játszhatnak a bíróság döntésében.

Fico három meghallgatott testőre kevés konkrétumot mondott az eset kapcsán: ketten nem látták tisztán a történteket, vagy nem emlékeztek az eseményekre, harmadikuk pedig azt állította, hogy a lövéseket követő dulakodás miatt nem tudott tiszta képet alkotni a merényletről. Egyikük sem pontosította, miként is viselkedett Cintula a támadás előtt és alatt.

Délben a támadásról felvételt készítő régiós televízió vezetője járult a bíróság elé, hogy tanúvallomást tegyen.

Kapcsolódó cikkünk

Véget ért Juraj Cintula perének második napja, aki 2024. május 15-én merényletet követett el Robert Fico (Smer) kormányfő ellen. A férfit terrorizmussal, a kormány megdöntésére tett kísérlettel vádolják, amit Cintula tagad. Azt természetesen elismeri, hogy ő lőtt rá a kormányfőre, de azt nem, hogy a kormány megdöntése lett volna a célja. Cikkünk folyamatában követte a per történéseit. 

Frissítve: 16:00

Igor Králik bíró mára berekesztette a tárgyalást, augusztus 5-én folytatják

A bírói tanács elnöke, Igor Králik bejelentette, hogy a bizonyítékok bemutatásával ma befejeződik a tárgyalás, a tervezett programot kimerítették. 

A tárgyalás augusztus 5-én, majd szeptember 19-én, szeptember 26-án, október 2-án, október 8-án és október 21-én folytatódik.

A tárgyalás a tanúk vallomásával folytatódik majd augusztusban. Meghallgatnak biztonsági őröket és rendőröket is, akik ott voltak a bűncselekmény helyszínén. Két napon át tart majd a meghallgatásuk, minden nap 4-4 tanú tesz majd vallomást. A bizonyítékok bemutatása az ügyészség javaslatai szerint történik.

Cintula leveleit is ismertették

A bizonyítékok között szerepelnek üzenetek a merénylő e-mail fiókjából is. Az egyik levélben azt írta egyik barátjának, hogy „Fico, a rohadék, ki akarja engedni a haverjait a börtönből”. Egy másik, ugyanennek a személynek írt e-mailben azt írja, hogy a feleségével jár tüntetésekre, ahol jól érzi magát, „mintha a sajátjai között”.  

Egy másik ismerősének azt írta, hogy bezárkózott magába. „Minden hihetetlenül nehéz nekem.” Május 15-én, a támadás napján, ugyanennek a barátnak írta 9:55-kor: 

Minden nehezebb, mint gondoltam. Nem tudom, hogyan folytassam. Nem bírom, nem akarom. 

„Úgy bánnak itt velem, mint az utolsó orrszarvúval” 

A tárgyalás ebédszünet után folytatódott, Cintula a börtönből a feleségének írt levelét olvasta fel. Ebben a börtönviszonyokat dicséri. „Úgy bánnak itt velem mint az utolsó orrszarvúval” – írta feleségének a merénylő. –

A személyzet kedves, nincs gyűlölet, senki sem kiabál.

Azt is megemlítette, hogy nem érez megbánást. „Mondtam az ügyvédemnek, hogy a lelkiismeretem nem eladó, nem érzek megbánást” – fogalmazott Cintula. 

A levélben Cintula arról is írt, hogy az ügyészség biztosan nem fogja tudni bizonyítani a gyilkos szándékot, mert nem a miniszterelnök fejét vette célba. 

Még a terrorizmust is rám akarják kenni, de vajon találnak-e bűntársat?

 – vetette fel a levélben Cintula. 

Az ügyész a bíróságon felolvasta a Meta társaság levelét, amelyet az Elnöki Palotának küldött Juraj Cintula Facebook-profiljának törléséről. A cég azt írta, hogy hasonló támadások, például a miniszterelnök elleni merénylet után törlik a támadók profiljait, hogy megakadályozzák a lehetséges dicsőítést.   

A miniszterelnök jogi képviselője, David Lindtner májusban az elnöki palotát gyanúsította azzal, hogy az ő kezdeményezésükre törölte a Meta Cintula profilját néhány nappal a merénylet után. Metod Špaček, az elnöki hivatal akkori vezetője szerint azonban csak tájékoztatást kaptak a Metától, amelyet megkapott több szlovákiai állami hivatal, például a kormányhivatal is. Špaček a levélről tájékoztatta az akkori rendőrfőnököt is.

Fico vérét mutatta ki az elemzés a ruhájáról vett mintákban

A szakvéleményeket Katarína Habčáková ügyész olvasta fel a bíróság előtt. Az elemzés a kormányfő ruháján talált vért Robert Fico véreként azonosította. A ruha kicsit szokatlan úton jutott el a rendőrséghez: Robert Kaliňák védelmi miniszter adta át, aki magával vitte a ruhát a nyitrabányai kórházból. Ezt Kaliňák idén áprilisban ismerte el.  

Egy másik szakértői vélemény alapján Juraj Cintula az első lövést Robert Fico törzsére adta le. A kriminalisztikai szakvélemény részeként bemutatták a helyi televízió és a nyitrabányai rendőrség térfigyelő kamerái által rögzített felvételeket is. A merénylő nyugodtan hallgatta végig a szakvélemények felolvasását, nem reagált az elhangzottakra.

A szakértők megerősítették, hogy a kilőtt töltények Cintula fegyveréből származtak. A ČZ Luger típusú, 9 mm-s kaliberű pisztolyra a merénylőnek fegyvertartási engedélye volt. A szakértők vizsgálták az 5 töltényhüvelyt is, valamint a lőpormaradványokat Cintula kezén és ruháján. 

Fico vallomása

Robert Fico tavaly júliusban rögzített vallomását levetítették a bíróságon. A vallomást a kormányhivatalban vették fel, a  kihallgatást egy rendőrnyomozó végezte. A kormányfő részletesen leírta, mi történt Nyitrabányán (Handlová) a kormányülés után. A nyomozó kérdésére elmondta, hogy nem vette észre az elkövetőt. Egy idősebb hölgyet látott meg, aki integetett, és elhatározta, hogy üdvözli az ott lévőket. Ficóra mintegy tucatnyian vártak a kormány kihelyezett ülése után, a korláttal elkerített részen volt az emberek között az elkövető is.  

Odaléptem az integető hölgyhöz, majd meghallottam a hangokat, amelyeket nem lövésként azonosítottam. Ezzel egyidőben hirtelen ütést éreztem a hasamban, a földre estem. Négy vagy öt hangot hallottam, ha jól emlékszem. Majd testőrök ugrottak mellém, és együtt eljutottunk az autóba, amely elvitt a nyitrabányai rendelőintézetbe, ahol megkaptam az első kezelést

– mondta Fico a vallomásában. 

Magát az elkövetőt nem regisztrálta, azt sem érzékelte, honnan érkeznek a lövések. A korláttól fél méterre lehetett. A nyomozó kérdésére, hogy hogyan érzi most magát, Fico kijelentette, hogy 10 héttel a merénylet után már nem használ mankót. 

A bal lábam azonban nagyon nehezen mozog, mert a golyó szétroncsolta a csípőízületemet

 – jelentette ki a kormányfő. 

Juraj Cintula Fico vallomására reagálva kijelentette, hogy nem érzett gyűlöletet a kormányfő iránt, de haragot igen. 

Főleg akkor, amikor a kulturális közösséget szellemi hajléktalanoknak nevezte

Hírdetés

 – mondta a merénylő. 

A bíró felolvasta Cintula tavalyi vallomását

Igor Králik, a bírói tanács elnöke felolvasta Juraj Cintula vallomását, amelyet tavaly májusban, az előzetes letartóztatásba vétele alkalmával tett a bíróság előtt. Ebben Cintula elmondta, hogy soha többé nem alkalmaz fizikai erőszakot a frusztrációja levezetésére, és személyesen szeretne bocsánatot kérni Robert Ficótól. Ha erre nem lesz lehetősége, írásban fog bocsánatot kérni. „Elismerem, hogy nem kellett volna megtennem” – mondta akkor a miniszterelnök meggyilkolási kísérletével kapcsolatban.

Cintula azt is elmondta ebben a vallomásában, hogy nem fog elmenekülni és nem akadályozza a nyomozást. A bíróság most lejátszotta a sértett fél, Robert Fico miniszterelnök 2024. július 29-i, a pozsonyi kormányhivatalban tett vallomásának felvételét. A tárgyalóteremben több tucat újságíró követi az eseményeket.

Az első tárgyalási nap eseményei

A tárgyalás első napján tanúk vallomásait ismertették. Cintula a bíróság előtt nem tett vallomást, csak a rendőrségi kihallgatását ismertették. Felolvasták az egészségügyi szakértő szakvéleményét is, amelyben részletezték Robert Fico sérüléseit. Ismertették az elkövető elmeállapotára vonatkozó szakvéleményt is, amely szerint Cintula beszámítható volt a merénylet elkövetésekor, tudatában volt tette súlyának, és a pszichológus szerint nem szenved pszichiátriai betegségben. Az elkövető tagadja, hogy a kormány megdöntése lett volna a célja, és azt állítja, hogy nem akarta megölni Robert Ficót. Tegnap meghallgatták Robert Fico több testőrét is, emellett Juraj Cintula korábbi ismerősei, illetve a merénylet szemtanúi is vallomást tettek.

(sme.sk, denníkN, TASR)

Kapcsolódó cikkünk

A vádlott védőügyvédje vitatja a terrorizmus vádját. Cintula korábban azt vallotta, hogy nem állt szándékában megölni a miniszterelnököt, és a kormányt sem akarta megdönteni. A tárgyalást a bíró ma berekesztette, szerdán reggel 9:00-kor folytatódik.

FRISSÍTVE 16:30

Fico sérüléseit részletezték

A bíróság előtt felolvasták a Fico sérüléseit bemutató bírósági szakvéleményt is. 

A lövések a kormányfő hasüregében és csípőjének bal oldalán komoly sérüléseket okoztak, a golyók nyomvonala a testben mintegy 30 cm hosszú volt. 

Megsérült a vastagbele és a vékonybele, illetve a húgyhólyagjának lágy szövetei is. Fico jobb lábának nagyujján és a bal alkarján is megsebesült. 

A bíró ugyan felvetette, hogy ezt a szakértői véleményt zárt tárgyalás keretében is felolvashatják, mivel “intim” részeket is tartalmaz, de ezzel a lehetőséggel David Lindtner, a kormányfő jogi képviselője nem kívánt élni. Szerinte a sérülések nyilvános ismertetése hasznos lehet abból a szempontból is, hogy sokan még mindig kételkednek abban, hogy a merénylet valóban megtörtént.  

Lindtner a szakvélemény felolvasása után felhívta a figyelmet arra, hogy a lövések beesési szöge 30 fokban lefelé mutatott. Ez egybevág Cintula azon állításával, hogy nem akarta megölni a kormányfőt, csak megsebesíteni, ezért lefelé célzott. 

A bíró a szakvélemény felolvasása után az ülést berekesztette, a tárgyalás holnap (szerda) reggel 9-kor folytatódik. 

A Demokraták párt aktivistái ügynöknek nézték Cintulát

A bíróság előtt felolvasták a Demokraták párt aktivistájának, Marek Polonecnek a nyilatkozatát is, aki szerepelt egy közös fotón Cintulával a Dolná Krupa-i kormányülésen, közel egy hónappal a nyitrabányai merénylet előtt. Az aktivista azt állította, hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy a tüntetésen találkozott a vádlottal, és vulgárisnak nevezte őt. „Sem arrogáns, sem vulgáris nem voltam” – reagált Cintula a felolvasott vallomásra.  

A Dolná Krupa-i tüntetés több résztvevőjének nyilatkozatát is felolvasták. 

Az egyikük szerint Cintula fényképet készített róluk, amit gyanúsnak talált, úgy gondolta, hogy talán a biztonsági szerveknek dolgozik.

„Semmi közöm ezekhez az urakhoz” – reagált Cintula az aktivisták nyilatkozataira. 

FRISSÍTVE 15:20

Cintula beszámítható volt a merénylet idején

A hatósági pszichológus szerint Juraj Cintula nem szenvedett semmilyen pszichiátriai betegségben, a merénylet idején tudatában volt tettének. A szakértő szerint azonban bizonyos mértékű személyiségzavar fennáll esetében. A személyisége nárcisztikus és egocentrikus, de nincsenek jelen patologikus személyiségjegyek. Az értékrendjében az első helyen az erkölcsi értékek állnak, ezt követi a műveltség. A szakértői vélemény szerint impulzív, nem tudja kezelni agresszivitását, viszont ez az agresszivitás nem éri el a kóros szintet. Nagyon ambiciózus, és azok a célok, amelyeket nem tud elérni, frusztrálják őt. A merényletre úgy tekintett, mint egy utolsó lehetőségre, hogy valamit elérjen az életében. A szakértői vélemény szerint átlag feletti intellektuális képességekkel rendelkezik.

A testőrök is vallomást tettek

Az egyik testőr leírta, hogyan követte Robert Fico miniszterelnököt a korlátig, ahol a merénylő rálőtt. Ő volt az, aki végül megbilincselte Cintulát a merénylet után, miután a korlátot megkerülve elérte őt. Azt állította, hogy a bilincset rögtön Cintula kezére kattintotta rá, de a vádlott szerint előbb az egyik kollégája kezére sikerült feltennie a bilincset.  

A másik testőr leírta, hogyan tették be a sérült kormányfőt a kocsiba, miközben ő a testével védte Ficót, nehogy újabb lövések érjék őt. 

A barátja szerint Cintula lobbanékony ember

Juraj Cintulát barátja, Rudolf Mlynár, lobbanékony, indulatos embernek írta le. Azt mondta, politikáról inkább nem beszéltek, mert az általában veszekedéssel végződött. 1985-től voltak barátok, de az utóbbi 5 évben már nagyon ritkán találkoztak. Az orosz-ukrán háborún is összevesztek, mert amikor Cintula az orosz agresszióról beszélt, Mlynár ugyan egyetértett vele, de megjegyezte, hogy “ilyen távolról nehéz megítélni”. 

A tanú szerint Cintula kocsival járta Szlovákiát, sok kormányellenes megmozduláson vett részt, és általában fegyvert is tartott magánál. Cintula ezt cáfolta. 

Ez hazugság! Nem jártam körbe Szlovákiát kocsival, a tiltakozásokra együtt jártunk, és nem hordtam mindig fegyvert magammal – sőt, szinte soha

 – reagált a vádlott barátja vallomására. 

Fico  megbocsátott

A kormányfő mint sértett megbocsátott a vádlottnak – jelentette ki kedden David Lindtner ügyvéd, Fico jogi tanácsadója. Ő képviseli a bíróságon a miniszterelnököt, aki nem jelent meg a tárgyaláson.

„A vádlott áldozata és egyben terméke annak az élő médiakampánynak, propagandának és azoknak a hamis narratíváknak, amelyeket a progresszív politikai ellenzék terjeszt. Emiatt máshol kell keresni a történtek és a vádlott radikalizálódásának okait. A média jelentős mértékben hozzájárul a társadalomban jelenleg uralkodó légkörhöz” – hangsúlyozta Lindtner.

FRISSÍTVE 10.26

A vádlott a bíróságon kijelentette, hogy nem kíván vallomást tenni. Katarína Habčáková ügyész ugyanakkor felolvasott a kihallgatásáról készült jegyzőkönyvből. 

Tisztában vagyok vele, hogy megölhettem volna Ficót. Mivel nem értek egyet a kormány politikájával, az ÚŠP (különleges ügyészség – a szerk. megj.) megszüntetésével, a kulturális szereplők üldözésével, és támogatom a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy egészségkárosodást okozok a miniszterelnöknek – de nem állt szándékomban megölni senkit

– idézett az ügyész a vallomásból.

„Szándékosan lefelé irányítottam a fegyvert, nem a fejre vagy a szívre” – mondta vallomásában Cintula. Azt állította, hogy az első lövés után már nem volt irányítása a fegyver felett, mert a miniszterelnök testőrei rávetették magukat. Hangsúlyozta: ha meg akarta volna ölni Ficót, akkor megtette volna.

A merénylő kifogásolja a támadás terrorcselekményként való minősítését. Azt állítja, hogy a kormánnyal mint olyannal nincs problémája. 

A sértettet nem megölni akartam, hanem úgy megsebesíteni, hogy élete végéig ne tudjon lábra állni

 – mondta a nyomozóknak. 

„Éljen a demokrácia, éljen a szabad kultúra!” felkiáltással lépett be Cintula a bíróságra

A Robert Fico (Smer) miniszterelnök elleni merénylettel vádolt Juraj Cintula reggel megérkezett a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságra – számolt be róla a Denník N. „Éljen a demokrácia, éljen a szabad kultúra!” – kiáltotta a vádlott. 

A környező utcákat nem zárta le rendőrség, a bíróság épülete felett sem körözött helikopter, mint ahogy a gengszerpereknél az megszokott. Arra, hogy a bíróságon történik valami, csupán a nagy számú hazai és külföldi újságíró, fotós és operatőr jelenléte utalt, akik a vádlottat kísérő rendőri konvojra vártak.

A lévai nyugdíjast a kommandósok fél órával a tárgyalás előtt vezették be a bíróságra. Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, miért lőtt Robert Ficóra, azt válaszolta: „Mert fojtogatta a kultúrát.”

Cintula ellen védett személy ellen elkövetett terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt emeltek vádat, amiért akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.

Az ügyvéd vitatja a terrorizmus vádját

Cintula védőügyvédje vitatja a terrorizmus vádját. Azt állítja, hogy a vádlott haragja kizárólag Robert Fico ellen irányult, nem pedig a kormány ellen. „A kormány bukására mint lehetséges következményre csak akkor kezdett gondolni, amikor a kórházban egy ügynök erre kezdte őt rávezetni” – mondta Namir Alyasry. Később az ügyész is megerősítette, hogy a vádlottra a letartóztatása után ráállítottak egy titkos ügynököt.

Az ügyvéd szerint a miniszterelnök tartós munkaképtelensége nem befolyásolta volna az államhatalom működését. Alyasry a Legfelsőbb Bíróság 2024 szeptemberi döntésére is hivatkozott, amely kimondta, hogy az iratanyagból hiányoznak a terrorizmusra vonatkozó bizonyítékok.

Fico nem jelent meg

Robert Fico a tárgyaláson nem jelent meg, bár a tárgyalóteremben ki van helyezve a névtáblája. Tanácsadója és ügyvédje, David Lindtner közölte, hogy ő a sértett meghatalmazott képviselője. Egyben bejelentette, hogy a sértett nem fog kártérítési igényt benyújtani. A Közegészségbiztosító (Všeobecná zdravotná poisťovňa) viszont csaknem 25 ezer eurós kárigényt nyújtott be a miniszterelnök ellátásának költségeire hivatkozva.

Katarína Habčáková ügyész azt mondta, Cintula csak abban az esetben lett volna hajlandó vádalkura, ha 12 év büntetést kap, ezt azonban az ügyészség visszautasította. „Ha nem lehet 20 évnél enyhébb büntetést kiszabni, nem értek egyet a vádalkuval” – erősítette meg a vádlott Igor Králik bíró előtt.

A kormányfő elleni merénylet 2024. május 15-én történt a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülése után. A vádlott, aki korábban beismerte tettét, ötször lőtt rá a miniszterelnökre közvetlen közelről. Ficót négy golyó találta el, és súlyos sérüléseket okozott neki, több műtéten is átesett. A főügyészség márciusban, tíz hónapos nyomozás után emelt vádat Cintula ellen. 

(kk, lpj, denníkn, aktuality.sk, tasr)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »