Folytatódik az imalánc a Miskolci Egyházmegyéért

Folytatódik az imalánc a Miskolci Egyházmegyéért

December 16-án a Csereháti Esperesi Kerülettől vette át a Miskolci Esperesi Kerület az egyházmegye centenáriumi ünnepségét lelkileg előkészítő imaláncot.

„Közös erőfeszítés hozza meg a cél elérését, és megerősít bennünket” – e szavakkal adta át a Csereháti Esperesi Kerület nevében Béres Gábor atya az ima folytatásának jelképes stafétáját.

Néhány nappal már túl van a felén az összesen hatszáz napon át tartó imafolyam, amely a Borsodi Esperesi Kerületből indulva száz-száz nap után egy másik kerületben folytatódik, egészen 2024. október 20-ig, a centenáriumi évet lezáró ünnepi liturgiáig.

A Miskolci Esperesi Kerület imádságos napjait közös Szent Liturgiával kezdték meg a miskolci székesegyházban.

„Ebben az imaláncban feladatunk hálát adni a múltért, imát ajánlani föl és buzgónak lenni a mában, valamint gondolni a jövőre is” – fogalmazott Papp András kerületi esperes.

Hírdetés

Az imádságba a miskolci parókiákon kívül két iskola közössége is bekapcsolódik. A Miskolc-belvárosi, a görömbölyi és az avasi parókiák után a görögkatolikus általános iskola közössége, majd a szirmai parókia, a Fáy András középiskola, végül pedig a diósgyőri egyházközség imádkozik mintegy két-két héten át.

Az imádság száz napja alatt a Miskolci Egyházmegyében őrzött Szent Kereszt-ereklye is „körútra” indul az egyes helyszínekre.

Virágvasárnaptól a Sajópálfalai Esperesi Kerület viszi tovább az imaláncot.

A teljes fotógaléria ITT megtekinthető.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »